Angela Merkel pürrhoszi győzelme

A konzervatívok az elért eredménnyel megközelítették 43 százalékos hosszú távú átlagukat, és csupán 4 képviselői helyen múlt, hogy nem szereztek abszolút többséget a Bundestagban. Ez részben Merkel kancellár hatalmas személyes érdeme, részben a belföldi ügyekben általa követett óvatos centrista politikáé, részben pedig az euróválság kiegyensúlyozott kezeléséé.

A konzervatívok koalíciós partnere, az FDP ugyanakkor az előző voksoláshoz képest közel 10 százalékpontot vesztett, és nem érte el az 5 százalékos parlamenti küszöböt. A liberális párt történetében erre még nem volt példa; a helyzetét tovább nehezíti, hogy mindössze egyetlen tartományi parlamentben képviselteti magát. Az új választási rendszerben nem volt értelme „taktikázni” – azaz megosztani a szavazatot a kancellárjelölt és a párt között –, ami a háború utáni választások többségén a „mérleg nyelve” szerepét betöltő FDP számára egyértelmű hátrányt jelentett. Fennáll a kockázata, hogy az FDP radikalizálódik, ami – különösen az európai ügyekben – szűkítheti Merkel mozgásterét.

A szociáldemokraták (SPD) támogatottsága 2,6 százalékponttal, 25,7 százalékra nőtt, de így is elmaradt a várakozásaiktól; ez volt az 1948 óta megtartott 18 választáson elért második leggyengébb eredményük. A párt nem tudott komolyabb hányadot visszaszerezni azon szavazók köréből, akik Gerhard Schröder kormányzása idején elfordultak tőle. hasonló teljesítmény a zöldeké is, akik – bár a közvélemény-kutatások 10 százalék feletti támogatást mutattak – csupán a szavazatok 8,4 százalékát gyűjtötték be, és ezzel a Bundestag harmadik legerősebb frakcióját megalakító Baloldal (8,6 százalék) mögé kerültek.

Az áprilisban megalakult eurószkeptikus Alternative für Deutschland (AfD) 4,7 százalékot ért el, amivel nem került be a szövetségi parlamentbe. A felmérések szerint az FDP korábbi támogatói mellett az AfD a baloldalról is sok szavazatot kapott, ami megnehezítheti, hogy a párt az egyetlen piaci-liberális eurószkeptikus pártként azonosíthassa magát. Az AfD által elért eredmény ugyanakkor figyelmeztető jelzés lehet a többi párt számára, hogy az Európával, illetve az euróval kapcsolatos álláspontját világosabban fogalmazzák meg.

Németországban a koalíciós tárgyalások bevett mintákat követnek, amelyek a kívülálló számára zavarosnak tűnhetnek. A pártokon belül, illetve pártok között zajló ismétlődő egyeztetések normálisnak tekinthetők, és nem adnak okot aggodalomra. 2005-ben Merkel kancellárrá választása után 65 napig tartottak az egyeztetések; ha az idén is hasonló lesz a helyzet, akkor az új szövetségi kormány csak novemberben áll majd fel. A november 14–16-ra tervezett SPD-nagygyűlésen elfogadhatják a koalíciós szerződést (a CDU esetében nincs ilyen előzetes dátum), így Merkel hivatalos beiktatására november 15-én vagy 18-án kerülhet sor. Feltehetően mindkét párt részletes koalíciós megállapodást akar majd, különösen a belpolitikai kérdésekben.

Bár a választók többsége a nagykoalíciót tartja kívánatosnak, a CDU/CSU és az SPD bázisát adó szavazók nem örülnek neki; nyitott kérdés, hogy az újabb kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció ugyanolyan stabil lesz-e, mint a 2005–2009 közötti.

A választási programok kevés támpontot nyújtanak arra vonatkozóan, hogy a koalíciós partnerek végül miben egyezhetnek meg. A tárgyalásokon a belpolitikai kérdések kapják majd a fő hangsúlyt, ezekben ugyanis nagyobb a pártok álláspontja közötti eltérés. Az SPD emelni kívánja a személyi jövedelemadót és a tőkejövedelmek adóját, továbbá egy új vagyonadót vezetne be, míg a CDU/CSU – ugyan a költségvetési helyzet függvényében, de – némi adócsökkentést ígért. A CDU így nem kizárt, hogy kompromisszumra kényszerül. Az SPD 8,50 eurós kötelező minimálbér bevezetését szorgalmazta, míg a CDU/CSU a minimálbér megállapítását a szektoronkénti kollektív bértárgyalásokra hagyná. A fiskális politika terén feltehetően tér nyílik az infrastruktúra és az oktatás kormányzati beruházásokkal való fejlesztésére – anélkül, hogy veszélyeztetné a 2016-ban életbe lépő adósságplafont. Az energiapolitika terén mindkét párt meg be akarja zárni az atomerőműveket, a folyamat részleteit illetően azonban sok a nyitott kérdés, mindenekelőtt az, hogy miként osszák meg az átállás költségeit a háztartások és az energiacégek között.

Németország euró-politikájában, így az eurózóna perifériájának feltételekhez kötött támogatásában nem várható komoly változás. Egy nagykoalíció elképzelhető, hogy aktívabb álláspontot képvisel majd a növekedés élénkítésével és az intézményrendszer építésével kapcsolatban, de erről csupán az európai parlamenti választások után mondhatunk biztosat. Egy adósmentő alap létrehozásának terve bizonyosan nem szerepel a napirenden, nem kis részben a német alkotmánybíróság által lefektetett irányelvek miatt.

www.dbresearch.com