Élethosszig tartó munka

A nyugdíjakat minden év januárjában a költségvetésről szóló törvényben tervezett inflációval kell emelni – legalábbis 2012-től. Jövőre ezért 1,6 százalékos lesz az emelés. Az adott év novemberében pótlólagos nyugdíjemelésben is részesülhetnek a nyugdíjasok, ha a KSH inflációs adatai alapján számított mérték legalább 1 százalékponttal meghaladná a tervet. Ilyenkor az emelési különbözetet novemberben, januárig visszamenőleg megkapják a nyugdíjasok. Nyugdíjprémiumot még sosem kaptak a jogosultak, de ezt nem is bánják, mivel az infláció mindig alacsonyabb volt a tervnél.

Még 2012 előtt a megelőző év első három negyedévi és az azt megelőző év negyedik negyedévi inflációs rátájához igazították a januári emelés mértékét. Korábban (2010 és 2012 között) a GDP legalább 3 százalékos növekedése esetén az infláció mellett a nettó kereset emelkedését is belekalkulálták volna a nyugellátások növelésébe, de erre sosem került sor a GDP akkori szerény növekedése miatt (nem is beszélve a 2012-es recesszióról).

Azelőtt hosszú ideig a svájci indexálás szerint emelték a nyugdíjakat, vagyis fele-fele arányban kalkuláltak a várható országos nettó keresetnövekedéssel és az inflációval. Ez azonban iszonyúan drága, s ezért fenntarthatatlan megoldásnak bizonyult. A modell előnye, hogy ezzel legalább részben meg lehetett előzni a nyugdíjak értékének leszakadását az aktív korúak keresetétől.

Egészen eddig a nyugdíjemelés technikájának alapvetően nagyon kedvezőtlen változása nem tűnt föl a nyugdíjasoknak, hiszen az elmúlt négy évben jelentősen – több mint 5 százalékkal – növekedett a nyugdíjak reálértéke, annak ellenére, hogy az emelés csak az infláció mértékét követte. Ugyanis 2014-ig három éven keresztül a kormány a várható inflációt egyéb nemzetgazdasági megfontolásokból a tényleges mérték fölé becsülte. Miután a becsült infláció mértékével nőttek a nyugdíjak, az alacsonyabb inflációs környezetben gyorsan nőtt a reálértékük. Ez az „aranykor” azonban – amely az elmúlt években felért egy 13. havi nyugdíj lassú visszaépítésével – megszűnőben van.

A jövőre tervezett 1,6 százalékos emelés már aligha ellensúlyozza a tényleges infláció pénzrontó hatását. Attól ugyan egyelőre nem kell tartani, hogy visszatér a nyugdíjak 1990-es évtizedre jellemző drámai értékvesztése (a havi átlagos ellátás reálértéke 2001-ben 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1990-ben), de a reálérték-növekedés bizonyosan megáll a következő években.

Ugyanakkor a nyugdíjemelés még ebben a fékezett formájában is rengeteg pénzt emészt föl a következő években. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb, szeptemberi statisztikái alapján a nyugdíjemelésre jogosultak száma közel 2,7 millió, átlagos ellátásuk 107 ezer forint. Ezt az összeget 1,6 százalékkal növelve évi 55 milliárd forint pluszkiadás adódik egy olyan rendszerben, amely a tervek szerint ugyan teljes egyensúlyban van, de több, egyre súlyosbodó bevételi kihívással is küszködik. A legfontosabb ilyen fenyegetések közé tartozik a járulékfizetők fogyatkozók csökkenése és a fogyatkozó számú közteherviselőn belül a minimálbér – sőt a közfoglalkoztatási bér – utáni járulékfizetők milliós száma. Végül, de nem utolsósorban a járulékot egyáltalán nem fizető szürke- és feketegazdaságban dolgozók ismeretlen száma is nagy probléma (a feketegazdaság nagyságrendjére azonban következtethetünk abból, hogy a becslések szerint a magyar GDP 21-22 százaléka változatlanul ebben az adóhatóság számára láthatatlan régióban képződik).

A népesség korösszetételében az öregedés társadalmi és gazdasági következményei már ma is húsbavágóak, hiszen rontja a népesség aktivitását, a foglalkoztatás színvonalát, a munkaerő mobilitását, befolyásolja a fogyasztás, a beruházások szerkezetét, és persze évről évre növeli a társadalombiztosítás mindkét fő ágának – a nyugdíj- és az egészségbiztosítási ágazatnak – a kiadásait. Az idősek arányának növekedése nagymértékben növeli az orvosi ellátással és a szociális gondoskodással kapcsolatos igényeket, amelyek kielégítésére egyre kevesebb forrás jut, így a jövőben tovább szélesedik a jelenleg is rémületes szakadék az igények és a lehetőségek között.

A nyugdíjasok pedig felkészülhetnek a szűkebb évekre. Ha a nemzetgazdasági átlagbér a jelenlegi tempóban nő tovább, akkor a nyugdíjaknak a – csak inflációval korrigált – vásárlóértéke mindinkább csökken az aktív korúak keresetéhez képest. Aki csak teheti, halassza el a nyugdíjba vonulását, és maradjon aktív dolgozó vagy vállalkozó, mert nyugdíjasként elkerülhetetlenül pénzügyileg egy olyan meredeken lejtő csúszdára kerül, ahonnan nincs visszaút.