Most fog eldőlni, hogy tanultunk-e a devizahitelezésből

Folynak a devizahitelekkel kapcsolatos banki elszámolások, és bár messze nem az összes devizahiteles érezheti úgy, hogy végre korrekt megoldás született az ügyében, jó néhány adósnak sikerült elkerülnie a svájci jegybank intézkedéséből adódó árfolyamrobbanás rájuk nézve beláthatatlan következményeit. A kormány évek óta tartó törekvése az adósok hitelcsapdából való kiszabadítására rengeteg fontos pénzügyi tanulsággal és nem utolsó sorban politikai feszültséggel is járt, hiszen a korábban egy összegben való (vég)törlesztés lehetőségével élők feltételezett jó anyagi helyzete még ma is borzolja a kedélyeket.

Mindemellett van okunk örülni, hogy a Kúria döntése nyomán a forintosítás az aktuális piaci árfolyamon történt meg, és a vitatott kérdések ellenére már 2014 novemberében elfogadott törvény számszerűsítette az elszámolás alapjául szolgáló árfolyam tényleges mértékét. A megnyugtató megoldás azonban még mindig várat magára: sok állampolgárnak okozhat keserű perceket a forintosításból való kirekesztettség.

A 2008-as pénzügyi válság depresszív hatása több okból is fokozottabban érvényesült a magyar gazdaságban, mint a fejlett világban, illetve az euróövezet országaiban, és a recesszióból való kilábalás eszközeinek megválasztása a továbbiakban is kiemelt figyelmet igényel. Jóval az amerikai jelzálogpiac összeomlásának nemzetközi méretű – így Magyarországot is elérő – hullámai előtt a hazai pénzpiacon is megjelentek a kontrollálatlan és példátlanul magas kockázatot hordozó pénzügyi termékek.

A neoliberális gazdaságpolitikán alapuló, a piaci folyamatok önszabályozó mechanizmusába vetett feltétlen hit által gerjesztett deregulációs törekvések miatt háttérbe szorultak a pénzügyi szabályozás szigorításának hívei. Ez tapintható veszélyt jelentett pontosan azoknál a pénzügyi instrumentumoknál, amelyek fokozottan igényelték volna a kockázati tényezőkre való rálátás intézményesített lehetőségét.

A helyzet kialakulásához érdemben hozzájárult a nemzetközi hitelminősítő intézmények – egyébként folyamatosan kemény bírálattal illetett – szerepe, amely sok esetben félreorientálta a befektetőket. Így történhetett, hogy kiváló minősítési osztályba sorolt, de valójában példátlan rizikót hordozó strukturált pénzügyi termékek parttalan exportja árasztotta el a világgazdaságot. Ez sorozatos csődöket, likviditási problémákat, hitelezési veszteségekből fakadó tőkevesztéseket okozott. A hazai gazdasági és pénzügyi folyamatok válságjelenségeit súlyosbították a tényszerű előrelátás hiányosságai is. Az EU-csatlakozásunk után sokáig prioritást élvezett az euró bevezetése. A kezdeti ígéretek ezt a lépést már a 2000-es évek közepére meg akarták tenni, így a hitelszerződések megkötésekor az árfolyamkockázat vállalásának problematikája fel sem merült volna. A devizában felvett hitelek nagy volumenét a forinthitelek kamatainak jóval magasabb szintje magyarázta.

A 2010-ben elfogadott banki etikai kódex úgyszintén hamis illúziót keltett arra vonatkozóan, hogy a piaci kamatszint alakulásának a törlesztőrészletekben való érvényesítése előzetes tájékoztatási kötelezettség mellett, korrekten és megmagyarázhatóan épül be a hitelgondozás folyamatába. A dokumentum igen csekély mértékben csökkentette az adósok kiszolgáltatottságát, és érdemben nem segítette a bankoktól elvárható fair magatartás kialakítását sem. A hitelezés folyamatában érintett szereplők viselkedését érthető módon továbbra is saját céljaik vezérelték: minél olcsóbban hitelhez jutni, illetve minél drágábban hitelt nyújtani a profitorientált üzletpolitika sikeres vitelének jegyében.

A devizahitelek témájában született állásfoglalások széles skáláján megtalálható az eredendően hibás termék definíciójától kezdődően a pénzügyi közvetítőrendszer tulajdonlásában keresendő hibákon keresztül az adórendszer hiányosságainak megszüntetési szándéka. Feltűnően kevesebb hangsúlyt kap azonban az a tény, hogy az elmúlt két-három évben az árstabilitás fenntartásáért felelős Magyar Nemzeti Bank intézkedései, de egyes politikai megnyilvánulások és gazdaságpolitikai intézkedések sem kedveztek a forint árfolyamának. Miközben a nemzeti valuta történelmi mélypontra zuhant többször is, a devizaalapú hitelek törlesztési képessége látványosan csökkent. A hitelminősítő intézetek az országot a bóvli kategóriában tartják 2011 végétől fogva, amelynek belső gazdasági folyamatokra gyakorolt negatív hatását – elsősorban azt, hogy a külföldi befektetők nem hozták, hanem kimenekítették a pénzüket – közel sem tudta ellensúlyozni az exporton realizált árfolyamnyereség.

Végül, az ingatlanokra felvett jelzáloghitelek tekintetében gyakorlatilag „lekopíroztuk” az Egyesült Államokat. Az úgynevezett subprime (másodlagos) hitelnyújtás térnyerésével felszínre kerültek mindazok a problémák, amelyeket az állásukat vesztett adósok fizetőképtelensége miatt bekövetkező, elsősorban a lakáshitelek rossz minősítési kategóriába csúszása mellett az ingatlanfedezetek értékének zuhanása okozott. Sajnálatos módon ezek a hasonló gondok a hazai viszonyok között jobban kiéleződtek, főleg azért, mert a magyar lakosság hagyományosan a magántulajdonú lakások megszerzésében érdekelt, és a lakhatási, lakáshoz jutási szokások sajátosságaiból adódóan a továbbiakban kvázi „röghöz köti” annak holléte (függetlenül attól, hogy ez esetleg nehezíti új munkahely, illetve állás keresését is).

Mindezek miatt a hitelezési tevékenység rizikófaktorainak kiemelt figyelmet kell szentelni, és a szabályozási tényezők összefüggésrendszerébe ágyazni a biztonságos banki működés elősegítését célzó felügyeleti munkát is. Ellenkező esetben továbbra is inkább a szerencse, mint a jól átgondolt lépések határozzák meg a pénzügyi rendszer jövőbeni működését. A betétesek pénzének látható védelme nagyban hozzájárulna a bizalom helyreállításához is, amely jelenleg a feltárt hiányosságok tükrében egyre inkább megrendülni látszik a hitelintézetek és a bankok mellett pénzpiaci szereplőként fellépő szervezetekkel szemben. A fair bankokról szóló törvény ennek a folyamatnak csak az eleje, és számtalan feladat vár még ránk a színvonalas pénzügyi kultúra megteremtéséért folytatott munkában.

Csató Mária a közgazdaságtudományok doktora, az MKT Nemzetközi Gazdaság Szakosztály elnökségének tagja.