Aládúcolt frankkötvények - Kemény időszak jön a településeknek

Igen jó ütemérzékkel állt elő a közelmúltban az OTP Bank az önkormányzatok számára elérhető árfolyam-rögzítési programmal. A lépéssel ugyanis hatásosan vette elejét annak, hogy erre a problémára is valamilyen központi, a pénzügyi szolgáltatók számára újabb milliárdos veszteségeket jelentő megoldás szülessen. Az első számú – és az önkormányzati piacon is vezető szerepet játszó – hitelintézet konstrukciója emellett minden érintett fél számára vállalhatónak tűnik. Lényege, hogy a svájcifrank-kötvényeknél 2014 végéig 200 forint/svájci frankon rögzítik a törlesztési árfolyamot, a rögzített árfolyam feletti adósságra pedig a bank forintszámlát nyit az önkormányzatnak, amely öszszeg a 3 havi bankközi kamatláb (Bubor) felett 1,5 százalékkal kamatozik.

Ez a megoldás – amelynek kidolgozása persze a bank számára is éppolyan elemi érdek – sokkal életképesebb annál, mint amellyel Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője örvendeztette meg néhány héttel ezelőtt írott levelében az Erste Bankot, illetve a nyilvánosságot is: az árfolyamveszteség felosztása a bank és az önkormányzat között ugyanis teljesen piacidegen megoldás, legalább annyira, mint a lakossági ingatlanhiteleknél a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés is az volt.

Az önkormányzatok felduzzadt devizatartozásainak ügye persze ez utóbbin túlmenően is több szempontból hasonlít a lakossági frankadósokéhoz, hiszen létrejöttéhez minden érintett tevékenyen hozzájárult, és az is biztos, hogy a következményeivel még hosszú évekig számolni kell. Annál is inkább, mert az önkormányzatokról sok minden elmondható, csak az nem, hogy forrásbőséggel küzdenének.
A nagyfokú eladósodottság persze nem meglepő: a devizakötvényeket leginkább a 2005 és 2008 közötti időszakban bocsátották ki a helyi önkormányzatok, hiszen akkor úgy tűnt, hogy könnyen hozzáférhető és igen alacsony árú konstrukcióról van szó.

A kötvénykibocsátás emellett egy sor, a helyhatóságok számára nem elhanyagolható előnnyel rendelkezik a hitellel szemben. Így a kötvényhez nem kell célt megjelölni, nincs szükség közbeszerzésre, és nem utolsósorban jóval egyszerűbb és gyorsabb forrásbevonást tesz lehetővé. Nem elhanyagolható előny az sem, hogy a zömmel 15-20 éves futamidejű kötvényeknél az első három-öt évben csak kamatot fizet az önkormányzat.

Ennek megfelelően nem kell csodálkozni azon, hogy az önkormányzati képviselők keze nem remegett meg akkor, mikor a devizakötvények bevetéséről szavaztak. A problémát az jelentette, hogy a települések nemcsak akkor nyúltak a kötvénykibocsátás eszközéhez, amikor arra feltétlenül szükségük volt, például amikor a csökkenő állami támogatások, valamint az uniós pályázatokhoz szükséges önerő hiánya miatt keletkezett lyukat próbálták betömni költségvetéseikben, de sok esetben spekulációs céljaik is voltak.

Mindezt az óriási mértékű, néha nehezen indokolható forrásbevonást viszont sikerült a lehető legrosszabb időpontban elkövetni, így most az önkormányzati szektor nagyobb kötvényállománnyal rendelkezik, mint amennyi hiteleinek a menynyisége. (Más kérdés, hogy az eloszlás nem egyenletes: a legnagyobb kötelezettségeket a válság előtt előszeretettel beruházó megyei jogú városok, nagyobb települések vállalták magukra.) Ennek a felduzzadt tartozásnak a kezelése pedig még a piaci keretek között együttműködni hajlandó pénzügyi szolgáltatók közreműködésével sem lesz könnyű küldetés. Az apadó állami pénzek, ám nagyjából változatlan feladatok mellett nagyon nehéz kigazdálkodni a tartozások ketyegő terheit. Még akkor is, ha közben bőszen lehet szidni a bankokat és a devizapiacot.

Barát Mihály, a Világgazdaság rovatvezetője-->