A kereslet-kínálat az úr - Tévedések az EU jog kapcsán

Az első tévedés, hogy az EU joga csak a más tagállamokból érkező áruk, szolgáltatások, tőke vagy vállalkozások diszkriminálását tiltja, vagyis a hazaiak előnyben részesítését az uniós versenytársaik rovására. Ez messze nem így van, az EU-jog ennél sokkal többet biztosít minden tagállam minden vállalkozása számára: ellentétes az alapszabadságokkal, ezért tilos minden olyan tagállami intézkedés, mely e gazdasági szabadságok gyakorlását korlátozza, akadályozza, nehezíti vagy akár csak kevésbé vonzóvá teszi. Így például bármely gazdasági tevékenység végzésének előzetes hatósági engedélyhez kötése a letelepedés szabadságát korlátozza, ezért tilos. Ha az engedély megadását attól teszik függővé, hogy van-e fogyasztói igény (kereslet) egy újabb szereplő piacra lépésére, az szintén tiltott korlátozásnak minősül. Az EU joga fő szabályként a piaci törvényekre, vagyis a kereslet és kínálat alakító erejére bízza a gazdaság működését, az állami beavatkozást e folyamatokba korlátozza.

De közkeletű tévedés az is, hogy az uniós gazdasági szabadságok korlátlanok lennének, vagyis hogy az EU piaca teljesen liberalizált. A tagállamok számára ugyanis több kivételi lehetőség is adott, így széles körű jogosítványokkal rendelkeznek közpolitikáik érvényesítésére, e célból az alapszabadságokat is korlátozhatják. Nem akadályozza meg tehát az EU egyedi tagállami megoldások kialakítását, az adott országban kiemelten kezelt közérdekű szempontok érvényesítését. Ami azonban nagyon fontos: e kivételes korlátozási lehetőségek mind tartalmukban, mind formájukban kötöttek, az EU-jog által szabályozottak, vagyis a „korlátozhatóság is korlátozott”, a folyamat egésze a jognak alávetett.

Az alapszabadságok korlátozásának igazolására felhozható közérdekű szempontok közé tartozik például a környezetvédelem, a fogyasztók védelme, az egészségvédelem, a településtervezés. Gazdasági okok azonban nem állhatnak a korlátozó szabályozás hátterében, így például nem legitimálhatja az intézkedést az adóbevételek csökkenésének megakadályozása. Egy spanyol ügyben azt mondta ki az EU Bírósága, hogy az új bevásárlóközpontok nyitásának engedélyezése nem tagadható meg abból az okból, hogy az a kereskedelem helyi szerkezetére (a helyi kiskereskedőkre) negatív hatást gyakorolna, vagy azért, mert az új üzletet nyitó vállalkozás piaci részesedése az adott területen túl magas lenne, ezek ugyanis gazdasági megfontolások. Ezzel szemben elvileg megtiltható nagy kereskedelmi központok építése gyéren lakott területeken, azt elkerülendő, hogy a városok sűrűn lakott részeiből a vásárlók tömegei környezetszennyező autózással közelítsék meg e kereskedelmi központokat.

Ahhoz, hogy a tagállami korlátozó intézkedést az EU-jog megengedje, nem elég, hogy a közérdekű szempontok valamelyikét szolgálja, hanem azt is bizonyítania kell a tagállamnak, hogy az intézkedés szükséges és arányos, vagyis alkalmas a kitűzött cél elérésére, és nincs erre a célra más, enyhébb eszköz. A lehetőséggel élni kívánó tagállamnak következetesnek is kell lennie: példának okáért nem hivatkozhat a piaci szereplők által szervezett szerencsejátékot korlátozni kívánó tagállam arra, hogy a káros játékszenvedély kialakulását kívánja megakadályozni, ha ugyanez a tagállam az állami szerencsejátékot viszont intenzíven reklámozza.

Az előzetes engedélyezési rendszerek szükségessége is igazolható. Azonban az engedélyezés során a tagállami hatóság mérlegelési jogát korlátok közé kell szorítani. Az engedélyezési rendszernek objektív, diszkriminációtól mentes és előzetesen ismert kritériumokon kell alapulnia. Csak ebben az esetben tudják a vállalkozások előzetesen felmérni, hogy adott gazdasági tevékenységhez szükséges engedély megszerzésére milyen esélyeik vannak. Az engedélyezési eljárás díja is csak költségarányos lehet, vagyis nem használható arra, hogy nagyságánál fogva visszatartó hatást gyakoroljon a kérelmezőkre. Az engedélyezésbe bevont személyek és szervezetek tekintetében követelmény, hogy az elfogulatlanságuk és pártatlanságuk biztosított legyen. Tilos az a megoldás, hogy az engedélykérelmet elbíráló bizottságban a piacra lépni kívánó vállalkozás versenytársai, a már piacon lévő vállalkozások kapjanak döntési jogot, vagyis nem dönthet új fogorvos vagy kereskedő piacra lépéséről a már működő fogorvosok vagy kereskedők testülete.

Összegezve azt mondhatjuk, hogy az EU joga nem zárja el az utat a tagállami egyedi megoldások elől, de kialakította ennek határait is, és részletesen szabályozza a felhasználható tagállami módszereket. A védendő közérdek nem lehet „mondvacsinált”, pontos magyarázatát kell adni annak, hogy miért csak így lehet védeni az adott közérdeket. Következetesnek is kell lennie a tagállamnak: az intézkedés csak akkor minősülhet alkalmasnak a kitűzött közérdekű cél elérésére, ha a szabályozás azt szisztematikusan szolgálja. Ha nem logikus kivételek, lyukak vannak a szabályozásban (például csak a számba jöhető egyik cégforma számára korlátozott a piacra lépés, a másiknak azonban nem), akkor az egész szabályozás alkalmassága kérdőjeleződik meg. Az alapszabadságok korlátozása nem csomagolható homályos feltételrendszert tartalmazó egyedi engedélyezési rendszerbe, mert a szabályozásnak világos, kiszámítható jogi környezetet kell teremtenie. Ezek az EU-jogi követelmények azonban korántsem szokatlanok, hiszen a befektetést, vállalkozást ösztönözni kívánó gazdasági jogalkotás sarokköveiről van szó.