BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
energia

Nem tudjuk, milyen lenne a nonprofit energiaszolgáltatás, de jobb is így

2014.02.27., csütörtök 05:00

Újabb, nagy horderejű változtatásokra készül a kormány, hogy könnyítse az egyetemes szolgáltatást igénybe vevők terheit. A várva várt bejelentés azonban elmaradt: továbbra sem tudjuk, milyen lenne a jövőbeli, nonprofit energia-szolgáltatás. Igaz, egyelőre jobb is így, mert még túl sok a kérdőjel. Az még csak-csak megoldható, hogy ne akarjon nyereséget a szolgáltató, ehhez csak egy állami vállalatra kell testálni az eddig piaci cégek által végzett feladatot.

Amíg azonban vegyes a szolgáltatás szerkezete, vagyis van magán- és már tisztán közösségi tulajdonú szolgáltató is, addig nem szerencsés bevezetni a nonprofit szolgáltatást. A kép letisztulását gyorsíthatják a kormány által tegnap megcélzott intézkedések is, mert még inkább elveszik a szolgáltatók kedvét a tevékenységtől, így azok könnyebben – és olcsóbban – kerülhetnek át új tulajdonosukhoz.

A fő gond tehát egyelőre nem a profit nélküli tevékenység, hanem szolgáltatás kapcsán felmerülő költségek viselése, és az, hogy indokolatlan terhek ne rakódjanak a fogyasztókra. A tegnapi bejelentés szerint a kormány épp ezen a téren lépne, de nem minden ponton egyértelműen szerencsésen. A mérőórák költségeinek a szolgáltatókra terelése például látszatmegoldásnak mutatkozik, hiszen e kiadásnak így, vagy úgy, de meg kell térülnie a bevételekből. Ez közvetve tarifaemelést indokolhat, de erősen kérdéses az alapdíjak esetleges csökkentése is.

A MEKH-en keresztül a kormány közben elejét kívánja venni, hogy az Elmű és az Émász tulajdonosai, túl nagy profitkivételükkel veszélyeztessék az ellátás-biztonságot. Eddig ugyan nem tettek ilyet, de nem árt résen lenni. Még szerencse, hogy ott van a ma már tisztán közösségi tulajdonú Főgáz, amelynek szolgáltatását példaként kívánják mutogatni. De nem lehet, hogy a társaság az MVM-hez kerülése előtt is a jogszabályokat betartva működött?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.