Lettország és Litvánia, a két "csodagyerek" - Hogyan csinálják?

Különösen a valutaunióra igaz ez: az idei évben az euróövezet egészében is enyhe recesszióra számíthatunk, a déli tagállamokban pedig kivétel nélkül jelentős visszaesés várható. Népszerű gondolat emiatt a közös valutát, a leértékelés lehetetlenségét okolni, mondván, a dél-európai államok már rég megoldhatták volna problémáikat, ha nem szorítaná őket egyrészt a Gazdasági és Monetáris Unió szabályrendszerének kényszerzubbonya, másrészt maga az euró fix árfolyama.

Azt, hogy mi történt volna ezekben az országokban, ha a válságot önálló valutával próbálják menedzselni, nem tudjuk biztosan, és erről sem a makrogazdasági empíria, sem pedig a tudományos vagy a befektetői intuíció nem igazít el egyértelműen. Arról viszont éppenséggel vannak pozitív tapasztalataink, hogy egyrészt európai összevetésben inkább szegénynek mondható, másrészt külpiaci versenyképességüket tekintve nem kifejezetten jó helyzetű országok hogyan tudták menedzselni a krízist úgy, hogy mára már túljutottak a nehezén, sőt strukturálisan megerősödve kerültek ki a válságból.

Ráadásul mindezt praktikusan rögzített árfolyamok mellett tették – mindez a balti országokban történt. A mostani viharos körülmények mellett mindhárom balti államban jók a növekedési kilátások: idén – az euróövezeti recesszió vagy például a nálunk várható stagnálás mellett – is lesz szerény, 2 százalék körüli növekedésük, ami jövőre már 4 százalék közelébe kúszhat. Ezzel Észtország és Litvánia valószínűleg már 2013 végére, Lettország pedig várhatóan 2014 végéig ledolgozza azt a kétségkívül brutális visszaesést, amit a válság legsúlyosabb évében, 2009-ben szenvedtek el.

Úgy tűnik, ma már a nemzetközi pénzpiacok is egyértelműen hisznek a balti államokban, és jól jegyzik őket a hitelminősítőknél is. Észtország besorolása – Csehországgal holtversenyben – mindhárom hitelminősítő ítélete szerint a legjobb a térségben, de Litvánia hitelminősítése is stabil, sőt az elmúlt héten már a 2009 elején bóvli kategóriába leértékelt Lettország is visszakapta befektetésre ajánlott hitelbesorolását. Apránként javul a foglalkoztatás, és lemorzsolódóban a munkanélküliség – a bizakodás alapja éppen az, hogy a gazdasági növekedés ma már széles bázisra támaszkodhat.

A három éve még a GDP 10 százalékát közelítő államháztartási hiányok fokozatosan csökkennek, és idén az előrejelzések szerint Lettországban és Litvániában is 3 százalék körüli szintre süllyednek, így az amúgy nem túl magas adósságráták tovább mérséklődhetnek. (Észtországról ebben a tekintetben nem is érdemes beszélni: államadóssága gyakorlatilag nincs, államháztartási egyenlege pedig az elmúlt két évtizedben is pozitív volt.)

Hogyan sikerült ezt elérni? Egyrészt a baltiak a legnehezebb időkben sem engedtek az árfolyam leértékelésére irányuló nyomásnak – a közpénzügyi helyzet megmentésére átmenetileg a bérek és a nyugdíjak nominális csökkentését választották. Megszenvedték persze a hitelstopot, a belföldi kereslet brutális visszaesését, és Észtországban is hozzányúltak a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokhoz. De csak átmenetileg, és a hangsúly ezen van: mára a baltiak átmentek a válság legnehezebb periódusán.

Ma úgy tűnik, a következetesség jutalmaként folytathatják azt a felzárkózást, amely a válság előtti évtizedben jellemezte őket. Pedig 2008 végén sokan úgy hitték, hogy a Baltikum lesz a válság időszakának egyik legsérülékenyebb régiója. Jó volna tanulni tőlük – közpénzügyi hitelességet, politikusi következetességet és persze társadalmi tűrőképességet is, hogy az átmeneti megszorítások valóban csak átmenetiek legyenek.

Az utóbbi hetekben, hónapokban az európai gazdaságokkal kapcsolatban jellemzően rosszabbnál rosszabb hírekről értesül a közvélemény. Bartha Attila, az MTA PTI kutatója-->