Nem kell lehozni a csillagokat az égről a tőzsdei jelenléthez

Sóvárgással teli pillanatokat élek át, amikor délutánonként kinyitnak az amerikai börzék. Ilyenkor a CNBC-n a műsorvezető egy hatalmas tévéfal előtt álldogál, a monitorokon pedig az S&P500 index tagjainak részvényárfolyamait látjuk szorosan egymás mellett. Mindegyik egy külön négyzetben helyezkedik el, a hátterét pedig aszerint színezik ki pirosra vagy zöldre, hogy az árfolyam a nyitást követően emelkedik vagy éppen csökken. A rossz szájíz nem ahhoz köthető, hogy itthon még nincsen hasonló, a tőzsdére fókuszáló tévéadás vagy éppenséggel ilyen tévéfal.

A probléma gyökere inkább abban keresendő, hogy a BÉT palettája továbbra sem olyan színes, mint az amerikai parkett.
A hazai börzén jelenleg 54 részvénnyel lehet kereskedni, erről a számról pedig az a bizonyos New York-i elit klub, a Studio 54 jut eszembe. Fájdalmas pont, hogy még meg sem születtem, amikor már leáldozott az amerikai művész- és celebvilág kedvenc szórakozóhelyének csillaga; a Studio 54 miliőjét tükröző film viszont jól érzékelteti az exkluzivitást és azt a bizonyos felsőtízezer-érzést. A BÉT ugyanilyen elit klub, csak éppen a face control szabályai térnek el a Studio 54 előírásaitól.

Az utóbbi években jó néhány társaság lépett a hazai parkettre, eközben több részvényt is kivezettek a tulajdonosok a BÉT-ről. Eltérőek a vélemények, hogy melyik részvénykibocsátás alakult jól a hazai parketten, de abban minden tőkepiaccal foglalkozó szereplő egyetért, hogy szükség van az új sztorikra, befektetési lehetőségekre a börzénken.
Ma nem számít különösebb kuriózumnak, ha egy cég a tőzsdére lép; pedig a BÉT-en való jelenlét lényegében egyenértékű a Studio 54-beli tagsággal. Más kérdés, hogy a gazdasági szereplők prioritási sorrendjében hátrébb szorult a tőzsdei jelenlét. Pedig ehhez nem kell lehozni a csillagokat az égről vagy éppen triplázódó profitot felmutatni a működésben.

A recept roppant egyszerű: stabil pénzügyi helyzet, egészséges ambíciókkal rendelkező menedzsment. Ezek már elegendők ahhoz, hogy egy cég számára értelmes alternatívát jelentsen a tőzsdére lépés.
A BÉT elsődleges funkciója a forrásbevonás, ezzel a lehetőséggel azonban sok piacra lépő vállalat (még) nem élt. Idén tavasszal a Masterplast került a tőzsdére úgy, hogy két külön aukció keretében értékesítettek részvényeket a tulajdonosok, ám a befektetők számára elérhető közkézhányad még így is alacsony.

A BTel esetében a májusi tőzsdére lépés csak technikai értelemben vett megjelenés; a sztori igazából akkor lesz érdekes, ha új részvények kibocsátásával kerül sor a tőkeemelésre. Ez a lépés szükséges ahhoz, hogy az érdemi befektetői szféra érdeklődését is felkeltse egy-egy társaság.

Korábban a cégek forrásigényét banki hitellel vagy éppen kötvénykibocsátással fedezték a tulajdonosok. A jelenlegi helyzetben a bankok nem kardoskodnak az ügyfelekért, érdemi alternatívát tehát a kötvény- vagy a részvénykibocsátás jelent. Ez utóbbi során többször is reflektorfénybe kerül egy-egy társaság; azonban tartós és folyamatos médiajelenlétet, reklámot csak a tőzsdei részvénytársaságok esetén tapasztalunk.

Ez a tényező számít a legnagyobb visszatartó erőnek a parkettre lépés kapcsán. A nyilvánosság ugyanis hátrányokkal is jár. A versenytársak első kézből értesülnek a cégünket érintő ügyekről, pénzügyi jelentéseinken pedig a reggeli kávé–croissant-duó mellett csámcsoghatnak. Mindezt szerintem bőven kompenzálja az a tény, hogy a vállalatvezetők, menedzserek a pesti Studio 54-be, azaz a Budapesti Értéktőzsde elit klubjába léphetnek. Hogy ez így lesz-e, azt az új tagok igazolják majd.