Ki hisz ma még Putyinnak?

A fotó mindent elárult. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök Brüsszelben az uniós csúcs előtt mobiltelefonjával fényképezte az ukrán és az uniós zászlót. A felvételt elteheti emlékül. Többet mondott volna a kép, ha Jacenyukot fényképezik a lobogókkal, de hát ki tudja, meddig marad Ukrajna miniszterelnöke. A helyzet kiszámíthatatlan, már-már kezelhetetlen, bár Brüsszel most nem tehet mást, minthogy a jelenlegi kijevi kormányfővel tárgyaljon. Ez még akkor is így van, ha tudjuk, hosszú távon nem feltétlenül Jacenyuk a megoldás a válság kezelésére. Nem számít erős kezű politikusnak, Moszkvában nem ismerik el, ráadásul a forradalmi hevületben elkövette azt a hibát, hogy a Vitalij Klicsko vezette UDAR pártot nem kezeli egyenrangú partnerként.

Igaz, az ukránok többsége se nagyon tudja hová tenni az ellenzékből előlépett új politikai garnitúrát. A tömeg egy ideig lázban égett, hogy a börtönéből kiszabadított korábbi kormányfő, Julija Timosenko gyújtó hangú beszédeit hallgassa. Azóta ő is hátrább lépett, talán a május 25-ei előrehozott elnökválasztásra készül, talán nem – túl sok a bizonytalanság ezekben a napokban a kijevi vezetői körökben is.

Amíg az Egyesült Államok – na jó, ők messze vannak Ukrajnától és Oroszországtól – keményebben üzenget a válságot kirobbantó Kremlnek, addig az Európai Unió erőtlenül igyekszik, részben látszatszankciókkal, terelgetni az eseményeket. Nem is nagyon megy a válságkezelés az ilyen ügyekben járatlan uniónak. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy eurómilliárdjait, vállalatait féltve lassan araszolgat. Az EU motorja, Németország is gyengécskén köhécsel, ha a piacokat nézzük, neki van a legnagyobb veszíteni valója, külkereskedelmi forgalmában tavaly Oroszország a 11. helyen állt a partnerlistán, 77 milliárd eurós forgalommal. A német import (40,4 milliárd euró) több mint 56 százalékát ráadásul az oroszoktól érkező energiahordozók adták. Az energia kulcskérdés a jelenlegi válságban, és ezt tudja Moszkva is. Igaz, neki sem érdeke, hogy elzárja a csapokat, de minden jel arra mutat, hogy rövid távon Oroszországot kevésbé viselné meg a piacvesztés, mint az Európai Unió (így Magyarország) sok államát, neki marad így is elég testvéri kapcsolata – és nemcsak a FÁK országaiban.

Vlagyimir Putyin stílust váltott. Otthon érzi a nép a vaskezű, vasakaratú vezér elszántságát, és díjazza is: néhány nap alatt 64-ről 75 százalékra ugrott az államfő népszerűsége. A Krímben – a jogilag elfogadhatatlan népszavazás után – az oroszok (és oroszbarátok) a megmentőt látják benne, akitől hamarosan anyagi jólétük is függhet. Ígéretek már vannak: sok milliárdos beruházások, az infrastruktúra fejlesztése, munkahelyteremtés, a nyugdíjak jelentős mértékű megemelése.

Moszkvának most semmi sem drága, ami erőpolitikájának bizonyításához szükséges. Putyin stílusváltása részben az övéinek szól. Azt mondja: most nem kell visszacsapnunk az uniós és amerikai szankciók miatt, erősek vagyunk, igazunk van, győzni fogunk (vagy már győztek is). Ukrajnának is üzen, és nemcsak az ott élő oroszoknak, hanem az ukránoknak is. Azt mondja: az új kormányotok illegitim, rebellisekből áll, nem szolgálja az érdekeiteket, ezért ha kell, mi megvédünk titeket. Moszkva anyácska, Putyin „cár atyuska” önzetlensége könnyet csal a benne hinni akarók szemébe.

De ki akar ma hinni Putyinnak? Ki hiszi el, hogy a feszültségteremtés nagymestere másokat is hagyna érvényesülni demokratikus játékszabályok betartásával? Ki gondolja komolyan, hogy az az ember, aki Európát és a világot néhány évtized után ismét a hidegháborúba taszítja, megelégedett azzal, hogy ideig-óráig megleckéztette mindazokat, akik a legkülönbözőbb kérdésekben partnernek tekintették. Az orosz elnök már nemcsak a tűzzel játszik, hanem sokakat meg is pörkölt a lángokkal. Ki és mivel csillapíthatja hatalmi étvágyát? Brüsszelben és Washingtonban még nem tudják a választ.