Távolról sem csupán szimbolikus lépés volt az Egyesült Államok és Kuba közeledésében, hogy a múlt héten Washington levette a terrorizmust támogató államok listájáról a karibi szigetországot. A politikai stabilitás jelzésén túl ez jelentős könnyebbséget jelent azoknak, akik bármilyen üzletet bonyolítanának, vagy befektetnének Kubában. Vagyis komoly léptekkel halad előre Barack Obama és adminisztrációja az öt és fél évtizede sziklaszilárd embargó feloldása felé – mintha már tudomást sem vennének a politikai, sem az emberi jogokkal kapcsolatos, sem a gazdaságpolitikát érintő nézetkülönbségekről. Amíg Washington számára mindez jobbára politikai gesztus, Havanna részéről a kapcsolatok normalizálásának nagyon is racionális a magyarázata: a tőke- és áruhiány mára krónikussá vált az országban, ahol a beruházásokon túl a turizmus remélt felpörgése is komoly bevételt hozhat.
Mindeközben azonban Kuba mintha megfeledkezne hagyományos barátairól, azok között is elsősorban Venezueláról. Nem egyszerű barátságról van szó: a latin-amerikai, USA-ellenes országok között is kiemelkedően szoros volt mostanáig a Castro-testvérek és a bolívari forradalmi vezetés viszonya. Elég arra gondolni, hogy a rendszer alapítója, Hugo Chávez államfő orvosi kezelését is Kubában folytatták, miközben a venezuelai olajból a szigetország – a regionális együttműködés más államaihoz hasonlóan – a piaci áraknál jóval olcsóbban kapott. A fájdalmasnak ígérkező szakítás vesztese mégis inkább Venezuela lehet, amely az elmúlt időszakban még Kubánál is sokkal rosszabb helyzetbe került. A kubai vezetés (és a kubai társadalom) az elmúlt évtizedekben leginkább azzal a kevéssel főzött, ami jutott neki, ám a szegénység ellenére többé-kevésbé sikeresen próbált valamiféle gazdasági és politikai stabilitást fenntartani. Venezuela ezzel szemben a világ legnagyobb olajkészletével rendelkezik, ám a chávezi politikai nagyravágyás mára a működésképtelenség szélére sodorta a gazdaságot, elüldözve a korábban jelentősnek számító külföldi befektetéseket és a világ egyik legrosszabb devizájává téve a bolívart. A GDP tavaly hét százalékkal esett vissza, az infláció 150 százalék felé halad, a költségvetési deficitet 20 százalékosra becslik, burjánzik a korrupció, és a feketegazdaság lassan meghaladja a kormány által ellenőrzött aktivitást – Nicolás Maduro elnök pedig a jelek szerint nem tágít a „forradalom”, a „burzsoázia elleni harc” és örökölt politikájának további, nem túl jövedelmező elemei mellől. Kuba „árulása” nem újabb lépése ennek, csupán újabb jelzés abban a folyamatban, amelyet az olaj világpiaci árának hónapok óta tartó mélyrepülése amúgy is felgyorsított. Igazi forradalom aligha várható a közeljövőben, nem csak a társadalom passzivitása, de amiatt is, hogy a hadseregnek most is éppen elég befolyása van a kormányban. Ugyanakkor az is valószínűtlen, hogy Maduro változtasson Washington-ellenes retorikáján.
A nagy kérdés így az, mit lép Washington? Ha az elmúlt évtized kölcsönös vádaskodásai után igazán nagyot akar, Kuba helyére Venezuelát teszi a terrorizmus támogatóinak listáján. Ez azonban tovább ronthatná a dél-amerikai ország helyzetét, miközben az Egyesült Államok nem nyerne semmit – erre semmi nem világít rá jobban, mint a kubai embargó példája.
A másik irány a békülésé, ez utóbbi azonban sokkal többet kíván meg, mint a „kiéheztetett” sziget esetében: komplett irányváltást a venezuelai gazdaságpolitikában, hiszen a jelenlegi legnagyobb áldozatának a jórészt amerikai nagyvállalatok számítanak. Obama ebben aligha fog aktív szerepet vállalni, egy belső rendszerváltozás pedig az első időkben még több kárt tenne, mielőtt igazán jóra fordulnának a dolgok Venezuelában.
Hogy mi történik Havanna és Caracas viszonyában a következő időszakban? Talán látványos szakítás, talán nem. Vélhetően igazából senkit nem fog érdekelni már, sem az amerikaiakra váró kubaiakat, sem a saját vezetőik miatt szenvedő venezuelaiakat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.