BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
NAV

Berendezkedés

2015.09.29., kedd 05:00

Miközben mindenki a Lázár kontra Rogán háborúra koncentrált, Varga Mihály csendben megnyert két fontos csatát. Ezt mutatja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium új államtitkárairól szóló bejelentés.

A NAV egyetlen része sem kerül a Miniszterelnökséghez, az NGM két lépésben visszaszerezte az irányítást a hivatal felett. Először sikerült eltávolítani a miniszterelnökhöz közvetlen bejárással rendelkező (tehát a feletteseket megkerülni képes) elnököt. Másodszor pedig kiszorították a területről a Miniszterelnökséget, amelynek egyébként elévülhetetlen érdemei vannak Vida Ildikó eltávolításában.

Rogán Antal miniszteri megbízásával a kormánypártok körüli gazdasági erőtér alapvetően változik meg, és emögött azért több van annál, mint hogy a kancellárián kétpólusú világ jön. Az egykori frakcióvezető a gazdasági bizottság elnöke is volt, és ez nem csak azért volt fontos, mert így a letelepedési kötvények feletti irányítást is magáénak tudhatta.

A testület elnökeként Rogán a Magyar Nemzeti Bank (elnökének) egyetlen törvényes kontrollja volt. Ő határozta meg, hogy a jegybank vezetésének kell-e kínos kérdésekre válaszolnia az ingatlanvásárlások és az alapítványok létrehozása vagy a növekvő költségek kapcsán (nem). A hírek szerint jól megértették egymást Matolcsy Györggyel is, már-már egyfajta szövetséget is láttak sokan kettejük kapcsolatában. A viszony a miniszteri kinevezéssel aligha változott, ám mindez akár túlzott erőt is adhatott volna. Ha tetszik: lehet összefüggés Rogán új pozíciójának meglebegtetése és az MNB felügyelőbizottságának – addig nem igazán sürgető – megválasztása, no meg az új miniszter hatásköreinek bővítése és az alapítványok ellenőrzése között is.

Varga Mihály mindenesetre épp most érte el, hogy a saját tárcájánál csak olyan államtitkárok legyenek, akik neki köszönhetik a vezetői megbízatásukat. Ha tetszik: most már valóban a saját minisztériumát vezeti, és nem azt, amelyet Matolcsy György hagyott rá.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.