A zöldnövekedés útján

A neves közgazdász, Jeffrey Sachs háromszoros hurrával üdvözölte az Európai Uniónak a 2030-ig tartó időszakra szóló új éghajlat-változási és energiapolitikáját, Davosban pedig Ban Ki Mun, az ENSZ-főtitkára azt mondja, hogy „a nagyratörő javaslatok a követendő norma”, erre pedig büszkék lehetünk. Jim Yong Kim, a Világbank elnöke Európa ambiciózus és úttörő éghajlat-politikai törekvéseit méltatja, így joggal gondoljuk azt, hogy nemcsak elsőként léptünk, de mi léptük a legnagyobbat. Néhány környezetvédelmi csoport szerint javaslataink „nem elég ambiciózusak”, egyes ipari ágazatok szerint pedig „túl ambiciózusak”, ami arra utalhat, hogy megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt.

Az Európai Bizottság nemrégiben ismertette a 2030-ig tartó éghajlat- és energiapolitikáját, amely kötelező jelleggel előírja, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátást az 1990-eshez képest 40 százalékkal csökkenteni kell, az EU egészére nézve pedig azt, hogy az energiafelhasználás legalább 27 százalékát megújuló forrásokból származó energiából kell fedezni. Ami az energiahatékonyságot illeti, Günther Öttinger energiaügyi biztos először a jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát szeretné elvégezni, mielőtt javaslatot tenne a következő lépésekre. A javaslatoknak az éghajlatváltozás elleni küzdelemben játszott szerepét elismerik. Európában elfogadták a célkitűzéseket, először is azért, mert a 40 százalékos célérték összhangban van a tudományos eredményekkel, amelyek szerint egy ilyen mértékű csökkentés révén esélyünk lenne elérni a 2050-re kitűzött 80–95 százalékos kibocsátás-csökkentést. Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) szerint ezt kell a fejlett országoknak az évszázad közepéig teljesíteniük ahhoz, hogy a globális felmelegedés 2 °C alatt maradjon az időszakban.

Másodsorban pedig azért fogadták el a tervet, mert a kibocsátás-csökkentési cél csak úgy valósítható meg, ha az EU-n belül is mérsékeljük a kibocsátásokat, nem úgy, mint a 2020. évi 20 százalékos célértéknél, amely részben elérhető a saját kibocsátásaink kompenzálását célzó, unión kívüli projektek finanszírozásával is. Ezenkívül az európai kibocsátás-csökkentés vonzza a beruházásokat és a fejlett technológiát. És végezetül azért, mert a 40 százalékos cél reális és költséghatékony. A gazdasági elemzések azt mutatják, hogy a célkitűzést kivitelezhető rövid távú beruházások révén teljesíteni lehet, miközben jelentős hosszú távú előnyök keletkeznek.

A célkitűzés mind európai, mind nemzeti szinten kötelező lesz, mivel az uniós célok nemzeti célokra lesznek lebontva. A megújuló energiaforrásoknál azonban másképp járnánk el: a bizottság európai szintű kötelező célt javasolt, amelyek azonban nemzeti kötelezettségeket nem jelentenek.

Európának folytatnia kell a megújuló energiaforrások használatának erőteljes bővítését, miközben rugalmasságot kell biztosítania az európai energetikai rendszer átalakításához úgy, hogy minden tagállam hozzájáruljon a közös éghajlat-változási célok megvalósításához. Az ambiciózus kibocsátás-csökkentési célkitűzés eleve ösztönzőleg fog hatni a megújuló energiaforrásokra irányuló beruházásokra, a kötelező célok pedig még inkább segíthetnek.

A környezetbarát technológia területén működő cégek vezetői, például Anders Runevad, a Vestas, vagy a Climate Group vezérigazgatója is alátámasztották, hogy a javaslataink valóban előmozdítják a tiszta gazdasági növekedést. Az ukrajnai fejlemények pedig rávilágítottak Európa jelenlegi energiafüggőségére, nem csak gazdasági, de politikai értelemben is.

Európa magasra tette a lécet, így esélyünk nyílhat arra, hogy a kritikus 2015-ös globális éghajlatvédelmi tárgyalások során befolyással legyünk a többi nagyobb gazdaságra is. Ezért most az uniós, így természetesen a magyar vezetőkön is múlik, hogy lépéseket tegyenek annak érdekében, hogy az EU megőrizze vezető szerepét a nemzetközi éghajlatvédelmi tárgyalások során, és győztesként kerüljön ki a zöldnövekedés felé forduló globális versenyben.