Jó ötlet-e a minimálbér járulékának eltérítése?

A tervek szerint a 25 év alatti és az 55 év feletti, illetve a szakképzettséget nem igénylő szakmákban havi 14 500 forintot elengedne az állam a szociális hozzájárulási adóból, a tartósan állást keresők és a kismamáknál két évig havi 27 ezer forintot, a harmadiktól pedig ugyancsak 14 500-at engedne el a kincstár. Rögtön két kérdés is felmerül:
1. Remélhetjük-e ezektől az intézkedésektől, hogy hatásukra javul a foglalkoztatási helyzet?
2. Ez a leghatékonyabb módja az alacsony keresetűek munkavállalásának költségvetési források árán való javításának?
A sietősök kedvéért azonnal le is lőjük a poént: az általunk ismert empirikus vizsgálatok alapján az elsőre óvatos igen, a másodikra óvatos nem a válaszunk.

De haladjunk sorjában. A piac egyik vastörvénye – hogy ami olcsóbb, abból többet vesznek – többé-kevésbé a munkaerő piacán is működik. Ezt az összefüggést – azaz, hogy a bérköltség csökkenését a foglalkoztatás bővülése követi – az elmélet és más országok tapasztalata mellett több hazai kutatás is alátámasztja. Sőt azt is tudjuk, hogy a kereslet érzékenyebben reagál, ha a képzetlen munkások bére változik, mint ha a diplomásoké.
A magyar munkagazdászok az első Orbán-kormány 2001–2002-es radikális minimálbér-emelésének hála a gyakorlatban vizsgálhatták meg, hogyan hat az alacsony fizetésűek foglalkoztatására a bérköltségük állam általi megemelése. Első ránézésre nem volt semmi hatás: a minimálbér-emelés után az összes foglalkoztatotti létszám gyakorlatilag nem változott. Ez történhetett azért is, mert a minimálbér-emelés voltaképp nem hatott a foglalkoztatásra vagy azért is, mert közben áradt be a beruházás, nőtt a munka kereslete – más szóval, lehet, hogy ha a minimálbért nem emelik meg, nőtt volna a foglalkoztatás. Ráadásul – ez már közelebb esik témánkhoz – különböző rész-munkaerőpiacokon különböző a minimálbér-emelés hatása: a banki középvezetők budapesti piaca meg sem érzi, míg a bodrogközi textilipart tönkreteheti. Kertesi Gábor és Köllő János 2004-es és Elek Péter és szerzőtársai 2011-es tanulmánya kimutatta, hogy az alacsony keresetűek (közöttük vannak a képzetlenek és a pályakezdők közül is sokan) munkában maradási és elhelyezkedési esélyei is lényegesen romlottak az emelés hatására.

Ez az eredmény a költségek növekedésére vonatkozik, és nem biztos, hogy a hatás csökkenés esetén is ugyanekkora lesz, de megalapozott reményt kelt, hogy a járulékkedvezmény javítja a foglalkoztatási helyzetet. Természetesen lehetett volna még használni a kedvezmény célzásához további dimenziókat, például – mint a Munka törvénykönyve immár explicite megengedi – a területit (a magas tartós munkanélküliségű kistérségekre célozva, mint azt saját 2009-es tanulmányunkban javasoljuk), de a kijelölt irányok nagyjából megegyeznek azzal, amit a szakirodalom alapján foglalkoztatásnövelőnek várhatunk. Egy kivétellel: ami a kismamákat illeti, közülük csak 3–5 százalék vette igénybe a 2007-ben számukra bevezetett „START Plusz” konstrukciót, ami arra utal, hogy esetükben a bérköltség mellett más korlátok – például a bölcsődék hiánya – is akadályozzák a munkába állást. Az is kétségessé teszi a várt javulást, hogy a kormányzat más intézkedései épp ellentétes irányban hatnak: amíg nem sikerül jogbiztonságot, kiszámítható szabályozási környezetet nyújtani a vállalkozóknak, addig nem bővítenek és nem vesznek fel további munkaerőt, akármennyit is csökken a bérköltség.
A második kérdésre nehezebb válaszolni. Egyrészt felmerül az a kérdés, hogy vajon mi a ráció abban, hogy a kormányzat először megemeli az alacsonykeresetűek bruttó bérköltségét (minimálbér-emeléssel és az adójóváírás kivezetésével), most pedig az érintettek jelentős részénél lecsökkenti azt? Hogy egykulcsossá teszi az szja-t, viszont többkulcsossá teszi a járulékokat?
Mindazonáltal ez az intézkedés még mindig nagyobb foglalkoztatási hatással kecsegtet, mint az Orbán-kormánynak egy sor másik, szintén foglalkoztatásbővítőnek szánt intézkedése az egykulcsos adótól a pusztán tüneti kezelést jelentő, rendkívül drága közmunkáig. Csakhogy a járulékcsökkentésnek ára van. Azt a körülbelül százmilliárd forintot, ami kiesik a költségvetésből, plusz (igazi, nem az állam által magára kivetett fából vaskarika) adókból, államadósság-növelő, drága kölcsönből vagy más kiadások lefaragásából kell előteremteni. Ezeknek pedig mind-mind negatív foglalkoztatási hatásai lehetnek.
Akkor remélhetnénk tehát összességében is pozitív gazdasági hatást, ha a kedvezmény nagyon pontosan lenne célozva, és csak azok után járna, akik esetén biztosan és jelentős foglalkoztatásélénkítő hatást várhatunk, amit nem olt ki a máshonnan elvont források negatív hatása. Például ha a most kifutó „Start Extra” kártyához hasonlóan a huszonöt év alatti vagy ötven év feletti ÉS érettségivel nem rendelkező ÉS tartós munkanélkülieknek járna a kedvezmény. Azaz ezeknek a csoportoknak a metszetét, és nem az unióját céloznák meg, ami legfeljebb 2 milliárd forintba kerülne.
A most meghirdetett konstrukcióval a kormány a munkavállalók túl széles körét megcélozva, a lehetségesnél kevésbé hatékonyan, más, befektetőriasztó intézkedései által elaknásított terepen elindult az eddigi intézkedéseivel ellentétes jó irányba. Ez is valami.
Scharle Ágota és Váradi Balázs közgazdászok, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatói, közgazdászok