Jöhet a tizenhetedik

Most is nyáron, mint mindig. Talán abban reménykednek, hogy a hírapályos időszakban nagyobb figyelmet kelt mondanivalójuk.

Az időzítés jó, az eredmény kétséges.Tizenöt multinacionális vállalat alkotja a Magyar Európai Üzleti Tanácsot (HEBC). Feladatuknak tekintik, hogy tapasztalatukat, tudásukat a köz érdekében, azaz a magyar gazdaság fejlődéséért is hasznosítsák. Vagy legalább megkíséreljék. Idén tizenhatodszor próbálkoznak.

A jelentések nagyon udvariasak, tényközlők, s mindig van valami javaslat a jövőre vonatkoztatva. Aztán már a kormányokon múlik, mit hasznosítanak belőle Ha a korábbi jelentések tartalmát összevetjük a legfrissebb elemzéssel, azt mondhatnánk, nem sokat. Így viszont évről évre ismételhetők a korábban már elmondottak. Némi túlzással persze, az újabb és újabb éves jelentésekbe akár átmásolhatók lennének a korábbi megállapításokat. Nem vennénk észre a turpisságot.

Vegyük például a 2010-es évi jelentést. Összegzésként 10 pontban foglalták össze akkori javaslataikat. Így például lényegesnek tartották, hogy legyen egy országstratégia, a hosszú távú kiszámíthatóság és tervezhetőség érdekében. Az ország erősségeire fókuszálva fontos azon területek kijelölése, melyek a fejlesztésekben kiemelt szerepet kapnak.

A versenyképességhez fontos az oktatási rendszer átalakítása, az adórendszer egyszerűsítése, a kkv-szektor erősítése, az egészségügy és a nyugdíjrendszer reformja. Van benne olyan pont, ami most nem állja meg a helyét? Nincs. Sőt! Az idén is talán az egyik – ha nem a leghangsúlyosabb – javaslat volt, hogy kell egy országstratégia, hosszútávra, nyilvánosan meghirdetve. Ez 2010-ben is fontos volt. Nagyon.

A cégvezetők udvarias emberek, a jelentés minden mondatából kitűnik, úgy akarják megmondani véleményüket, hogy még véletlenül se sértsék meg a kormányt. „Az elmúlt négy év során kirajzolódni látszott, hogy a magyar kormánynak van jövőképe és stratégiája, nyilvánossá azonban csak az egyes intézkedések váltak” – írják a 2014-es elemzésben.

A folytatás is udvarias, de egyértelmű: „a gazdasági élet egyöntetűen üdvözölné, ha a kormányzat Magyarország jövőjére vonatkozó elképzeléseit egy országstratégiában összegezné és azt nyilvánossá tenné. Senki nem várja, hogy a stratégia menet közben ne szoruljon korrekcióra, ám azt hogy transzparens, átfogó és közérthető formában megjelenjen, mindannyian várjuk.” Vagyis nem elég sejteni, hogy a kormány tudja, mi a stratégiai irány, arról az üzleti élet szereplőinek is tudni kellene. Nekünk is ismernünk kellene, mi az ország távlati célja, ahová a kormányok – akár egymást váltva is – el akarnak jutni. Hangsúlyok változhatnak, de az irány, a cél marad.

Így van ez nálunk? A 2014-es jelentés címe Fenntartható és inkluzív növekedés. „Az inkluzív gazdaság közös értékeken, egyensúlyon, megosztott felelősségen alapul és közös előnyöket élvez. Kiszámítható és fenntartható. Minden érintett bevonásával épül…” Vagyis ha nincs nyilvánosan meghirdetett országstratégia, inkluzív növekedés se nagyon képzelhető el. Sőt! Nem elég meghirdetni egy országstratégiát, el is kell fogadtatni az adott társadalommal, gazdasággal, hogy egy irányba hajtsanak az ambíciók. Már-már prédikációnak hangzik az ismétlés: óriási erőt jelent egy közösségen belül az összefogás.

És szinte behozhatatlan hátrányt a széthúzás, az elődök produktumainak lerombolása. „Ha a világ széleskörű konszenzus alapján ki tudja alakítani a fenntartható és inkluzív növekedés modelljét, új eredmények és valóban új gondolkodásmód születhet” – írja a 15 multi jelentése. A korábbi termelés- és fogyasztásvezérelt politikák újragondolásra szorulnak. Arról azonban nem írnak, mi lesz, ha nem ezt az irányt választjuk. Ha marad a harc, a versenytárs kiszorítása? Mi lesz, ha a „ nyerő-nyerő” (win-win) stratégia helyett itt „nyerő-vesztő” stratégia érvényesül? Ezzel vajon hova jutunk? Milyen fejlődési pálya vár az országra?