Szűkülő hitelpiac: ami nem öl meg, az megerÕsít

A gazdasági visszaesés és ezzel párhuzamosan a bankok tÕkehelyzetének romlása jelentÕsen csökkentette a hitelezési aktivitást, és várhatóan további negatív hatással lesz a devizaadósságok elÕtörlesztésének lehetÕsége is. Míg azonban a nagyvállalatok esetében a kötvénypiaci finanszírozás vagy a nemzetközi konzorciumoktól felvett hitelek is szóba jöhetnek, a kkv-szektor finanszírozási lehetÕségei jelentÕsen beszÛkülnek. A fenti állítások igazságát nem vitatva érdemes a keresleti oldalt is szemügyre venni.

A kkv-szektort nem lehet homogén egységként kezelni. JelentÕsek a különbségek a cégek méretében, pénztermelÕ képességében és a tekintetben, hogy életük mely szakaszában járnak. Ennek megfelelÕen a finanszírozáshoz sem ugyanúgy kellene viszonyulniuk e társaságoknak.

Elméletileg akkor lenne érdemes egy cégnek tÕke helyett hitelbÕl finanszíroznia magát, ha ezzel többletérték teremthetÕ, azaz ha a hitelek elÕnyei a hitelfelvételbÕl származó hátrányokat meghaladják. A hitelbÕl történÕ finanszírozás elÕnyeinek elemzése során általában a könnyen – legalábbis a saját tÕkénél könynyebben – hozzáférhetÕ forrást és a kamatok miatti adómegtakarítást szokták említeni. Ahol a tulajdonos és a menedzsment egymástól elválik, további elÕnyt jelenthet, hogy a jelentÕs kamatterhek hatékony és olcsó mÛködésre kényszeríthetik a cégvezetÕket. A másik oldalon állnak a negatív hatások, mint a csÕd veszélye miatti veszteségek, az úgynevezett indirekt csÕdköltségek. Ilyen lehet például, ha egy ügyfél azért nem velünk köt szerzÕdést, mert fél, hogy a társaság fél év múlva már nem is létezik. Emellett a magas hitelarány a társaság rugalmasságát is csökkenti, ha egy jó üzleti lehetÕség adódik, a cég nem tud gyorsan forráshoz jutni, illetve a bevételek átmeneti csökkenése az egész vállalatot maga alá temetheti. Azt, hogy egy cégnek érdemes-e a hitelági finanszírozás irányába fordulni, ezek eredÕjének kellene meghatározni.

A kkv-k és fÕleg a gyors fejlÕdés elÕtt álló, emiatt általában jelentÕs tÕkeigényÛ, még minimális eredményt és még kevesebb szabad pénzáramlást termelÕ vállalkozások esetében az eredÕ sok esetben negatív. Az adóelÕnyöket jellemzÕen nem tudják kihasználni, mivel általában veszteségesek, vagy éppen a nyereségküszöb környékén mÛködnek. Igazán nyereséges kkv Magyarországon kevés mÛködik. A menedzsment és a tulajdonos személye általában megegyezik, így a hatékonyságtudatosság is megfelelÕ. A finanszírozási és mÛködési rugalmasság elvesztése viszont komoly hátrányt eredményezhet. Ha a társaság nem tud a piaci kihívásokhoz gyorsan alkalmazkodni, forráshiány miatt nem tudja a szükséges fejlesztéseket végrehajtani, lemaradhat a versenyben. Ráadásul a hitel nem marad tartósan a társaságnál, ha a cash flow termelÕ képesség nem stabil, a hitelfelvétel csak további pénzügyi nehézségek forrása lesz.

Ezekben az esetekben tehát nem a hitel-, hanem a sajáttÕkeági finanszírozással kellene megpróbálkozni. Persze ennek ára van. Egyrészt fel kell adni az egyedüli irányítás lehetÕségét, be kell engedni egy tulajdonostársat az üzletbe. Másrészt befektetÕt találni egy nem transzparensen mÛködÕ, adózási trükkökkel és „kettÕs könyveléssel” terhelt cégbe szinte lehetetlen.

Amennyiben egy kkv finanszírozási szerkezete messze van az optimálistól, versenyképessége drasztikusan csökken. És itt érdemes egy kicsit megállni. Az elmúlt években több olyan hazai vállalatfelvásárlás történt, ahol a vevÕk cseh, lengyel vagy éppen szlovák közepes méretÛ társaságok voltak, miközben hazai cégek csak ritkán akviráltak külföldön. A regionális versenytársak versenyelÕnyüket részben annak köszönhetik, hogy jobb a finanszírozási szerkezetük, nagyobbak és erÕsebbek, mint hazai versenytársaik.

Térjünk most vissza a kínálati oldalhoz. Van-e elegendÕ befektetésre váró tÕke Magyarországon, illetve kialakult-e a tÕkeági finanszírozás hazai intézményrendszere? A tÕzsde ugyan mÛködik, de szerepét nem igazán tölti be ebben a körben, hiszen a tÕzsde nem a kkv-k finanszírozásának terepe. Néhány százmillió, esetleg egy-két milliárd forintos forrást keresÕ cégek számára nem jelent valós alternatívát, ráadásul a korai fázisban lévÕ vállalkozások a transzparencia jelentette kihívásokkal sem lennének képesek megbirkózni.

Kkv-k esetében zártkörÛ finanszírozásra van szükség, aminek véleményem szerint már létezik és az elmúlt egy-két évben gyorsan fejlÕdött a hazai infrastruktúrája. Befektetésre váró tÕke is van a piacon, és itt nemcsak a Jeremie alapokra kell gondolni, az utóbbi idÕben egyre több magyar magánbefektetÕ keresi a gyorsan növekvÕ kkv-k finanszírozásában rejlÕ üzleti lehetÕségeket.

Visszatérve a környezÕ országok vállalkozásaihoz, részben ebben rejlik ma az Õ elÕnyük: képesek szövetkezni egymással, egyesíteni kicsi, önállóan talán nem is életképes cégeiket. A nagyobb társaság stabilabb cash flow-val, erÕsebb piaci pozícióval, több termékkel rendelkezik. Könnyebben talál tÕkét, és nagyobb esélye van az optimálishoz közelítÕ tÕkeszerkezet elérésére. Ezt a – jellemzÕen pszichés – határt ma idehaza még sokan nem képesek átlépni. Sok történetet hallani a saját kis várát körömszakadtáig védÕ vállalkozókról. És akkor tényleg nem marad más, mint a – sok esetben értéket romboló – hitelági finanszírozás.

Persze az összefogás és az optimális finanszírozás a versenyképességnek csak szükséges, de nem elégséges feltétele. Nem állítom, hogy kizárólag a bezárkózás, illetve a hitelfinanszírozáshoz való ragaszkodás okozza a hazai kkv-szektor versenyképtelenségét. A hitelpiac beszÛkülése e tekintetben segítheti a hazai vállalkozásokat, mert ami nem öl meg, az megerÕsít.