Folytassa, Görögország?

Hivatalosan mindenki üdvözölte EU-oldalon Antonisz Szamarasz győzelmét: Herman Van Rompuy-tól José Manuel Barrosón át az Európai Parlament elnökéig és a nagyobb frakciók vezetőiig. A folyosókon azonban elhangzottak más vélemények is. Nevezetesen, hogy így most az utca továbbra is Alekszisz Cipraszé, aki a felelősség minden terhe nélkül válhat az ellenzék mind népszerűbb vezérévé, és uszíthat a „külföldi diktátumok” ellen. „Lett volna annak is előnye, ha Ciprasz szembesül a kormányzás terhével, és így abban sem érdekelt többé, hogy parlamenten belül és kívül obstrukciós akciókat szervezzen” – mutatott rá ennek kapcsán egy EU-tagállami diplomata.

Sokan (rejtetten) szkeptikusak azért is, mert Szamarasz győzelmével most az a konzervatív párt juthat kormányra megint, amelyik éveken át olyan eredményesen kozmetikázta a görög makrogazdasági adatokat, hogy a végén maga kényszerült annak beismerésére: az államháztartás tényleges hiánya alkalmasint három-négyszerese volt az addig bevallottaknak. De még ha folytatódik is a nagykoalíció a szocialistákkal, egyes olvasatokban az is azt jelenti, hogy ugyanazok kormányoznak, akik évtizedeken át építették a maguk gazdasági klientúráját, miközben képtelenek voltak korszerű, működőképes és költséghatékony államigazgatási apparátust létrehozni (lásd a kiáltóan magas adóelkerülést). Nevük mellőzését kérő bizottsági források mutattak rá, hogy a második

görög csomag részeként elhatározott könnyítés nyomán több mint félmilliárd eurónyi uniós felzárkóztatási pénz vált könnyen elérhetővé Athén számára, ám a görög kormány nyolc hónap alatt egyetlen centet sem hívott még le. Mindeközben Szamarasz hétfőn arra figyelmeztetett, hogy ha az EU nem szabadítja fel a legutóbbi hitelcsomagból befagyasztott 1 milliárd eurót, csütörtöktől már nem lesz miből bért és nyugdíjat fizetni a görög állami alkalmazottaknak.

Mindezek ellenére összességében – az euróválság menedzselése szempontjából – aligha kérdéses, hogy még mindig Szamaraszék győzelme volt a kisebbik rossz. Így legalább formálisan és deklaráltan EU- és euróbarát kormánya lesz ezután is Görögországnak. Ellenkező esetben a piac alighanem pillanatok alatt beárazta volna a totális görög államcsődöt és a kiválást az euróból, aminek ráadásul meglett volna a maga „önbeteljesítő” hatása is a folyamatokra. A GDP-je közel harmadáig görög kitettségben élő Ciprus azonnal követte volna őt, minimum a közösségi adósságfinanszírozás megkérésében. A piac pedig azonnal irgalmatlanul rászállt volna Spanyolországra és Olaszországra. Mindez tehát egyelőre elmaradt, bár Ciprus bedőlése sokak szerint így sem lesz kivédhető, de egy 1,1 milliós népességű ország megmentése talán nem okoz majd túl nagy fejfájást.

Mindez azért érdekes, mert időt és levegőt hagy a folyamatban lévő uniós lépések számára. A hónap végén esedékes EU-csúcson újabb nyitás várható az integrációs megoldások mélyítése felé, ha behatároltan is, de napirendre tűzve a bankuniót, a gyakorlatban is értelmezve Francois Hollande „növekedési paktumát”, és immár nyíltan megkezdve a töprengést valamifajta jövőbeni politikai unió alapköveinek lerakásáról. Nem mellesleg így talán Madrid és Róma további kegyelmi időhöz juthat.

Persze az ily módon kapott idő nem lesz ingyen. Szamaraszékat bármikor elsodorhatja egy újabb, még nagyobb népharag, azaz valamit nekik is adni kell. Az eddigi megállapodások lényegi újratárgyalásáról nyilván nem lehet szó, de kisebb könnyítésekről – mint a lejárat kitolása – vagy a növekedést segítő eszközökről talán igen. És akkor még a görög bedőlés/kiválás sem kell hogy napi szinten borzolja az idegeket. Egyelőre.