Az Egyesült Államok gazdaságának növekedése erőtlen, és a kockázatok inkább lefelé, mint felfelé mutatnak. Az infláció alacsony szintjét is figyelembe véve ez indokolja a laza monetáris politikát. December 11-12-i ülésükön a Nyíltpiaci Bizottság tagjai a további lazítás mellett döntöttek. A Fed már szeptemberben elindította a mennyiségi lazítás (QE3) harmadik hullámát, amikor bejelentette: havonta 40 milliárd dollár értékben vásárol jelzálogpapírokat.
Emellett folytatódik az Operation Twist program, amelynek keretében a Fed rövid lejáratú állampapírokat ad el és hosszú lejáratúakat vásárol, és amely havi 45 milliárd dollár értékben teszi lehetővé hosszú lejáratú kötvények vásárlását. Az utóbbi lehetőség a QE3 részeként az Operation Twist lezárása után is nyitva marad, aminek eredményeként a Fed-mérleg bővülésének üteme hónapokon belül havi 40 milliárd dollárról 85 milliárd dollárra gyorsul – „kezdésként”.
A Fed azzal indokolja ezt a döntést, hogy a munkanélküliség szintjének a lehető legrövidebb időn belül csökkennie kell. Minél tovább maradnak ugyanis az emberek munka nélkül, annál nagyobb az esélye annak, hogy elveszítik képességeiket. Bár a jelenlegi magas munkanélküliség ciklikus tényezők eredménye, ha sokáig ez a szint marad, akkor strukturálissá válhat. A Fed célja ezért, hogy rövid távon lendületet adjon a gazdaságnak és a munkaerőpiacnak.
A Fed helyzetértékelését nem lehet kétségbe vonni. Két kérdés mindazonáltal felmerül. Az első azzal kapcsolatos, hogy a Fed képes-e csökkenteni a munkanélküliség szintjét – elvégre a jelenlegi gyenge aktivitást a háztartások hiteltörlesztése, a szerény globális kereslet és a fiskális szakadék magyarázza. Meglehet, kissé frusztráló, de véleményünk szerint ezeket a Fed nem tudja befolyásolni. A második kérdés a Fed által választott eszközökre vonatkozik. A gazdaságnak nyilván előnye származik abból, ha a Fed hosszú, illetve nagyon hosszú lejáratú (a tervezett összeg 27 százalékából 20-30 éves, 31 százalékából 7-10 éves) kötvényeket vásárol. Mivel azonban a hozamok eleve történelmi mélyponton vannak, a hatás nem lehet túl erőteljes.
A futamidő növelése ugyanakkor a Fed számára megnehezíti a mennyiségi lazítás kifuttatását. A rövid lejáratú kötvények esetében a dolog egyszerű: meg kell várni, amíg lejárnak. A Fed tulajdonában lévő állampapírok átlagos futamideje azonban jelenleg 7 és 10 év között van, és várhatóan gyorsan emelkedik. Vajon képes lesz-e a Fed leállítani a programot, mielőtt ezek a kötvények lejárnak? Ez rendkívül fontos kérdés, de a bizottság tagjai egyelőre nem sietnek a válasszal. Ha pedig a Fednek mindenképpen értékpapírokat kell vásárolnia, szerintünk helyesebb lenne, ha szövetségi állampapírokat részesítené előnyben a többi értékpapírral szemben. De nem ez volt a szerdán született döntések legrosszbbika.
A Nyíltpiaci Bizottság tagjai rögzítettek egy munkanélküliség-célszintet, és bejelentették: akár a jelenlegi – januárban bejelentett – inflációs célszintnél magasabb fogyasztóiár-emelkedést is tolerálnak. Az irányadó ráta a jelenlegi alacsony (0-0,25 százalékos) szinten marad, „legalább addig, amíg a munkanélküliség 6,5 százalék fölött van, az infláció az egy és két év közötti horizonton a prognózis szerint nem haladja meg fél százalékponttal nagyobb mértékben a bizottság által kitűzött 2 százalékos hosszabb távú célszintet, és a hosszabb távú inflációs várakozások továbbra is stabilak maradnak”.
Úgy véljük, a bizottság tagjai azzal, hogy a kamatszintet gazdasági mutatókhoz rögzítették, egyszerűen gúzsba kötötték saját kezüket. Mi lesz a monetáris politikával, ha az infláció eléri vagy meghaladja a 3 százalékot, miközben a munkanélküliség pedig 6,5 százalék fölött marad? Újradefiniálja ekkor a Fed a célokat? És ha igen, akkor vajon a munkanélküliségét, az inflációét, vagy mindkettőét? És ha ugyanaz a helyzet áll elő újra, akkor vajon a monetáris politika döntéshozói ugyanúgy fogjaák a célszinteket megváltoztatni, ahogy először tették, vagy másképpen? A tét a Fed hitelessége és kommunikációjának világossága. Miközben az intézmény több információval próbál szolgálni, valójában a már rendelkezésre álló információkat teszi kevésbé nyilvánvalóvá.
A Fed korábban elkötelezte magát: mindaddig alacsonyan tartja a kamatokat, amíg az Egyesült Államokban elég erőteljes nem lesz a gazdasági növekedés ahhoz, hogy munkanélküliség jelentős mértékben csökkenjen. A Nyíltpiaci Bizottság tagjai nem számítanak arra, hogy ez 2015 közepe előtt bekövetkezik, ez az a dátum, amikorra a munkanélküliségi ráta szerintük 7 százalék alá csökken. Ahelyett, hogy egy valószínű dátumot rögzítettek volna, most úgy döntöttek, hogy kijelölnek egy munkanélküliségi célszintet. A dolgok jelenlegi állása szerint ez nem tűnik fontosnak: a numerikus célszint és a várható dátum valószínűleg ugyanannak az éremnek a két oldala. A munkanélküliség természetes szintje viszont idővel megváltozhat. Persze változhat a célszint is. De mennyire hiteles egy olyan célszint, amelyet folyamatosan változtatnak az aktuális prioritásoknak megfelelően?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.