BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
startup

Hogyan pöröghet fel jobban a hazai startuppiac?

A piaci szereplők nagyobb részvétele a finanszírozásban, az oktatási rendszer átalakítása, egységes fejlesztési program elindítása - a többi közt ezekkel lehetne még sikeresebbé tenni a hazai startupokat a Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint.
2015.07.06., hétfő 05:00

Erdei Sándor, a DBH Group vezérigazgatója

Fejlődni kell

„Alapvetően az innovatív vállalkozói szemléletben kell fejlődni. Míg Magyarországon, ha valaki hibázik, akkor azért megszorításokra és kritikára számíthat, addig tőlünk nyugatabbra azt mondják: »Gratulálok! Örülök, hogy ezzel a tapasztalattal is gazdagabb lettél, és így legközelebb már jobban fog menni!« Ehhez mindkét oldalnak, a vállalkozóknak és a befektetőknek is változtatniuk kell a szemléletükön, és partnernek kell lenniük a folyamat felépítésében. A jelenlegi képzési struktúra nem tartalmaz olyan üzletfejlesztési, vállalkozási, start- upmarketing-ismereteket, amelyekre szükségük lenne a diákoknak és a leendő vállalkozóknak. Ehhez összefogásra van szükség az egyetemek és a vállalkozói szféra között.”

Horváth Róbert, az Irr.hu Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója

Akadályok

„Pénzügyi téren olyan támogatási és hitelkonstrukciókra lenne szükség, amelyek ötéves szakirányú előképzettség nélkül is átláthatók és stabilan (azaz nem csak egy kampány vagy tíznapos beadási határidőn belül) elérhetők. A klasszikus startup két további problémával küzd, ami miatt kiszorul a pénzügyi piacokról: az érdemi historikus árbevétel és a nagy értékű tárgyi eszköz fedezetének hiányával. Ebben a tekintetben a sokat dicsért NHP sem a startupközösségnek kedvez, mert az alacsony kamatozásért cserébe a finanszírozók többszörös fedezetet várnak el ezekben a kategóriákban. A kezdő vállalkozások inkább a skála másik vége: magasabb kockázat, magasabb kamatfizetési hajlandósággal.”

Málnay Barnabás, a Mobilitás és Multimédia Klaszter igazgatója

Főszereplők

„Legtöbbet attitűdbeli változások segítenének, a hazai startupok körében és az őket körülvevő környezetben is. A startupok közül azok tudnak sikeresek lenni, amelyek a hétköznapi halandók számára felfoghatatlan mértékben elkötelezettek, fókuszáltak, szorgalmasak, illetve akik megingathatatlan önbizalommal és meggyőződéssel haladnak előre a projektjük megvalósításában, miközben maximálisan nyitottak a világra és az onnan érkező ingerekre. A többi szereplőtől pedig az attitűdök szintjén főképp az lenne elvárható, hogy a startupalapítókat tekintsék a történet abszolút főszereplőjének, és saját szerepüket abban találják meg, hogy támogatják, semmiképpen sem akadályozzák őket.”

Oszkó Péter, az Oxo Labs vezetője

Szerepvállalás

„Véleményem szerint ahhoz, hogy a hazai startup-ökoszisztéma az eddigi dinamikus fejlődését folytatni tudja, két oldalról kellene elhárítani az akadályokat. Egyrészt a start­upoknál jelentkező, tapasztalatokban, üzleti tudásban megmutatkozó hiányt kellene kezelni. Ez oktatással, képzéssel érhető el, amihez több állami szerepvállalásra lenne szükség. Másrészt a befektetések oldalán lenne szükség változtatásra, a piaci szereplőknek nagyobb részt kellene vállalniuk a finanszírozásban. Az ökoszisztémát nagy mennyiségű állami, uniós forrás hozta létre, de a továbbfejlődéshez és az életképes működéshez az kell, hogy a magánbefektetők a mostaninál jóval hangsúlyosabban jelenjenek meg ezen a területen.”

Schillinger Attila, az Empres Tree Marketing ügyvezető igazgatója

Egységes program

„Magyarország számára a jövő egyik nagy lehetősége az innovatív gazdaság erősítése. Olyan vállalkozások sokaságára van szükség, amelyek jó ötletekből kemény munkával valódi hozzáadott értéket termelnek. A start­upok ilyenek. Szükség lenne egy a startupszférát átfogó egységes programra, amely a Startup New York mintájára hosszú távú adó- és járulékkedvezményekkel segítené a munkahelyeket létrehozó innovatív kisvállalkozások versenyképességét. Jó példa a Startup Chile program is, ahol tudástranszferért cserébe induló tőkéhez, irodához és mentoráláshoz jutnak az egyébként még nehezen finanszírozható korai fázisban lévő vállalkozások. Fontos lenne az oktatás újrahangolása is.”

A szerző további cikkei

Továbbiak

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.