A felülvizsgálatok nem akarják igazolni a kormányzati kommunikációt

„Magyarországon rendkívül negatívan hat a foglalkoztatásra a rokkanttá nyilvánítás rendszerét körülvevő számos csalás és visszaélés.” Többek között ezzel indokolta a kormány az első Széll Kálmán-tervben a rokkantsági rendszer átalakításának szükségességét. Pedig ahelyett, hogy valamennyi érintettet, valamint az ő állapotukat elbíráló orvost megvádolják, bőven elegendő lett volna azt mondani: nincs annyi járulékbevétel, amiből ennyi rokkantnyugdíjat finanszírozni lehet, ezért a rokkantak megrostálják, és a nyugdíjat szociális juttatássá alakítják.

Mert azon túl, hogy felderítettek leszázalékolásokkal kapcsolatos bűncselekményeket, a mostani komplex felülvizsgálatok valamiért csak nem akarják igazolni a kormányzati kommunikációt. A 68 ezer átvilágított rokkant mindössze 8,5 százalékáról állapították meg eddig, hogy nem érdemel semmiféle ellátást. Gyorsan tegyük hozzá: egy egészen más szempontok szerinti elbírálás alapján. A kormányzati nyomás ellenére, valamint a felülvizsgálatot végző orvosok józan ítélőképességének és szakmai felkészültségének köszönhetően tehát a korábbi rokkantnyugdíjasok döntő hányadáról nem derült ki egyszeriben, hogy semmi baja, csak éppen dolgozni nem akar. Így bármennyire is jó tervnek tűnt, hogy a 190 ezer rokkantból 150 ezret visszaterelnek a munkaerőpiacra, egyelőre a 18 ezret sem éri el azok száma, akiket egyáltalán rehabilitálhatónak találtak. Attól pedig, hogy munkába álljanak vagy egyáltalán munkát találjanak, még ők is nagyon messze vannak.

Úgy tapasztalom, hogy az adó- és járulékfizetők elsöprő hányada kifejezetten örül annak, hogy a kormány eltökélt a különféle juttatások igénybe vételének szigorításában és átláthatóvá tételében. A nagy lelkesedésben azonban, különösen a szociális támogatások közelgő átalakítása kapcsán, sokkal jobban oda kell figyelni arra, hogy néhány tucat csaló és ügyeskedő miatt egyetlen valóban rászoruló alól se húzzák ki a talajt.