Várkonyi Iván: kérdés, hogy sikerül-e a mutatvány

A választások után csaknem egy évvel képesek lehetünk értékelni az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának eredményeit. Nem becslésekre, jóslatokra alapozunk: ismerjük a 2014-es számokat – ha még nem is tekinthetjük azokat teljesen véglegesnek. Például csak kiderült, hogy 2011-ben nem rekordtöbblet, hanem rekordhiány volt, mert a magánpénztárak államosítását mégse lehetett úgy elszámolni.

Látszik: a kormány számára a 2011-ig tartó időszak elveszett, az akkor kényszerűségből elhatározott brutális kiigazítás viszont eredményes volt. A költségvetési stabilizáció mellé ma már viszonylag gyors növekedés és alacsony infláció társul. Az unortodox gazdaságpolitika magyarázata szerint ennek oka, hogy a hiányt a fogyasztási adók emelésével sikerült csökkenteni, ami a legkevésbé korlátozza a lehetséges intézkedések közül a növekedést. A kiadások mérséklését ez a megfontolás eleve elveti, ennek keresletcsökkentő hatása miatt nem is gondol a (politikailag kétségkívül kényelmetlenebb) megoldásra, és bizonyítja, hogy más adók emelése esetén a növekedési áldozat nagyobb lett volna.

Ez a politika azonban korlátos: ha az állam akar a növekedés motorja lenni, egyre többet kell elvennie a gazdaságtól, hogy ezt fedezni tudja. Ördögi kör: minél jobban segítené az állam a bővülést, annál inkább korlátozza azt – akkor is, ha a legkevésbé káros adókat veti ki. Ennek csak akkor lehet vége, ha egyszer – mint az önindítónak – sikerül felpörgetni a gazdaságot, hogy magától is nőjön.

A tavalyi adatokból egyelőre csak az látszik, hogy a gazdaság kapott némi plusz lökést kívülről az uniós forrásbeáramlások és az olajárak csökkenésének formájában. Az idei (de leginkább a jövő) év kérdése az, hogy sikerül-e a mutatvány, és beindul-e a motor. Mert ha nem, akkor egyszerre találhatjuk szembe magunkat az uniós pénzfolyam apadásával, a külső körülmények negatív változásával és azzal, hogy az állam nem bírja tovább az önindítózást, mert lemerült az akksi.