Vég Márton: Mindenhez ért az állam?

Van az úgy, hogy egy vasúti alagút támfala évtizedekig nem csúszik meg, aztán egy nap mégis. Ki tehet róla? Senki. Csak nem lehet elvárni a MÁV vezérigazgatójától vagy egy polgármestertől, hogy reggelente maga ellenőrizze, hogy a támfalat nem mosta-e ki a rétegvíz. Senki nem tehet arról, főleg nem az állam, hogy a Déli pályaudvart le kellett zárni. Nem több ez apró kellemetlenségnél, kicsit hőzöngenek az utasok, de megszokják. És hány olyan támfal lehet még az országban, ami eddig csak a csodának köszönhetően maradt a helyén. Hétvégente a hármas metrón is bütykölni szoktak valamit, vélhetőleg jobb is, hogy senki nem látja, milyen állapotok uralkodnak az alagútban, mert akkor senki nem merne felszállni a rozsdás szerelvényekre. Ha meg mégis lenne egy kis omlás, akkor legfeljebb csak a Deák térig járna a metró. Ki lenne a felelős? Talán a szovjetek, mert elavult a technológiájuk. A hanyag, trehány, felelőtlen állam biztosan nem, mert mostanában ismét azt kísérli meg bebizonyítani a kormány, hogy az állam mindenhez ért és jó gazda.

Még néhány hét, de legfeljebb néhány évtized, és Magyarország lesz a legvidámabb barakk az Európai Unióban. Közös nemzeti cél lehetne, hogy a lehető legrövidebb időn belül minden tisztességes magyar családban legyen egy állami alkalmazott. Nyugodt, biztos állás a nyugdíjig havi fix bérrel. Jó úton járunk, hiszen már most is mintegy 800 ezer ember kapja a fizetését az államtól. Befejeződött például minden idők legnagyobb léptékű közigazgatási továbbképzési programja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen: 7350 tisztviselő szerezte meg a kormányablak ügyintézői képesítést. Egy ilyen kis országban, ekkora bürokráciát kiépíteni igazi hungarikum. Persze az a legbiztosabb, ha az állami dolgozó a bére egy részét gondolkodás nélkül gyorsan be is teszi az állami bankba. Fix kamat, apró betűs rész nélkül. Ott jó helyen van, legalább az államnak pontos kimutatása lesz a polgárok anyagi helyzetéről. Mivel az állam a kereskedelemhez is jól ért, ezért a tisztességes állampolgárnak lassan illene végre messziről elkerülni a multikat és a minőségi magyar árut a megbízható családi üzletekben megvásárolni, lehetőleg vasárnap és Erzsébet-utalvánnyal.

Szerencsére az állam a közszolgálati minőségi szórakoztatáshoz is nagyon ért. A kereskedelmi televízióknál lassan válságstábok alakulnak, ugyanis egyre nagyobb népszerűségnek örvend A Dal. A közmédia showműsorába legutóbb összesen 2 millió 97 ezren kapcsolódtak be. Ha pedig esetleg sportolna a polgár, akkor is az állam vigyázná a lépteit. Lassan ugyanis már alig marad olyan sportági szövetség, amelynek élén ne minimum egy kormánypárti képviselő állna. Náluk senki nem vív vagy birkózik jobban.
Könnyű párhuzamot vonni a magyar foci és a magyar állam eredményei között. A magyar foci esetében már megszokott, hogy az alapozás jól sikerült, az előírt edzésmunkát becsületesen elvégezték, a fizetést is felvették, a stadiont is felépítették, csak aztán valahogy mégsem jutnak túl messzire a magyar csapatok a nemzetközi kupákban. A magyar állam is egyre jobban teljesít, összefogott, de valahogy mégis a balti államoknak van már eurójuk.

Aligha lehet hatékony az a modell, amelyben már azért is rendkívüli kormányülést kell összehívni, ha valahol elromlik egy lift vagy eldugul egy kémény. Az államnak amúgy is rengeteg olyan alapfeladata van az egészségügytől,oktatások keresztül a hajléktalanokig, amelyeket képtelen megoldani, ezért némileg feleslegesnek tűnik további extra feladatokat magára vállalnia. És így talán nem lenne olyan érzése az embernek, hogy már egy lépést sem tud anélkül tenni, hogy ne botlana bele az államba. Nem lesz egyszerű feladat ezt a túlterjeszkedő államot visszavagdosni, de a magyar állam akkor lesz igazán erős és gazdag, ha egyre több és több polgár és cég tanul meg állami segítség nélkül boldogulni. Így talán jutna elég forrás, szakértelem és energia az elhanyagolt állami alapfeladatok sikeresebb megoldására is. Mert amíg azok nincsenek megoldva, addig hiába rendezünk olimpiát, mégsem lesz jobb Magyarországon élni.