Orbán pakkja

 A Széll Kálmán-terv idei verziója – összefűzve a deficit lefaragásának ki tudja hányadszorra átírt forgatókönyvével – nyilván elégedettséget csal az arcára, mondván, a kormány Brüsszel minden egyes kérdésére választ ad majd a több száz oldalas dokumentum.

Milyen kár, hogy Brüsszel pont nem ezeket a kérdéseket tette föl. Milyen kár, hogy most egy árva szót sem ejtett senki a magyar makrogazdaság állapotáról, a hiány lefaragásának égető szükségéről. Milyen kár, hogy José Manuel Barroso most arra vár választ, a kormány milyen lépéseket tenne az uniós joggal ellentétesnek tartott jogszabályok korrigálása érdekében. Milyen kár, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által tegnap közzétett javaslatokat megint nem a bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal egyeztetve dolgozta ki a budapesti vezetés.

És nem utolsósorban: milyen kár, hogy megint csak arról szól a kiigazítási terv, milyen új adókból tömik be a költségvetésben tátongó lyukakat, milyen normatívákat vonnak el a mostanra teljesen kivéreztetett, reformot csak hírből ismerő költségvetési szervektől, milyen, nyíltan a lakosságot érintő intézkedésekről állítják, azok valójában nem megszorítások.

Mindezek árnyékában aligha fut majd be a tavalyihoz hasonló karriert az idei Széll Kálmán-terv. Akkor a piacok hónapokig a bűvöletében éltek, erősödött a forint, megnyugodott az Európai Bizottság is. Most azonban ez nem lesz elég Brüsszel kiengesztelésére, de – megkockáztathatjuk ezt is –, a túlzottdeficit-eljárás szankciójaként belengetett forrásbefagyasztás elkerülésére sem.

Eddig bízhattunk abban, a magyar miniszterelnök a mai négyszemközti találkozón tud olyat mondani a bizottsági elnöknek, amivel segíthet felolvasztani a magyar kormánnyal szembeni fagyos hangulatot. Ám ha a Széll Kálmán-terv 2.0 lett volna a titkos fegyvere, nem sok jóval kecsegtet a mai megbeszélés.