Nincs megírva, hogy az állam nem lehet jó gazdája az energiaellátásnak

Hónapokon belül elkészül a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvénytervezet, több egyetemes gázszolgáltató visszavásárlásáról pedig már tárgyal a kormány. A nemes cél a rezsicsökkentés, a cél mögött álló „ideológia” pedig több pilléren nyugszik. Az első, hogy a Magyarországon működő társaságok sok százmilliárdnyi „extraprofitot” vittek ki az országból. Ennek alapján lenne még néhány államosításra megérett iparág, amelyek képviselőivel azonban ehelyett inkább stratégiai megállapodásokat köt a kormány. A másik pillér a magyar energiaellátás „függetlensége”. Ha ezen azt értjük, hogy nem jó, ha külföldiek adják – a szigorú törvényi szabályozást betartva – a nem kis (vagy éppen nagyobb) részben amúgy is külföldön kitermelt, illetve termelt gázt és áramot, akkor csodálkozhatunk, hogy a kérdés miért nem merül fel más, Magyarországnál jóval erősebb országokban. A harmadik pillér a tárgyalási pozíciónk javulása lehet, de ezen a téren sem remélhetünk fordulatot. Erősen kétséges ugyanis, hogy a magyar GDP-t messze meghaladó árbevételű – és egy igen erős kormányt maga mögött tudó – Gazpromot irányító Alekszej Millernek a nadrágjában kezd majd dobogni a szíve, amikor megtudja: nem az E.Onnal, hanem a „Nemzeti Gázszolgáltató” vezérével kell majd tárgyalnia.

A rezsi ráadásul másképp is csökkenthető. Mérsékelhetné a kormány például a földgáz áfáját, ahogy a Pakson termelt áram is lehetne jóval olcsóbb, hiszen jóval olcsóbb. Ez az állami bevételeket jelentősen megkurtítaná, ami manapság nem (sem) jöhet szóba.

Igaz persze, hogy sem az Ó-, sem az Újszövetségben nincs megírva, hogy az állam nem lehet jó gazdája az energiaellátásnak. De ha „a nagy 2014-es rezsiháború” (megnyerése) után a korszakváltást az jelzi majd, hogy az új szolgáltató(k) vezetőinek kiválasztásában a fő szempont a párthűség lesz (mindegy, melyik párthoz való hűség), akkor azért elkezdhetünk aggódni.