Elnézést, téves szám

Kíváncsiak lennénk, mit szól mostanában, amikor rájön, hogy a dokumentum „nem bontotta ki a valóság minden részletét”. A kormány ugyanis tényleg alkotott egy kiigazító tételt, melybe elvben különösképp nem is lehet belekötni: használat arányában terhel mindenkit, nem is túlzottan gyilkos mértékben. Legfeljebb annyi a negatívuma, hogy egy plusz telefonáfát akarnak furcsa nyakatekertséggel bevezetni, hogy ne csípje az unió szemét.

Csakhogy az egész olyannyira hasraütésszerűen történt, hogy most, az egyeztetéseken derül ki, technikailag aligha kivitelezhető az eredeti elképzelés. A kormány most kérte be a telefonálási szokásokról szóló statisztikákat a cégektől, ezzel is mutatván, micsoda agymunka folyhatott a program készítésekor, ha eddig ez nem jutott eszébe. A Fidesz lázad, és rászorultsági kedvezményt követel, Matolcsy György pedig a nagymamájára szabná a tételeket, elvégre az unoka által mindig visszahívott miniszteri nagyi egyfős mintája gránitszilárd alapot ad egy közteher elosztásához, sőt, az adónem ágazatot és fogyasztást torzító tételeinek becsléséhez is.

Valahogy egyébként majd csak lesz, a csipszadót, a baleseti adót, a játékadót is bevezették, ezt is be fogják. De súlyos kérdések sorakoznak: lehet így bevételekkel kalkulálni? Mi van, ha a többi új adót is így találták ki? Tényleg így ugrunk bele a létfontosságú költségvetési konszolidációba? Idén márciusra összejött az éves hiányterv kilenctizede, ami aligha sugall pozitív válaszokat minderre.

Ráadásul a kedvezményekkel, kivételekkel valaki más biztos rosszabbul jár, mint eredetileg járt volna, hisz az összbevétel kőbe vésett. Mi lett volna, ha megfelelő egyeztetés után vezetik be a terhet? Valószínűleg semmi tragikus. Éppen ellenkezőleg.