BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Utoljára 2013 elején, a válság utáni újabb recesszióból való kilábalás idején láthattunk gyengébb beruházási adatokat, mint 2015 elején. Most mégsem kell attól tartanunk, hogy a hazai beruházások újra tartósan lejtőre kerülnek.

Két éve állt meg a beruházások durva zuhanása, főleg a korábban soha nem látott ütemű európai uniós forráslehívásoknak köszönhetően, később pedig a Magyar Nemzeti Bank hitelprogramja támogatta a növekedést. Így már nem csak a költségvetési szférában, hanem a vállalati szektorban is dinamikus élénkülést láthattunk.

Úgy tűnik azonban, hogy tavaly elértük a növekedés határait, legalábbis azokat, amelyeket az EU-pénzek gyors felhasználása, illetve a hitelezhető kkv-k köre alkotott. Az idei első negyedévben úgy esett vissza 4,5 százalékkal a volumen, hogy a költségvetési szférában tíz százalékos csökkenést mért a statisztikai hivatal, míg a vállalatoknál csak 0,7 százalékos volt a visszaesés. Borítékolható volt, hogy a választási évre felpörgetett állami beruházások nem tudnak tovább nőni: a vasút- és autópálya-építések, valamint a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztései kifutottak.

Most itt lenne az ideje annak, hogy új motorok után nézzünk. Matolcsy György jegybankja ezt már meg is tette, így mostantól a magasabb kockázatú kkv-k is részesülhetnek a hitelprogramból. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy a beruházások visszatérjenek egy dinamikus pályára. Pedig a gazdaság gyors bővülésének fenntartásához elengedhetetlen a jóval több piaci alapú beruházás.

Vitathatatlan, hogy az MNB hitelprogramja sokat segített az élénkülésben, így sikerült elkerülni a kapacitások leépülését és némileg gyorsítani a potenciális növekedést. Figyelmeztető jel viszont, hogy a versenyképességet nem sikerült javítani az IMD friss rangsora alapján: úgy maradtunk a 48. helyen, hogy az üzleti hatékonyság romlását kompenzálta a makromutatók javulása. A beruházások növekedéséhez vezető legjobb út az volna, ha a kormány nem riasztaná el a külföldi vállalatokat Magyarországtól a piactorzító különadókkal, és ott támogatná az élénkülést, ahol nagy szükség lenne rá: az oktatás és az egészségügy területén, ahol most zuhantak a beruházások.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.