Következmények nélküli törvény

Nem nagyon szoktam fogadásokat kötni, de akár egy jelentősebb összeget is feltennék arra, hogy alig tűnne fel valakinek, és még kevesebben tennék szóvá, ha holnaptól semmilyen közérdekű adat nem lenne nyilvánosan elérhető.

Mert hol máshol engedhetné meg magának bármelyik, közpénzből gazdálkodó intézmény, hogy ennyire nagyvonalúan kezelje a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló rendelkezéseket, mint ahol biztos lehet abban, hogy ezt nem fogják számon kérni rajta?

Márpedig Magyarországon jelenleg ez a helyzet: a „közfeladatot ellátó szervek” – tisztelet a kivételnek, de – gyakorlatilag magasan tesznek arra, hogy „kötelesek elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását”, és hogy ennek érdekében időről-időre közzé kell tenniük bizonyos meghatározott információkat a honlapjukon. A helyzet az elmúlt tíz évben – azóta, hogy 2003-ban a parlament törvényt alkotott a közpénzek felhasználásának nyilvánosságáról – alig változott.

A Nemzeti Együttműködés Programja 2010-ben a következőképpen fogalmazott: „Ahhoz, hogy Magyarországon rend legyen, szigorú, következetes törvényekre van szükség. A beteg állam legfőbb tünete a gyenge, következmények nélküli törvény.” Megállapíthatjuk, hogy ezen definíció alapján a magyar állam nemcsak hogy beteg, de krónikus kórral küzd: a politika, a közélet iránti teljes közömbösséggel.

Mondhatnánk: fiatal még a mi demokráciánk ahhoz, hogy az állampolgárok aktívan részt vegyenek saját sorsuk alakításában. De az érdektelenségre nem elegendő magyarázat a demokráciában eltöltött idő hossza. Annak minősége éppoly fontos, márpedig az eltelt 23 év nem volt túlságosan meggyőző abban a tekintetben, hogy a közpénzek befizetői, a választások kimenetelén túl jelentős befolyással lettek volna az őket is érintő történések alakulására.