Még mindig a dollár a király

Az nem vitás, hogy Kína már jelentős szerepet játszik a nemzetközi kereskedelem és pénzügyek terén, a nagy pénzügyi központok, mint London és Frankfurt mohón állnak sorba a jüanüzletekért. Ezt az érdeklődést csak fokozták azok az utóbbi napokban megjelent számítások, miszerint a kínai gazdaság a nagysága alapján hamarosan beéri az amerikait. Emiatt sokan ugyanis azt gondolják – beletörődve vagy lelkesedve –, hogy a jüan hamarosan domináns szerepet fog betölteni.

Továbbá a kínai hatóságok számos reformot indítottak el a gazdasági nyitás és a nagyobb fokú piaci orientáció jegyében, illetve bejelentették a kamatláb- és árfolyam-liberalizáció terveit, valamint folyamatosan enyhítik a határon átnyúló tőkeáramlásra vonatkozó előírásokat. Mindegyik intézkedés azt erősíti, hogy a jüan elnyerje a tartalékvaluta státuszt.

Ennek eléréséhez azonban Kína egy lényeges dologgal nem rendelkezik: a világ bizalmával. A jüan meghatározó tartalékvalutává válásához több kell a gazdasági és katonai hatalomnál. Ehhez széleskörű és hitelesebb állami és politikai intézményekre is szükség van. Ez az a szempont ugyanis, amelyben az USA még mindig jobban teljesít, mint Kína – legalábbis relatív értelemben.

Ez soha nem volt nyilvánvalóbb, mint a globális pénzügyi válság okozta helyzetben. Bár az amerikai pénzügyi piacok majdnem összeomlottak, az USA államadósságának mértéke meredeken emelkedett, és a Fed arra kényszerült, hogy erőteljes monetáris intézkedéseket hozzon a gazdaság kisegítése érdekében, a dollár a legtöbb devizával szemben mégis erősödött.

Ez annak tulajdonítható, hogy a biztos menedéket kereső globális befektetők a pénzpiaci zűrzavarban automatikusan az amerikai állampapírok felé fordultak. A külföldi befektetők több mint 5,7 ezer milliárd dollár értékű alacsony hozamú amerikai állampapírt birtokolnak, nem beszélve a jelentős értékű egyéb dolláreszközökről. A dollár részesedése a globális devizatartalékok tekintetében pedig a válság óta stabilnak tekinthető.

Ez részben azzal a ténnyel magyarázható, hogy az USA büszkélkedhet a világ leglikvidebb pénzpiacával. A legfontosabb tényező, amely hozzájárul a dollár domináns szerepéhez azonban a fékek és ellensúlyok intézményesített rendszere, amely a végrehajtó, a törvényhozó és a bírói hatalmi ágakat jellemzi.

Az amerikai közintézményekbe vetett bizalom a nyitott és átlátható demokratikus folyamatokban gyökerezik. A véleménynyilvánítás szabadsága és a szabad média erősíti ezt a bizalmat, nem csak azzal, hogy kiemelik a rendszer erősségeit, hanem azzal is, hogy bemutatják annak gyengeségeit, amelyeket megfelelő, szabályokon alapuló mechanizmusokkal lehet korrigálni.

Miután az amerikai kormánynak el kell számolnia állampolgárai felé, így nem valószínű, hogy az adósság finanszírozását inflációgerjesztő politikával valósítsák meg. Valójában mintegy 4,5 ezer milliárd dollár értékű államadósság hazai befektetők, köztük nyugdíjasok, nyugdíjalapok, pénzügyi intézmények és biztosító társaságok kezén van. Ezen csoportok jelentős politikai befolyása biztosítja azt, hogy egyetlen egy kormány se tudja szabadjára engedni az inflációt.

Az USA igazságügyi rendszere – amely független a végrehajtó és a törvényhozó hatalmi ágtól – tovább erősíti a dollár globális szerepét. Bár az amerikai jogi rendszert túlzott komplexitása miatt lehetne bírálni, azt azonban nem lehet mondani, hogy a jogszabályokat ne következetesen alkalmaznák.

Ez élesen szemben áll a kínai egypártrendszerrel, ahol a kormányzat elszámoltathatóságára jóval kevesebb lehetőség van. Az állami korrupció például olyan széles méreteket öltött, hogy a csúszópénzek elleni küzdelem Hszi Csin-ping államfő elnökségének egyik fő célja lett.

A valóság az, hogy hiába hatalmas méretű a kínai gazdaság, és alacsony az államadósság, a külföldi befektetők nem valószínű, hogy megbíznának annyira Kínában, hogy jelentős pénzt helyeznének el az országban. A tőkebeáramlást – amelynek mértéke kétségtelenül növekedni fog a következő években – főként a diverzifikáció és a magas hozamok iránti befektetői érdek hajtja majd, és nem az, hogy az ország a máshol tomboló pénzpiaci válságok elől biztos menedékhelyet nyújthat, különösen, ha figyelembe vesszük a kínai pénzpiac viszonylagos fejletlenségét és azt, hogy milyen jelentős kockázatok övezik.

Természetesen néhány külföldi központi bank kötött devizacsere megállapodásokat Kínával, és kis értékben, de tart jüant a devizatartalék-portfoliójában. De ezek a műveletek kevésbé annak a jelei, hogy a jüan elkerülhetetlenül menetel a legfőbb globális tartalékvaluta státusz felé, inkább annak az alacsony kockázatú várakozás jelének tekinthető, hogy a jüan valószínűleg széles körben elfogadott nemzetközi valutává válik. Emellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezen országok arra törekednek, hogy jó kapcsolatokat ápoljanak az egyre nagyobb gazdasággal bíró Kínával.

A jüan jelentős tartalékvalutává válhat a közeljövőben, attól függően, hogy Kína milyen hamar hajtja végre a tőkeszámla-liberalizációt, és fejleszti pénzpiacát. De addig nem tudja a dollár egyeduralmát megtörni, amíg a kínai vezetők az ország politikai és jogi intézményeit nem igazítják a gazdasági reformokhoz.