Sokat akar a szarka - Paks II és az olimpia két év teljes beruházásával egyenlő

Ha a kormányzat elgondolásaiból a két napirenden lévő program – Paks II. és az olimpia megrendezése – 2025-ig valóra válna, akkor minimum 6-7 ezer milliárd forintos befektetés terhelné a magyar gazdaságot. Sőt miután mind az atomerőmű-építés, mind az olimpiai rendezés tervezett költségeit a tényleges megvalósítási kiadások jelentősen meg szokták haladni, nagy valószínűséggel örömünkre szolgálhatna, ha a két programot 10 ezer milliárd forint alatt megúszhatnánk.

A magyar költségvetés aligha lehet képes az évtizedes hiánypozícióból 2025-ig tartósan kilábalni, így a két projekt költségeinek döntő részét hitelből kellene finanszírozni. A magyar gazdaság jelenlegi GDP-je folyó áron 32 ezer milliárd forint, az egyévi beruházási lehetőség pedig 5-6 ezer milliárdra tehető. A következő évtizedben tehát a két projekt költsége két év teljes beruházásával egyenlő.

További fontos körülmény, hogy a magyar adósságállomány az utóbbi években a GDP 80 százaléka körül ingadozik (kis ügyeskedésekkel 2014 végére sikerült 77 százalékra mérsékelni, időközben azonban ismét 80 százalék közelébe került). Be kell látnunk, hogy az adósságállomány csökkentése még 3 százalékos költségvetési hiány alatt és 3 százalékot meghaladó növekedéssel sem egyszerű. A tervezett két program megvalósítása esetén pedig – a kreatív elszámolásoktól függetlenül – 2025-ig inkább további emelkedés valószínűsíthető, csökkentése pedig inkább csak ábránd. A 80 százalékos államadósság-ráta esetén és 3 százalék körüli kamatot feltételezve a remélhető évi átlagos 2-2,5 százalékos gazdasági növekedés hozadékát a kamatok gyakorlatilag felemésztik.

Az adott és a 2025-ig várható gazdasági helyzetünkben a megvalósítani szándékolt két projekt nem igazán segíti gazdasági felzárkózásunkat, a modernizációs folyamatok felgyorsulását és a jólét érezhető javulását. Sőt ezen mindenki által óhajtott célok ellenébe hatnak.

A körvonalazódó nagyságrendek is ijesztőek, így megfontolásra késztetnek, de gazdasági értelemben igazából a részletek érzékeltethetik a készülő katasztrófát. Nyilvánvaló, hogy mindkét fejlesztési célkitűzés még a gazdag országok számára is kivételesen nagy befektetés, ráadásul megtérülésük rendkívül hosszú idő. Az olimpia esetében inkább presztízsberuházásról van szó, így a gazdag országok számára ígérhet nehezen számszerűsíthető előnyöket, de az eladósodott, kevésbé fejlett és felzárkózni kívánó Magyarország számára a presztízs oltárán nem áldozható fel több ezer milliárdos befektetés. Paks II.-nél is arról lehet szó, hogy a jövő nagyon kedvező alakulásának esetén közel teljes kihasználás mellett és drámai áremelkedést feltételezve van remény 60 év múlva a beruházás esetleges megtérülésére. De 60 évre elásni a teljes bizonytalanságot jelentő presztízs miatt mintegy 10 ezer milliárd forintot több mint kockázatos.

A szokásos hivatalos ellenvetés, hogy az építkezések időszakában a GDP bővülése, a foglalkoztatottság javulása és a jólét növekedése részben kompenzálhatja az esetleges hátrányokat. Önmagában értelmezve az ilyen jellegű beruházásokat, ebben a felvetésben van némi igazság. De ha abból indulunk ki, hogy az üzleti beruházásoktól elvárt megtérülés átlagban 7-8 év, innovatív tevékenység esetében – például az infokommunikációs szektorban – 3-4 év, akkor a 60 éves megtérülési idő vagy a gazdasági értelemben meg nem térülő beruházások mégiscsak gondolkodóba ejtenek. Ráadásul a napirenden lévő beruházások egyedi jellegükből és sajátos összetettségükből adódóan az átlagnál jóval import- és anyag-energiaigényesek, ami a magyar gazdaság ismert gyenge pontja.

Ha a „sokat akar a szarka, de…” közmondás csak a realitásoktól elrugaszkodó gazdaságpolitikát jellemezné, talán elviselhetnénk, de mögötte egy nemzetgazdaság romlásának körvonalai rajzolódnak ki: gazdasági felzárkózásunk tartósan megrekedhet, a kelet-európai országokhoz képest beindult gazdasági leszakadásunk erősödhet.