Oszkó: A kormány a Monty Python adóemelési ötleteit is túlszárnyalja

A gazdaságpolitikai vagdalkozás, a pénzügyi egyensúly gyors felboroga­tása és átmeneti tételekkel történő kozmetikázása után úgy tűnik a kormányzati ciklus közepén, valójában most kezdődik az érdemi egyensúlyteremtés. Csakhogy a jelenlegi kapkodó megoldások már már a Monty Python jeleneteiben kifigurázott adóemelési ötleteket is megszégyenítik. Ezért akárhogy is alakul az elkövetkező években a költségvetési és pénzügyi egyensúly, már most látható, hogy az ország gazdaságának növekedési képessége végleges károkat szenvedett.

Mindez azért tanulságos, mert mára az derült ki, hogy a szinte fetisiszta módon növekedéshívő gazdaságpolitika megalkotóinak éppen csak arról nem volt megfelelő elképzelése, hogy a hazai vállalati szektor verseny- és növekedési képességeit mi javíthatná érdemben, és mik a valós akadályai. Pusztán azt hagyta figyelmen kívül a 2010-ben nekibuzduló nonordotox gazdaságpolitika, hogy a hazai vállalkozások működését olyan tényezők határozzák meg leginkább, mint a tőke forrásköltsége, az emberi erőforrás, azaz a munkaerő költsége. És persze minden más, ami a vállalkozások alap­vető működési környezetéhez tartozik, ide értve a pénzügyi infrastruktúra mellett a telekommunikációt, a közlekedést vagy példának okáért az energiaárakat.

A hazaI vállalati szektor támogatásaként emlegetett társasági adócsökkentés azok számára jelent bármit is, akik a fenti költségtényezők és a nyereségadó alapját csökkentő egyéb jelentős adóterhek mellett is képesek eredményesen gazdálkodni. Éppen a nyereségadó mértéke ezáltal a versenyképességi prioritásai között – különösen a kkv-knél – meglehetősen háttérbe szorul. Nem így az üzemanyag- és energiaárak, amelyek példának okáért a vállalkozások alapvető infrastrukturális környezetét képezik, és akár a gyenge forint, akár a szektorális különadók miatt bekövetkező drágulásuk elemi erővel rontja minden hazai cég növekedési, piacszerzési vagy akár csak fennmaradási képességét. De hasonlóan hátrányos hatással járnak a kommunikációt drágító különadók, vagy azokat kiváltani szándékozó speciális forgalmi adók, avagy a pénzügyi műveletek minden formáját drágító, meglévő vagy tervezett közterhek, ahogy a bankrendszert és általában a pénzügyi közvetítő rendszert rongáló minden egyéb hasonló intézkedés.

Ennél is fájdalmasabb hatásúak a mun­kaerőköltségek növekedését ­okozó intézkedések, amelyek egyszerre rontják a tartós foglalkoztatási esélyeket és a foglalkoztatók versenyképességét. De még ezen túl is talán a legfontosabb összefüggés, amelyet a kormányzati gazdaságpolitika rendre figyelmen kívül hagy, hogy az ország és a gazdaságpolitika alapvetően határozza meg nem csak az állam, hanem a lakosság és a vállalkozások hitelein fizetendő kamatok mértékét. Márpedig a beruházásokhoz, a folyó kiadásokhoz és ezen belül a foglalkoztatáshoz felhasznált pénzügyi források költsége az egyik legalapvetőbb szempontja egy üzlet élet- és versenyképességének.

Mindaddig tehát, amíg az aktuális kormányzati politika kamatfelárakban százmilliárdokat hajít ki az ablakon csak azért, hogy politikai kalandozásainak feltételrendszerét fenntartsa, addig a hazai vállalkozások – miközben romló költségszinten tudnak csak munkaerőt alkalmazni, és egyébként is egyre drágább számukra az általános vállalkozási infrastruktúra – esélyt sem kapnak, hogy nemzetközi versenytársaikhoz hasonló költségen jussanak pénzforrásokhoz. Így viszont nem csak attól szorulhatnak ki a versenyből, ha nem jutnak bankhitelhez, hanem attól is, ha hozzájutnak.

VG-páholytagok: Bartha Attila, Hegedűs Miklós, Orbán Gábor, Oszkó Péter
Megjelenés minden szerdán