A kormány agyonvariálta az adózási szabályokat.

A magánnyugdíjpénztáraknak járó tagdíj felfüggesztésekor kezdődtek a problémák 2010 őszén. Sosem fordult elő korábban az, hogy érvényes, szabályosan elkészített bevallásokat kelljen kijavíttatni. Az államháztartási szabályok éppen azért korlátozták a változtatásokat, hogy ne lehessen ötletszerű intézkedésekkel szétzilálni a vállalkozások ügyvitelét. Aztán ősszel a termékadó három nappal korábban lépett hatályba, mint arra alkotmányosan sor kerülhetett volna, de 2011 decemberében csúcsosodott a folyamat.

Megdöbbentő, hogy a végtörlesztéshez adható munkáltatói támogatás csupán 30 napig élt, kivezetése egy nap alatt történt. Utánozhatatlan az is, ahogy november végén visszaállították, majd december végével mégis megszüntették a magán-nyugdíjpénztári rendszert. Mindez olyan sután történt, hogy az adóhivatal kénytelen úgy tekinteni, hogy decemberben egyszerre merülhet fel tagdíj és járuléklevonás is.

Ezt a jogalkotási malőrt felülmúlja a jogi bikkfanyelven, ügyvédi irodák szóhasználatával megalkotott törvény a törvényben. Ez a szociális hozzájárulási adó („szocadó”), amely nemcsak a társadalombiztosítás gordiuszi csomója, de az egyéni vállalkozások és a társas vállalkozók életének megkeserítője, például azzal, hogy a járulékalapjukat a minimálbér száztizenkét és fél százalékával azonosítja.

Bajnok megoldás volt eltörölni az adójóváírást és csoportos szocadó-jóváírást bevezetni helyette. Tehát nem is az önbírsággal fenyegető, nyilatkozatot igénylő, „egytöbbkulcsos” adó viszi a prímet, hanem a szocadó, amely sokkal jobb terület a bonyolításra. Itt rögtön több területre is kedvezmények jelentek meg, és ezek között csupán egy, amelyik a bérek szinten tartását célozza. Az alacsony keresetűek csökkenő bérét példátlan módon, matematikai képleteket tartalmazó kormányrendelet által kompenzálják, amelyhez kacifántos szankciós rendszer tartozik. Ráadásul vannak olyan adókedvezmények (például a tandíjra vagy a hiteltörlesztésre), amelyeket még 5-6 évig nem lehet kivezetni. Ezért sem lehet a korábban beharangozott söralátéten kezelni a fifikás magyar jövedelemadózást.

Az adóvégrehajtás elszámolási szabályait is sikerült elszúrni. A kincstári adószámlák között a leggyakrabban használt jövedelemadó, nyugdíj- és egészségbiztosítási számlákat az adóhatóság megduplázta, így most már kétfelé, megbontva kellene átutalni, amelynek csak a bankok örülhetnek. Az intézkedést azzal magyarázták, hogy meg kell különböztetni a levont adót és járulékot a többitől. A hivatalnak ugyanis 2012-től kiegyenlítési sorrendet kell fenntartania végrehajtás esetén, ennek azonban más módon, a bevallásokban szereplő részletes adatok elemzésével is eleget tehet, ha nem sajnálja az erre fordított munkát. Az adóhivatalnál – a kritikák hallatán – már nem tekintik kőbe vésettnek az új számlaszámokat, február elejéig nem érdemes megtanulni azokat, pláne fizetni rájuk.

Talán a jogalkotó hamarosan képes lesz egymondatos szabályok helyett részletesen írni az végrehajtás elosztási rendjéről, ahogy a bizonytalan adójogi helyzetnél sikerült. Ha már szóba került, érdemes megemlíteni, hogy a bizonytalan adójogi helyzetet bevallók egyfajta júdáspénzt fizetnek, és hiába rajzolnak célkeresztet magukra, kárpótolhatja őket, hogy ezzel megússzák az adóbírságot. Mi történik, ha a laikus magánszemélyek félreértik a fogalmat? Hát persze hogy az adóbevallásuk készítése során bizonytalan adójogi helyzetet érzékelnek, és aztán be is jelölik ezt a rovatot, ami aztán igazán feledhetetlen ügyintézésbe fog torkollni.

A bérszámfejtés és az adóbefizetés adminisztrációs terhei az elmúlt tíz évben exponenciálisan nőttek, ami elriasztja a foglalkoztatástól a vállalkozásokat, felerősítve a recessziót. Az ugyanis egy gazdaságban elég nagy baj, ha a bérszámfejtő lekvár elteszi a dolgozó nagymamát.

Világgazdaság - Ruszin Zsolt-->