Varufakisz a Világgazdaságban: Európa megtorló privatizációs terve

Július 12-én az eurózóna vezetőinek csúcstalálkozója közölte a kapituláció feltételeit Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel, aki megrémülve az alternatív lehetőségektől, azok mindegyikét elfogadta. Ezen feltételek egyike a megmaradt görög állami vagyon privatizációjára vonatkozott.

Az eurózóna vezetői azt követelték, hogy a görög állami vagyon egy Treuhand-szerű alap kezelésébe kerüljön (a Treuhand német állami vagyonügynökség végezte a volt NDK állami vagyonának magánosítását – a szerk.). Ez a privatizációs megoldás hasonlítana ahhoz, ahogy a berlini fal leomlása után gyorsan, valamint nagy pénzügyi veszteség és a foglalkoztatásra mért pusztító hatások mellett privatizálták a keletnémet állami tulajdont.

Az eredeti terv arról szólt, hogy a görög Treuhand székhelye Luxembourgban lesz, és a terv ötletgazdája, Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter által felügyelt testület irányítja. Az ügynökség három év alatt bonyolította volna le az állami vagyon kiárusítását. Amíg azonban az eredeti Treuhand működését az infrastruktúrába való jelentős nyugatnémet beruházások, illetve a keletnémet lakosságnak nyújtott kiterjedt szociális transzferek is kiegészítették, addig a görög nép semmiféle ilyen típusú támogatást nem kapna.

Evklídisz Cakalótosz, aki két hete lépett a helyemre új pénzügyminiszterként, mindent megtett, hogy enyhítse a görög Treuhand-terv legkárosabb elemeit. Sikerült elérnie, hogy az alap székhelye Athénban legyen, valamint az ország hitelezőitől (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap alkotta trojkától) megkapta azt a fontos engedményt, hogy a privatizáció ne csupán három, hanem harminc éven át tartson. Ez utóbbi egy lényeges fejlemény, ugyanis ezzel lehetővé válik, hogy a görög állam addig ne adja el a jelenleg alulértékelt eszközöket, amíg azok árai nem indulnak felfelé a mostani, recesszió okozta alacsony szintről.

Ennek ellenére a görög Treuhandnak egy szégyenfoltnak kell lennie Európa lelkiismeretén. Sőt, egy elszalasztott lehetőségnek. A terv politikai méregnek nevezhető, mivel az alapot, amely bár Athénban székel majd, valójában a trojka fogja irányítani.

Pénzügyi szempontból is károsnak tekinthető a terv, miután egy olyan adósság törlesztését szolgálja, amelyről az IMF is már elismeri, hogy az visszafizethetetlen. Emellett gazdasági szempontból is elhibázottnak számít, miután elszalasztja azt a lehetőséget, hogy görögországi beruházásokat segítsen elő, amivel előidézhetné a büntető jellegű költségvetési konszolidáció – amely szintén szerepel a július 12-i csúcstalálkozó által megszabott feltételek között – recessziós hatásainak semlegesítését.

Ennek nem így kellett volna alakulnia. Június 19-én ugyanis egy alternatív javaslatot nyújtottam be a német kormánynak és a trojkának A görög válság befejezése című dokumentum részeként, amely így szólt: „A görög kormány azt javasolja, hogy az állami vagyon (kivéve az ország biztonsága, a közintézmények és kulturális örökség szempontjából fontos javakat) kezelését egy olyan központi holdingba helyezzék át, amely az államigazgatástól független társaságként működik a görög parlament felügyelete alatt azzal a céllal, hogy maximalizálja az állami vagyon értékét, és lendületet adjon a beruházásoknak.”

A holding aktív szerepet játszana az állami vagyon privatizációjának előkészítésében. A „nemzetközi tőkepiacokon egy teljesen lefedezett kötvényt” bocsátana ki annak érdekben, hogy az így befolyó mintegy 30-40 milliárd eurót „a kezelésében lévő javak modernizálására, átalakítására használja fel”.

A három-négy évre tervezett beruházási program „évente a GDP 5 százaléknak megfelelő plusz állami költést idézne elő”, amely a jelenlegi makrogazdasági feltételek mellett 1,5-es szint feletti pozitív növekedési multiplikátort eredményezne, s ennek révén „a nominális GDP-növekedés mértéke néhány éven át 5 százalék feletti mértékre emelkedne”. Ez egyben az adóbevételek emelkedését eredményezné, amely így „elősegítené a költségvetési politika fenntarthatóságát, miközben lehetővé tenné a görög kormány számára, hogy betartsa a költségvetési fegyelmet anélkül, hogy a szociális gazdaság tovább zsugorodna”.

Ezen forgatókönyv szerint a költségvetés elsődleges többlete abszolút és százalékos értelemben is idővel elérné a kitörési szintet. Ebből adódóan a holding egy-két éven belül banki licencet kapna, ennek révén „egy teljes mértékű fejlesztési bankká alakulna át, amely képes lenne magánbefektetéseket az országba vonzani, illetve az Európai Fejlesztési Bankkal közös projekteket működtetni”.

Az általunk javasolt fejlesztési bank lehetővé tenné a kormányzat számára, hogy az kiválassza, mely állami vagyont privatizálják, miközben az így szelektált privatizáció nagyobb mértékű adósságcsökkentést biztosítana. Elvégre is, „az állami eszközök értékének nagyobb mértékben kell növekedniük a modernizálásra és az átalakításra költött aktuális összegeknél”.

Javaslatunk süket fülekre talált. Pontosabban az Eurogroup pénzügyminiszterei és a trojka továbbra is azt szivárogtatta ki a média számára, hogy a görög kormány nem állt elő hiteles és innovatív javaslatokkal. Néhány nappal később aztán, ahogy azt látták, hogy a görög kormány teljes mértékben megadta magát a trojka követeléseinek, elérkezettnek látták az időt arra, hogy Görögországra kényszerítsék a megalázó, fantáziátlan és káros Treuhand-modelljüket.

Az európai történelem fordulópontján az innovatív alternatív javaslatunkat a szemeteskosárba dobták. Az addig ott is marad, amíg mások talán valamikor ki nem veszik onnan.

Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org