Mindenki fizeti a leminősítések árát

Közel négy évvel ezelőtt az lehetett a terve az új kabinetnek, hogy laza költségvetési politikával – megszorítások nélkül – beindul a gazdasági növekedés, ami önmagában alacsonyabb deficitet eredményez. Ezt azonban Brüsszel keresztülhúzta, és az EU-s csatlakozásunk óta tartó túlzottdeficit-eljárás miatt sem volt lehetőség költségvetési stimulusra. A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság anyaga már 187 milliárd forintos „átmeneti”, a pénzintézeteket terhelő különadóról írt. És az unortodox politika lavináját már nem lehetett megállítani.

A tényfeltáró bizottság az előző kormányok szemére vetette a romló hitelminősítést, a szinte érzékelhetetlen gazdasági felzárkózást, a kiszámíthatatlan adórendszert, a visszaeső születésszámot, a növekvő társadalmi egyenlőtlenségeket, a magas költségvetési deficitet és növekvő államadósságot.

Az ezredfordulón az EU átlagának 60 százalékán volt az egy főre eső GDP Magyarországon. Tíz évvel később 66, 2012-ben pedig 67 százalékon állt a mutató, vagyis az utóbbi pár évben sem történt érdemi felzárkózás. Tavaly Lengyelország is beért minket.

Az államadósság a GDP 80 százaléka felett állt 2010-ben, miközben a világgazdasági válság hatására már 2009-ben alkalmazkodás kezdődött a magyar gazdaságban. A fizetési mérleg 7-8 százalékos hiányból még abban az évben pluszba fordult. A költségvetési hiányt a ciklus eleji 4 százalék körüli szintről 1 százalékponttal kellett lejjebb szorítani a kormánynak, hogy teljesüljön az EU-s cél. A kabinet szerint 2010-ben hatalmas lyuk tátongott a költségvetésen, ugyanakkor néhány megfigyelő úgy véli, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer de facto megszüntetése elegendő fedezetet nyújtott volna a deficit hosszabb távú leszorításához.

Ahogy megszűnt a nyugdíjpillér, úgy érkeztek a különadók, visszamenőleges adók és a váratlan intézkedések. Ezzel párhuzamosan a hitelminősítők „bóvliba” süllyesztették Magyarországot. Az adósbesorolás rontásának az árát pedig a tényfeltáró bizottság szerint mindenki fizeti.

A gazdaságpolitika hitelességi deficitjét jól mutatja, hogy Varga anyagában „átmeneti” pénzintézeti különadókról olvashattunk, ám ez a tétel továbbra is stabil bevételt jelent a költségvetésnek. Sajnos a visszaeső születésszám és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek felszámolásában is maradt még tennivaló. Több mint 3 millióan élnek nélkülözésben a KSH szerint, és tovább növekedett a különbség a szegények és a gazdagok között.

Az viszont kétségtelen, hogy a vitatott gazdaságpolitikai intézkedések hatására tavaly megszűnt a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben. A 3 százalék alatti költségvetési hiánnyal az államadósság nagyon lassan, de csökken, miközben a fizetési mérleg többlete tovább emelkedik.

Ám a kétkedőknek is maradt még muníciójuk. A (potenciális) gazdasági növekedés visszafogott és a kiszámíthatatlanság továbbra is jellemző. A meredek hozamgörbe, a nagy mérlegtöbblet – amit az utóbbi időszakban leginkább az autóexport felfutása segített – ellenére sem túl erős valuta, a csődkockázat régiós országokhoz viszonyított magas szintje is figyelmeztető jel.

Az állam egyre több szektorban válik meghatározó szereplővé, ám lassan letelik a második Orbán-kormány négyéves ciklusa. És ha néhány homályos foltot látunk is, annyi biztos, hogy a rendszerváltás nagy átalakításai után most változott a legtöbbet a magyar valóság.

A tankönyvállamosítás nyomán most néhányan attól tartanak, hogy az állami tisztségviselők nyomása Damoklész kardjaként lebeghet majd a könyvek írói felett. De mit tanulnak majd egy-két évtized múlva a fiatalok erről az időszakról? És hányféle történelemkönyv lesz? És vajon az lesz-e a fejezetcíme az alig húsz évvel a rendszerváltás utáni 2010-14-es időszaknak, hogy „A fordulat évei”?