BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
devizahitel

Devizahitelesek: Csöbörből vödörbe?

2014.11.11., kedd 05:00

Azt hiszem, a devizahitelesek közül sokakban megállt az ütő, amikor a hétvégén bejelentették: piaci árfolyamon fogják forintosítani a hitelüket. A svájci frank alapú kölcsönöknél ez 256,47, az euróhiteleknél 308,97, a jenhiteleknél pedig 2,163 forintos átváltási árfolyamot jelent. A legtöbb embert a svájci frank érinti, amelynek az árfolyama körülbelül 60-70 százalékot erősödött a forint ellenében azóta, hogy az adósok felvették a kölcsönt, de a jen is izmosodott időközben nagyjából 40, az euró pedig 20-25 százalékot.

Ez pedig azt jelenti, a devizahitelesek tekintélyes hányada kénytelen lesz komoly árfolyamveszteséget elkönyvelni az átváltással, sőt sokan lesznek, akiknek a forintban számított tartozása magasabb lesz, mint a hitelfelvétel idején volt, hiába törlesztették szorgosan a kölcsönt éveken át.

Érthető lenne, ha sokan azt mondanák, ilyen körülmények között nem akarják átváltani a hitelüket, hiszen a tartozást még hosszú éveken, évtizedeken át fizetni kell, és nem lehet tudni, hogy a forintosítással nem kerülnek-e csöbörből vödörbe.

A devizahitelesek döntő részének nem lesz választása, mindenképpen forintosítják a kölcsönét. A frankhitelt csak az tarthatja meg, akinél a hitel/fedezet aránya 35 százalék alatt van, a havi törlesztőrészlet pedig nem haladja meg az igazolt jövedelme 10-15 százalékát.

A többiek kénytelenek lenyelni a békát. A svájci frank/forint keresztárfolyam jövőbeni alakulását lehetetlen megjósolni, bár ha valóban dübörög a magyar gazdaság, a forint akár erősödhetne is közép vagy hosszú távon. Ha így lenne, a mostani forintosítással szinte biztos, hogy buknának a devizahitelesek. A másik bizonytalansági faktor a kamatszint. Jelenleg ugyan alacsonyak a forintkamatok, de ha a jegybank a jövőben nagyobb kamatemelésre kényszerül, az a forintosított lakáshitelek kamataira és törlesztőrészleteire is hatással lehet.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.