A szabadulás ára

A kérdés persze csak teoretikus, legalábbis tegnapig mindenképp az volt. Ahogy elméleti szerencsére az a felvetés még most is, hogy mi volna az illetékes miniszterek sorsa, ha mondjuk a balástyai rém rokonai összegyűjtenének néhány milliárd forintot, és a kormány elfogadná tőlük, csak hogy ezért szabadon engedjék szegény ártatlant. Túlzónak tűnhet a példa, pedig lecsupaszítva valóban ennyiről van szó most: ha jól áll össze a kép, Magyarország kormánya némi anyagi előnyért cserébe szabadon engedett egy baltás gyilkost.

Más lehetőség is létezik persze a magyarázatra, például az, hogy sem Martonyi János, sem Navracsics Tibor, sem bárki beosztottjuk a minisztériumaikban nem tudta, hogy Ramil Safarovot nemzeti hősként ünneplik Azerbajdzsánban egy alvó örmény meggyilkolásáért, vagy tudták, de nem sejtették, hogy ha kiadják az azerieknek őt, akkor ott szabadon fogják engedni. Az ilyen tévedést nagyon könnyű elkerülni, még csak a hírszerzés sem kell hozzá, elég, ha van egy ember a KIM-ben vagy a külügynél, aki olvas újságokat – vagyis ha elfogadjuk a kormányzati magyarázatot, hogy ők nem sejtették, hogy otthon szabadon fogják engedni a gyilkost, akkor csak rosszabb a helyzet.

De rendben, lépjünk túl az erkölcsökön és az alapvető emberi jóízlésen, ismerjük el a tényt, hogy Magyarországnak pénzre van szüksége, az pedig nekünk nem igazán van, az azerieknek meg igen. Megesik az ilyen, Kína belpolitikáját sem szeretik sokan, de ha velük üzletelünk, gazdagabbak ők annyival nálunk, hogy olyankor befogjuk az orrunkat és ne nézzünk oda kicsit. Csakhogy Azerbajdzsán nem Kína, és talán az ő kedvükért nem kéne összeveszni egyszerre a teljes Nyugat-Európával, az Egyesült Államokkal, és egyáltalán a világ bármelyik kultúrállamával, ahol nem divatos szomszédos országok polgárait lefejezni a nemzetiségük miatt. Az országunk nemzetközi megítélése egyébként is gyatra, nem biztos, hogy ilyen helyzetben a legjobb ötlet önként szolgáltatni a támadási felületet saját magunk ellen. Ráadásul az ellenoldalon az az örmény nép áll, akik a világ szinte minden országában jelen vannak – például amikor már péntek este megérkezik a villámgyors számonkérés az Obama-kormánytól, nyugodtan eszébe juthat bárkinek, hogy a másfélmillió amerikai örmény szavazataira ők is számítanak a választásukon. Talán majd lassan tudatosul a mi kormányunkban is, kikkel kerültek szembe és mekkora öngólt lőttek.

Bár kérdéses, mekkora erre a remény. A baltás gyilkost péntek délben engedték haza – most szombat van, és egyelőre nem olvashattuk sehol sem Martonyi, sem Navracsics lemondó nyilatkozatát. De még csak egy egyszerű kormányzati bocsánatkérést sem. Ahogy adósak az illetékesek még azzal a magyarázattal is, hogy ha páran annyira büszkén hirdetik, hogy a magyar kormánynak állítólag nem diktálhatnak brüsszeli diplomaták és washingtoni bankárok, akkor miért vásárolhatja fel az egészet egy közép-ázsiai féldiktatúra. Türelmesen várunk.