Se európai szövetséges, se ázsiai pénz - könnyű lesz így elveszni

A korábbi tárgyalásoknál sokan mondták: Kína nem kér politikai simulást, mint az EU (részben mégis megkapták, még Tibet mellett sem lehetett tüntetni), nem kell szeretni őket, csak az üzlet számít nekik. Igazuk volt. Mégis, a keleti kikacsintás megtörtént, de a lendület össze sem hasonlítható azzal, amely tavaly, a miniszterelnöki találkozón esélyesnek tűnt. Néhány vállalkozásnak ez jó lesz, de államközi szinten kevés.

A nagykövet beszéde, amelyben többek közt Teng Hsziao-pinget idézte a szocializmus erényeiről, és kínai közmondásokkal írta körül virágnyelven, hogy az együttműködés nem lesz túl nagy léptékű, kínos emlékeket idézett fel. Az idősebbek jól emlékezhettek a régi rendszer sikerjelentéseire – nekem személy szerint a tízéves korom körüli évnyitók jutottak eszembe, amikor az igazgató az új tanév kezdetével ránk váró tudásszerzés csodájáról beszélt, miközben mi sejtettük, hogy az előző estét azzal töltötte, hogy kitalálja, hogy írja át észrevétlenül a tavalyi beszédét, ő pedig jól tudta rólunk, hogy inkább mennénk focizni.

A magyar kormány számára szinte létfontosságú, hogy Kína befektetést és pénzt hozzon ide, ha már a nyugati államokkal egyre fagyosabb a magyar kapcsolat. Kína, Szaúd-Arábia, akárki, csak hozzon pénzt. A tervek nagyok voltak, de még mindig nem tartunk többnél, mint terveknél. Lehet persze azt mondani, hogy Kína nem feltétlen lelkes újabban, ha az európai gazdasági kapcsolatairól van szó. Csakhogy eközben az elmúlt két hónapban Csehországban és Lengyelországban is olyan megállapodásokat kötöttek Kínával, amilyenekre itt is szükség volna. Valahol valami félrecsúszni készül. Se európai szövetségesek, se ázsiai pénz – könnyű lesz így elveszni.