Sakkoznak a Dunaferrel

Nem a magyar kormány az egyetlen a térségben, amelynek az ország acélműve miatt fáj a feje. Bár több eszköz is van a bajban lévő vállalatok felsegítésére, arra már kevesebb a recept, hogy miként állhat meg újból a lábán egy olyan cég, amelynek előzőleg a kormánya a hóna alá nyúlt.

Nem is véletlenül. A kormányok ugyanis úgy dobnak kisebb-nagyobb mentőövet a cégeknek, hogy cserébe bizonyos gazdaságtalan, de politikai megfontolásból kívánatos állapot fenntartását követelik meg tőlük. Legfőbb elvárásuk a létszám megtartása.

A szlovákok is főként ennek – és az U.S. Steel ott tartása – érdekében nyomnak most némi pénzt a Kassai Vasműbe, persze az uniós játékszabályok betartása mellett. Azt mondják, eddig bevált a módszer, de ki tudja, meddig lesz ez így. Az amerikai tulajdonos ugyanis nemcsak a létszámhoz nem nyúlhat, de a társaság eszközeit sem adhatja el, ez pedig komoly gátja a cég újjászervezésének. Anyagilag persze így is jól jöhet ki a kormánnyal kötött megállapodásból, de ennek már vajmi kevés köze van a Kassai Vasmű életképességéhez.

A szerb módszer más volt: az állam az elbocsátások megelőzésére kivásárolta szintén a U. S. Steelt a Szendrői Vasműből, amelyből azonban kiszállna. Befolyásával, vagyis szintén némiképp mesterséges eszközökkel egy időre megédesítette ugyan a társaság működési, piaci környezetét, de ezt a módszert sem sorolja a közgazdaságtudomány a hosszú távú megoldások közé.

A magyar kormány is azzal indított, hogy befékezett a Dunaferrnél a létszámcsökkentésnek. Következő lépésben megvenné a céget, bár annak tulajdonosa nem eladásban, hanem a kormánnyal való együttműködésben gondolkodik. Úgy tűnik, küszöbön a nagy történet, a Dunaferr visszaállamosítása, de mégsem ez a legfontosabb. A fő kérdés az, hogy a kormány tulajdonosként mit tenne a Dunaferr versenyképességének javítása, közvetve a társaság fennmaradása érdekében. Erről még nem hallottunk semmit.