Számtalan abszurd fordulatot tartogat még az olasz választási küzdelem

Az egyik szemünk sír, a másik meg üveg – a poén nem túl eredeti, ám az olaszországi választásolra ennél aligha találnánk jóindulatúbb hasonlatot. Hiszen, ha nagyon-nagyon keresnénk, felfedezhetünk valami jót abban, ami Itáliában történt: az Öt Csillag mozgalommal egy olyan erő is fel tudott emelkedni a hatalom közelébe, amely végre valóban egy alulról szerveződő, a hagyományos politikai erővonalakon túlmutató szervezet, és amely a hagyományos berendezkedés kritikájaként is felfogható humorral kezeli a politikát.

Milyen kár, hogy a politika önmagában humoros műfaj, ha máshol nem, ezt Európa egyik legnagyobb országában igazán tudhatnák kilenc évnyi Berlusconi-kormányzás után. Ám ettől a fajta humortól inkább sírni támad kedve az embernek. Ahogy attól is, hogy az olaszok egyharmadának még mindig nincs elege a tekintélyelvű Jancsi bohócból, aki a rá leadott voksok jó részét egy hamisított adóhivatali értesítéssel szerezte, amelyben a befizetett ingatlanadó visszatérítését helyezte kilátásba.

És hogy fokozzuk a féktelen jó kedvet: a voksolók egynegyede úgy adott hangott elégedetlenségének, hogy az Öt Csillag vezetőjére, Beppo Grillo genovai humoristára adta értékes voksát. Aki nyilván ékesen képes ostorozni mindazt, ami Rómában, Milánóban meg Brüsszelben történik. Ám arról, hogy miként fog kikerülni hazája az euróövezetet is fenyegető válságból, az Öt Csillag programra alig emlékeztető pártellenes, zöld(szerű), antiglobalista maszlagjából egyelőre nem sikerült semmit kihámoznunk.

Érthető persze, hogy az embereknek elegük van a megszorításokból, a hazug ígéretekből és a korrupcióból. Mégis nehéz felfogni azt, ami történt. Pláne, hogy nyilvánvalóan számtalan abszurd fordulatot tartogat még az olasz választási küzdelem, lenullázva azt a piaci bizalmat, amelyet az ország nagy nehezen visszaszerzett Mario Monti egyéves kormányzása alatt.