BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Magyarország

Szellemkép: Ijesztő az elnéptelenedés a falvakban

2015.08.07., péntek 05:00

Most hallottam először Magyarország legkisebb lélekszámú falváról, Iborfiáról. A településen már csak nyolcan élnek, tavaly még kilencen laktak ott. A kevesebb mint három négyzetkilométeres település története alig különbözik a többi faluétól és aprófaluétól. A munkalehetőség, az iskola vagy az orvosi rendelő hiánya és a rossz közlekedés miatt az emberek a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni.

Az ezredforduló óta sokan gondolták úgy, hogy elhagyják otthonukat. A legújabb trendek szerint pedig már nemcsak az aprófalvak, vagyis az 500 lélekszám alatti települések népessége fogy vészesen, hanem a kisvárosoké is. És nemcsak azért, mert a halálozások száma mindenütt meghaladja a születésekét, hanem az országon belüli és kívüli migráció is sújtja ezeket a településeket.

Ezen nem csodálkozhatunk: a nagyvárosokban komfortosabbak a lakások, sokkal több vállalat működik (kétszer-háromszor annyi, mint a falvakban), érdemben kisebb a munkanélküliség, magasabbak a fizetések, ráadásul jó eséllyel nem is kell naponta ingázni a munkahelyre.

A kisebb települések elnéptelenedésére Magyarország még nem találta meg a megfelelő választ, de egyelőre nem is nagyon kereste. Az érintett települések önkormányzatai az állami adósságátvétellel megszabadultak ugyan a hitelterheiktől, de ettől még nem dúskálnak az elkölthető forintokban, így ha látják is a problémákat a települések vezetői, nem tehetnek túl sokat.

Iborfia például évente körülbelül 10 millió forintból gazdálkodik. Jóllehet, már csak mérete miatt sem lehetett soha esélye arra, hogy kitörjön az aprófalu státusából. A több ezer falu népességének csökkenése azonban ijesztő üzenetet kellene hogy hordozzon a döntéshozók számára. Igaz, már a demográfiai trend megfordítása is óriási siker lenne, ha pedig megállna a kisebb városok és falvak elnéptelenedése, az szinte csodával érne fel. Azért érdemes lenne legalább megpróbálni, még ha tudjuk is, hogy ez nem vihető sikerre egyetlen választási ciklus alatt.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.