IMF nélkül is megy? - Mellár Tamás elemzése

Ehhez képest a hét elejének eseményei egészen máshogyan alakultak. Azt nem tudjuk, mi is történt a hétfői ötoldalú egyeztetésen, mert a felek nem nyilatkoztak a találkozóról. Az azonban valószínűsíthető, hogy nagy előrelépés nem történt az ügyben, mert azt minden bizonnyal sietve kommunikálták volna az érintettek (vagy legalább az, amelyiknek az álláspontja felülkerekedett). Kedden viszont a nemzetgazdasági miniszter szinte a márciusi állapotoknak megfelelő – tehát az Európai Unió és az Európai Központi Bank által kifogásolt módosításokat változatlanul fenntartó – formában nyújtotta be a jegybanktörvényt a parlamentnek.

Tehát benne maradt a törvénytervezetben a monetáris tanács kibővítésének és a harmadik alelnök kinevezésének a lehetősége, valamint a jegybanki vezetők fizetésének a 2010-es szinten való rögzítése, vagyis azok az elemek, amelyeket a legélesebben bíráltak az Európai Központi Banknál.

Mindez azt jelenti, hogy még távolabb került az IMF-fel való hitelmegállapodás. Hacsak nem történik komoly változás a magyar gazdaságpolitikában, akkor az idei esztendőben már nem nagyon lehet számítani a megegyezés tető alá hozására. A pénzügyi piacok a következő napokban minden bizonnyal értékelik majd a kialakuló új helyzetet. A most éppen 300 forint körüli euróárfolyam nyilván gyengülni fog az egyezség hiányának beárazása következtében.

Csak reménykedhetünk abban, hogy az új árfolyam nem lépi át a januárban elért történelmi csúcsot. De bárhogyan is alakul az árfolyam, a bizonytalanság a magyar gazdasággal szemben nem fog csökkenni, ami a sérülékenységünket még tovább növeli.

Nem nagyon számíthatunk arra sem, hogy a világgazdasági konjunkturális helyzet gyorsan és jelentősen javulni fog. Ez ugyanis segíthetne átvészelni a nehéz időszakot, mivel a dinamikus exportnövekedés és a folyó fizetési mérleg aktívuma stabilizáló erőt jelent. A gazdasági hírek azonban a válság elhúzódásáról tudósítanak, az erőteljes és tartós fellendülésre még várni kell. Az Európai Unión belül sem rózsás a helyzet, most éppen Spanyolország bedőlésének a lehetősége merült fel komolyan.

Az esetleges spanyol válság igen erőteljesen érintene bennünket. No nem azért, mert komoly gazdasági kapcsolataink vannak velük, hanem azért, mert egy gazdasági súlyát tekintve számottevő ország bukdácsolása komolyan megnövelné a bizonytalanságot. S a magyar gazdaság – védőháló híján – a nagy nemzetközi kitettségnek megfelelően nagyon megérezné ezt a klímaváltást.

Két dolog van, amellyel a kormány enyhíthetné a bizonytalanságot és növelhetné a velünk szemben erősen megcsappant bizalmat. Az egyik a most benyújtásra kerülő konvergenciaprogram, a másik pedig a már megszellőztetett kormányátalakítás. Ha a nemzetgazdasági miniszter egy olyan konvergenciaprogramot tesz le az asztalra, amely megalapozott, és meggyőzően mutatja be, hogy a kiadásainkat miként tudjuk biztosan finanszírozni a meglévő, szokványos gazdaságpolitikai eszközökkel a következő három esztendőben, akkor ezt biztosan pozitívan fogadják majd a nemzetközi szervezetek és a pénzügyi piacok is. Másfelől pedig, ha a kormányalakítás során a gazdasági szabadságharcban elhasználódott szereplők helyett a miniszterelnök új, hiteles, az ortodox gazdaságpolitika mellett elkötelezett személyeket ültet a kulcspozíciókba, akkor elképzelhető, hogy az IMF-fiaskó megúszható komoly gazdasági áldozatok nélkül.

Talán, esetleg. De ezen intézkedések nélkül semmiképpen nem.