A devizahitelek alkonya

A korábbi 54 százalékról alig háromra csökkenhet a lakossági devizahitelek aránya, ha a személyi és autóhitelekkel rendelkező adósok élnek a kedvezményes forintosítás legújabb (vélhetően utolsó) fejezetében decembertől megnyíló lehetőséggel. A devizahitelek kifutása mindenkinek megkönnyebbülést jelent, bár a késlekedés mind az adósoknak, mind a hitelezőknek komoly többletterhet okozott.

Már csak törvénybe kell foglalni, és a devizahitelesek újabb, mintegy 230 ezres csapata szabadulhat meg az árfolyamkockázattól. Méghozzá úgy, hogy a devizahitelek elburjánzásáért felelős mindhárom szereplő viseli az utólag elhibázottnak bizonyult döntés ódiumát: az adósok a piaci árfolyamhoz képest csupán 11 százalékos könnyítést kapnak, ennek cechjét pedig fele-fele arányban a bankok és a költségvetés állja. Formailag ugyan az aktuális piaci árfolyamon (287,20 forintos svájci frank, illetve 309,20 forintos euró) történik az átváltás, ám az ügyfelek a jelzáloghitelekre tavaly novemberben megállapított kedvezményes árfolyam erejéig (256,47 forint/frank és 308,97 forint/euró) jóváírást kapnak a hitelező bankoktól, amelyek az ebből származó költség felét leírhatják a különadójukból. A devizaalapú személyi és autóhitelek, illetve lízingszerződések 305 milliárd forintos állománya mellett ezen a módon váltják forintra a törlesztési elmaradások miatt korábban felmondott, de még nem lezárt hiteleket is, ami további 515 milliárd forint értékű hitelt érint.

Először született tehát olyan megoldás, amely a kormány és a bankok megállapodása alapján könnyít az adósok helyzetén. Ez azért is fontos, mert az EBRD-vel kötött egyezségben a magyar kormány vállalta, hogy a jövőben nem hárít egyoldalúan terheket a bankszektorra. Persze ha a kákán is csomót keresünk, most is találunk: az adósoknak nyújtott segítség kormányra jutó részét is végső soron a bankok fizetik meg, hiszen az állami támogatás forrása a többszöri ígéretszegéssel prolongált bankadó.

De ne legyünk kicsinyesek! A korábbiak fényében már az is valami, hogy most a kormány is vállalja a felelősséget a devizahitelezés elszabadulásáért, amely a kétezres években a kormányzati és a piaci szereplők együttes felelőtlensége, az árfolyamkockázat bagatellizálása nyomán jött létre. A hitelezők az üzletük felfutását remélték az alacsony kamatú svájcifrank-hitelektől, az adósokat elkábították az alacsony induló törlesztőrészletek, a kormány a növekedés forrását látta a hitelekkel ösztökélt fogyasztásban, a pénzügyi felügyelet a frank–euró-árfolyam stabilitására hivatkozva ítélte csekélynek az árfolyamkockázatot, és bár a jegybank elsőként észlelte a kockázatot, aggodalmának megkésve adott hangot.

Ha megkésve és fölösleges áldozatok árán is, de sikerül végleg megszabadulni a devizahitelek minden érintett számára nyomasztó terhétől. Az adósok tartozása a bankok és a kormány közös kedvezménye miatt jó tizedével mérséklődik, ami ugyan nem kárpótolja őket az évek alatt elszenvedett árfolyamveszteségért, de azért hoz némi könnyebbséget. Miként az is, hogy a bankok ígérete szerint a fennálló hitelek kamata a jövőben nem emelkedik. Az átvállalt 15-16 milliárd forintos adósságleírásért cserébe a bankok jobb eséllyel gyűjthetik be ügyfeleik fennmaradó tartozását, és növelhetik új hitelkihelyezéseiket. Az átváltáshoz szükséges svájci frankot a bankok rendelkezésére bocsátó MNB pedig a forintosítást követően könnyebben tehet eleget a pénzügyi rendszer stabilitásáért vállalt törvényi felelősségének. A kormány is nyer a devizahitelek utolsó nagyobb falatjának kivezetésén, hiszen az ország külső sérülékenységének csökkenése közelebb vihet a vágyott felminősítéshez.

Így hát valóban mindenki fellélegezhet: eggyel kevesebb beláthatatlan kockázattal kell a jövőben szembesülnie az ország lakosságának, bankjának és kormányának. A jelzáloghitelek 2015. február 1-jei forintosításával mintegy 500 ezer hiteladós szabadulhatott meg összesen 3730 milliárd forintra rúgó jelzáloghitelének árfolyamkockázatától, most pedig újabb 820 milliárd forintnyi hiteltartozás több százezres tábora mentesülhet a svájci frank esetleges további erősödéséből fakadó költségektől. Ennek, valamint a banki „elszámoltatása” miatt visszatérített ezermilliárdnak a hatására javul a háztartások hitelképessége, és ha ezzel párhuzamosan a hitelfelvételi, illetve fogyasztási hajlandóságuk is megnő, akkor a gazdaság növekedéséhez is hozzájárulhat. A sok „ha” persze csak akkor válik ténnyé, ha a biztonságos jövőhöz fűződő bizalom is erősödik, amihez a mainál nagyobb kiszámíthatóság szükséges.

Ám mielőtt diadalt ülne a kormány, nem ártana annak is utánaszámolnia, hogy kinek mekkora többletkiadást okozott a devizahitelek átváltásának többéves késlekedése. A forintosítás ötlete először 2011 tavaszán vetődött fel komolyan. A CIB Bank akkori vezetőinek, Surányi Györgynek és kollégáinak a számításokkal alátámasztott javaslatát azonban elutasította a kormány, és helyette először az árfolyamgát „hoztam is, meg nem is” módszerét, majd a végtörlesztés radikális, ám csak a devizaadósok szűk körének gondjait orvosló megoldást választotta. Pedig akkor még csaknem 30 százalékkal kedvezőbb frankárfolyamon és mintegy 20 százalékkal olcsóbb euró mellett mehetett volna végbe az átváltás. De ha a jegybanki devizatartalék szintje csak időben elhúzva tette volna lehetővé a forintosítást, a korábbi kezdés akkor is több százmilliárddal könnyítette volna meg az adósok és a bankok helyzetét.