Hazatérnek még a külföldre vándorolt magyarok?

Egyre sűrűbben tartunk búcsúbulit mostanában a baráti körünkben, és úgy tűnik, ez nem csak nálunk fordul elő mind gyakrabban. Én már meg sem lepődöm azon, amikor egy újabb barátom jelenti be, hogy külföldön próbál szerencsét. Riasztó azonban, hogy csak tavaly több mint 30 ezer magyar döntött úgy, elhagyja az országot, és hosszabb ideig nem is tér vissza. Vagyis tízezerrel többen mentek el, mint 2013-ban, és hatszor annyian, mint a válság kitörése előtt.

Sokan hajlamosak azzal magyarázni a kivándorlást, hogy a munkaerő szabad áramlásával megnyílt a hanyatló Nyugat kapuja a magyarok előtt. Ez tény, de az Európai Unió egyik alapvető szabadságjoga csak a lehetőségét teremti meg a kivándorlásnak. Nem lenne szükségszerű, hogy egyre több ismerőssel csak Skype-on beszéljek vagy Facebook-posztokból lássam, éppen mi történik velük.

Persze érthető, hogy a szegényebb, volt szocialista országok lakói vágyódva tekintenek a magasabb jövedelmet és jobb életkörülményeket kínáló nyugati országok felé. De akkor miért nem mentek korábban? Miért nem a válság után közvetlenül láthattunk robbanásszerű növekedést a kivándorlásban?

Talán azért, mert az emberek többsége csak akkor megy el, ha itthon valóban nem talált elfogadható állást és nagyon pocséknak ítéli meg a kilátásokat. Azon se csodálkozhatunk, ha valaki az illiberális állam eszméje – és az e felé tett lépések – miatt csomagolt össze. És talán az emberek életének mindennapjait megváltoztató intézkedések miatt tartanak attól sokan, hogy ők lesznek a következők, akik „trafik nélkül” maradnak – ha újabb területet oszt újra az állam –, esetleg a diplomás közmunkások táborát növelhetik.

Van azonban egy nagyon veszélyes trend is. A röghöz kötés és az egyetemi szakok szétverése miatt egyre több fiatal dönt úgy, hogy már a középiskola után külföldre megy, és ott végzi el az egyetemet. Nekik már mély társadalmi beágyazottságuk lesz külföldön. És ők sokkal nehezebben jönnek haza.