Mindenki sokat veszíthetne

Azt hiszem, a meglepődésre való hajlam az emberi természet része. Az elemzők, a pénzpiaci szereplők és a politikusok általában optimisták, és többnyire a végsőkig bizakodnak valamilyen megoldásban. Valószínűleg nincs ez másként a görög adósságválság esetében sem. A népszavazás eredményével korántsem lefutott a válság, miután a görögök vasárnap a hitelezőik által korábban javasolt további megszorítások ellen szavaztak: a „nemek” 61 százalékos győzelme rövid távon az Alekszisz Ciprasz vezette kormány politikai túlélését segíti.

A piaci minipánik mellett a görög tárgyalódelegáció a vasárnapi népszavazást egy héttel megelőző szombat esti lépése számos kérdést vet fel, aminek messzemenő következményei lehetnek és lesznek is az eurózóna jövőjére és az egész európrojektre nézve. Június végén a görögök borították az asztalt, Angela Merkel pedig korábban azt mondta, hogy hétfő reggel piacnyitásra meg kell állapodni, ezért a piaci szereplők nagyjából biztosra vették, hogy lesz valamiféle megállapodás addigra. Nem lett.

Sőt egy ideig úgy tűnt, hogy a népszavazással a végső döntés a görög nép kezében van. Az európai politikai vezetők gyorsan fedezték magukat, és jelezték, hogy amennyiben a népszavazáson a „nemek” győznek, az sem jelenti azt, hogy Görögország automatikusan kiesne az eurózónából. Persze ezzel a „gyávanyúl-játékot” ismét a görögök nyerték. De az európai politikai vezetés, biztos, ami biztos, inkább fedezte a pozícióját. Túl nagy a tét ahhoz, hogy egy „vacak” népszavazáson dőljön el a görögök eurózónás tagsága és végső során az euró sorsa.

A vasárnapi népszavazás eredményének ismeretében már látszik, Merkel és csapata jól döntött azzal, hogy kivette a döntést a görög választók kezéből, amikor előre deklarálta, hogy a „nemek” győzelméből sem következik automatikusan semmi. Azt, hogy a népszavazás pontosan miről szólt, és mi a következménye, nehéz megmondani, hiszen a megállapodás, amelyről a görögök szavaztak, az Eurogroup részéről már nem volt érvényes a szavazás pillanatában. Persze nem tudjuk, mi lett volna a népszavazás eredménye, ha az európai politikai vezetés és az IMF is azt kommunikálja, hogy a népszavazás ténylegesen a görög eurózóna-tagságról szól.

Az azonban tény, hogy a megállapodás elmulasztása és a népszavazás mindenképpen meglepte a piaci szereplőket. Természetesen az emberi természetből fakadó bizakodás és hit továbbra is él a piaci szereplőkben, hogy a „nemek” győzelme után most már tényleg lesz megállapodás az adósságrendezésről.

Úgy látom, hogy egy kontroll nélküli csőd minden szereplőnek nagyon rossz kimenetel lenne, és beláthatatlan következményekkel járna rövid és középtávon egyaránt. Még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy a görög kilépés középtávon erősítené az eurózónát, és a görög kilábalás is könnyebb lenne egy esetleges csőddel és árfolyam-leértékeléssel.

Az egyik legfőbb probléma, hogy ha mégsem sikerül megállapodni, akkor rövid távon a pánik átterjedhet a többi perifériaországra, bankokra és a kelet-európai piacokra még annak ellenére is, hogy az európai bankrendszer sokkal jobb állapotban van, mint az európai pénzügyi válságkor. A piaci bizonytalanság és a jelentős pánik mellett súlyosabb probléma, hogy Görögországnak az eurózónából való esetleges kiesésével az egész európai monetáris rendszer és az európrojekt hitelessége kérdőjeleződne meg. Ezen költségeket józanul gondolkodó európai politikai vezetés nem tudja felvállalni. Az európai politikai vezetés és az Európai Központi Bank már többször deklarálta, hogy mindent meg fog tenni az eurózóna egyben tartása érdekében, kerül, amibe kerül. Éppen ezért a „gyávanyúl-játékban” a görögöknek lejt a pálya, és folyamatosan nyerik a meccseket.

De még bármi lehet a görög adósságválság vége. Bár a népszavazás eredménye mindenképpen meggyőző, továbbra sem dőlt el semmi. És a végső döntés – mint sokszor – Berlin és Párizs kezében van, így nem Athénban fog eldőlni az eurózóna sorsa.