Oktatás: a finnek máshogy és jobban csinálják

Finnországban a pártok között ma már konszenzus van abban, hogy a mintegy 30 éve megreformált alapfokú oktatást nemzeti kincsnek tartják – mondta nemrég a budapesti finn nagykövetségen Jukka Gustafsson volt oktatási miniszter. A finn általános iskolák létrehozásánál a fő cél az volt, hogy minden gyermek magas színvonalú oktatásban részesüljön. A reformok révén a finn oktatás színvonala a világ élvonalába került, követendő, sőt egyes helyeken átvett példa lett.

Magyarországon a jelenlegi kormányzat intézkedései közül az egyik legbíráltabb terület az oktatásé, nemzeti konszenzusról nem beszélhetünk a köznevelés ügyében. Még a kormányoldalon sincs egyetértés a KDNP-s vezetésű köznevelési államtitkárság és a Fidesz-frakció oktatáspolitikusai között sok esetben. A 80-as években diákjaink a nemzetközi felméréseken még igen jól szerepeltek, a 90-es évektől egyre gyengébben teljesítettek. A legutóbbi, 2012-es PISA-felmérés alapján 20 százalék a funkcionális analfabéták aránya.

A siralmas eredményekben a korábbi kormányzatok oktatáspolitikájának mind megvan a maga felelőssége. Hoffmann Rózsa államtitkár a lesújtó eredmények miatt érvelt a közoktatási rendszert gyökeresen megváltoztató, a minél nagyobb állami kontrollra és központosításra törekvő intézkedések, így a szeptemberben bevezetett új köznevelési törvény mellett, melynek évek múlva lehet meg csak szerinte az eredménye.

Finnországban a tanároknak nagyon magas társadalmi presztízse van. A finn viszonyok között nem kapnak kiugróan magas bért, átlagjövedelmük bruttó 3500-400 euró között van (a finn átlagbér 35 százalékos adókulcs mellett 3000-3500 euró). A pluszmunkát kifizetik, lehetőség van további 10 százalékkal honorálni a legjobbakat. A magas presztízsnek és a béreknek köszönhetően a tanári szakokra óriási túljelentkezés van, legutóbb 700 helyre 9000-en jelentkeztek, így a legtehetségesebbek kerülhetnek a pályára. A területileg három és félszer nagyobb, 5,4 milliós Finnországban 10 helyen folyik tanárképzés, nálunk közel 40 helyen.

Magyarországon a pedagógusok társadalmi prezstízse roppant alacsony, a gyerekek többsége korábban inkább azt választotta volna a tanári pálya helyett, hogy susogós mackóban zöldséget áruljon, vagy autónepperkedjen. Szeptemberben honi szinten jelentős béremelést kaptak a pedagógusok (a finn bérektől és életszínvonaltól ez fényévekre van), de még így sem vonzó a tanári pálya, bár a kormányzat szerint nőtt az érdeklődés a pedagógus szakok iránt. Korábban akik esetleg el is mentek a tanárképzésre, a tehetségesebbek többsége végül nem az alulfizetett, minimálbérközeli pályát választotta.

Nálunk a pályán maradók egy része elmaradt térségek szegregált iskoláiban taníthat. Ahol gazdaságilag jobb a helyzet, ott a szülők az oktatással szemben magas elvárásokat támasztanak, olyan szolgáltatásokat és szinte automatikusan jó jegyet várnak el egy évtizedek óta alulfinanszírozott ágazattól, mintha fodrászhoz, kozmetikushoz mennének. Finnországban nem tanfelügyelői rendszer révén mérik és ellenőrzik a munkát, a tanárok állandó továbbképzésekben részesülnek. Magyarországon most épül ki a tanfelügyelői rendszer, többen tiltakoznak a minősítési rendszer, így a portfóliófeltöltés ellen, a továbbképzésekre szánt keret egyre csökken.

Finnországban minden gyerek abba az iskolába jár 7 éves kortól (nálunk 6. évtől), ahol lakik. Nálunk a tehetősebb szülők mindent bevetnek, hogy a jobbnak vélt iskolába kerüljön gyerekük, ahol akár 5-6-szoros túljelentkezés is előfordul. Átjelenkeztetik a gyereket máshová, protekciót vesznek igénybe, az iskolának alapítványi befizetéseket ígérnek. Sok helyen felvételiztetik a 6-7 éveseket, de van ahol nem a legjobb tudásúak, hanem a legjobb kapcsolatokkal rendelkezők kerülnek be, így viszont az elitnek vélt iskola színvonala is egyre lejjebb csúszik.

A finn iskolák önkormányzati tulajdonban vannak. Nálunk egy állami fenntartó, a Klik alá kerültek a településektől (többek között a különbségek felszámolásának indoklásával), melyet a belső jelentések is egy túlközpontosított, rosszul irányított, a helyben keletkezett problémákra túlságosan lassan reagáló szervezetnek írtak le.
Finnországban van országos, körzeti és helyi iskolai tanterv is, de a tanárok teljes szabadságot kapnak, hogy milyen módszerek alapján tanítanak. Nálunk az oktatás vezetés minél jobban központosított alaptantervben gondolkodik előírt tudásanyaggal, igaz nálunk is biztosítják a módszertani szabadságot elvileg a tanároknak.

A tankönyvválasztás területén is teljes a szabadsága a finn tanároknak, egy iskolán belül több tankönyv és módszer is elfogadott. A tankönyvkiadásnak sincs állami kontrollja, a megfelelő színvonal biztosítása a kiadók felelőssége, ha rossz nem veszik igénybe. Magyarországon teljes állami kontroll alá helyezték a tankönyvterjesztést, a kiadásban is azt tervezik, hogy kétféle állami tankönyvből lehet majd választani.

Van olyan finn tanár, aki nem használ tankönyvet, helyette digitális eszközökkel, e-könyvvel, internetes tananyagokkal dolgozik. Nálunk egyre jelentősebb a digitális analfabétizmus, ami azért is aggasztó, mert a jövőben a PISA-felméréseket már elektronikusan kell kitölteni, így még rosszabb eredményeket érhetnek el majd a magyar diákok.

A finn modellt egy az egyben valószínűleg nem lehet átvenni, de a sikeres példából érdemes lehet tanulni, mint ahogyan ezt más nemzetek is megtették már, sikerrel. A jelenlegi, sokkal által kritizált, a politikai és társadalmi konszenzust nélkülöző magyar centralizációs oktatási elképzelések több ponton is különböznek a finn úttól. Erősen aggályos, hogy meghozzák-e a kívánt eredményt.