Nem irigyeljük a magas Hivatal dolgozóit

Nem irigyeljük a magas Hivatal dolgozóit, akik ebben a nagy melegben hétvégén is kénytelenek az új típusú pénztárgépek engedélyezésével foglalatoskodni. Reméljük, legalább a számítógépük háttérképén van pálmafa, tenger és naplemente, hogy elviseljék valahogy ezt a terhet.

A munkát amúgy józan számítások szerint tavaly őszre kellett volna befejezniük, de arról tényleg nem ők tehetnek, hogy csupán idén februárban derült ki, milyen kritériumoknak is kell eleget tennie a szuperkasszáknak. Igaz, közben a határidő is többször módosult, bár erre többnyire elejtett félmondatokból, nem rendeletmódosításokból lehetett következtetni.

A tér-idő kontinuum felborulása amúgy általános jellemzője a pénztárgépcsere folyamatának, olyannyira, hogy különösebb természettudományos műveltség nélkül felelőtlenség is volna magyarázatot keresni rá. Próbáljuk meg inkább azt elemezni, kinek is jó ez az egész. A hazai pénztárgépgyártóknak nem, hiszen kevés a megvásárolható gép és az is importból származik. A költségvetésnek alig lesz bármilyen haszna az előkészítés nélkül átvert rendelkezésből: amíg korábban még 95 milliárd forint körüli bevételt vizionáltak az államkasszába a „gazdaság kifehérítésének köszönhetően”, idén szinte csak a gépcseréből származó áfabevétel lesz az egyetlen kézzelfogható eredménye az átállásnak. A kereskedőknek pedig nagyjából teljesen mindegy, hiszen aki eddig is feketén forgalmazott, az nem most fanyalodik egy majdnem kétszázezres kassza megvásárlására és a hozzá tartozó infrastruktúra kiépítésére, akinek meg eddig is volt pénztárgépe, elszámolása, azt eddig is utolérhette a NAV.

És ne feledkezzünk meg az engedélyezési hivatalról sem, amelynek munkatársai kénytelenek bemenni 40 fokos melegben hétvégén is dolgozni, miközben nyaralhatnának, pihenhetnének vagy foglalkozhatnának valami értelmes dologgal is.