Hároméves töretlen, de döntően egyszeri tényezőknek köszönhető gazdasági növekedés eredményeként 2015-ben a magyar teljesítmény némileg meghaladta a 2008-as, vagyis a válság előtti szintet. Ez az EU-átlaghoz képest és az új tagállamokhoz viszonyítva igen szerény bizonyítvány.
Jóval nagyobb probléma azonban, hogy az elmúlt évek növekedési pillérei nem tarthatók. A mezőgazdaság a kiugró tavalyi teljesítménye után idén majdnem 20 százalékkal visszaesett (ez egy százalékponttal mérsékli a GDP-t). A feldolgozóipar szárnyalását két autóipari beruházás, mindenekelőtt pedig az úgynevezett „Mercedes-hatás” tette lehetővé, miközben az ipar és az export szerkezete a korábbiaknál egyoldalúbbá, ezáltal pedig sebezhetőbbé is vált. Az építőipar két számjegyű növekedése (ami már augusztusban megtört) egyértelműen az uniós forrásokra vezethető vissza, akárcsak a közmunka túlnyomó hányadának finanszírozása.
Jelentős hajtóerőnek bizonyult a belső kereslet is, amit részben az első látásra kedvezőbb fogyasztási hitelhozzáférés, részben a korábbi, de hozamot nem ígérő megtakarítások felélése vagy más területekre történő átirányulása, továbbá – egyre nagyobb mértékben – a külföldön dolgozók hazautalásai magyaráznak. Utóbbi 2015-ben eléri a 3 milliárd eurót, vagyis az évi átlagos EU-transzfer mértékét, más szavakkal a GDP közel 3 százalékát. Végül a kedvező nyugat-európai konjunktúra is éreztette hatását, ami növekvő exportban és továbbra is tetemes külkereskedelmi többletben csapódott le.
Jövőre azonban számottevő növekedési fékek jelennek meg. Egyrészt az utóbbi években teremtett autóipari kapacitások gyakorlatilag teljes kihasználtsággal dolgoznak, vagyis többletnövekedést nem tudnak biztosítani. Új, a fokozatos modernizációt és növekvő versenyképességet biztosító kisebb-nagyobb beruházások pedig már jó néhány éve hiányoznak. Ez részben a vállalkozásokat taszító jogi bizonytalanságokból, a kormányzat kiszámíthatatlan vagy kifejezetten beruházásellenes gazdasági-pénzügyi intézkedéseiből (főleg a szolgáltató szektor különböző területein), valamint az egyre erősebb centralizációs törekvésekből következik. Nem kevésbé gátolja azonban a beruházásokat a megfelelően képzett munkaerő egyre nyomasztóbb hiánya, immár nemcsak az ország kevésbé fejlett régióiban, de Nyugat-Magyarországon is. A jövőbeli kilátásokat tekintve több mint elgondolkodtató, hogy a beruházási tevékenység a legutóbbi évek felfutása ellenére még mindig jó húsz százalékkal marad el a 2008-as szinttől, és az amortizációt is alig fedezi.
Másrészt alapvető változások következnek be az EU-transzferekben. A 2015-ös csúcsra járatás után – amikor a 2007–13 közötti hétéves pénzügyi ciklusban rendelkezésre álló pénzeket be kellett söpörni – soványabb évek következnek, aminek mindenekelőtt az építőipar és a közmunkaprogramok lesznek a kárvallottjai. Miután pedig az elmúlt évek uniós forrásainak felhasználását a „mindegy, hogy mire, de szerezzük meg az összes rendelkezésre álló pénzt” elve mozgatta, nem pedig a források hatékony és versenyképességet növelő felhasználása, az EU-s források fenntartható fejlődést támogató szerepe igen szerény maradt.
Emellett az is előre jelezhető, hogy az elmúlt időszakban felhasznált pénzeket az EU 2016–17-ben igen szigorúan fogja ellenőrizni. Túlszámlázás, a pályázati kiírások rendellenességei, valamint az eredeti céloktól eltérő pénzfelhasználás számottevő büntetést, vagyis a kapott pénzek nem csekély részének visszafizetését vonhatja maga után. Még az is előfordulhat, hogy 2016–17-ben az uniós transzfernek nem lesz pozitív egyenlege, vagyis legalább annyit kell büntetésként visszafizetni, mint amennyi új forráshoz Magyarország hozzá tud jutni.
A rövid távú növekedésgátló hatásoknál nem kevésbé lényegesek a középtávú, vagyis a következő öt évben jelentkező feszültségek. Az exportfüggő magyar gazdaság számára fontos a nyugat-európai piacok helyzete, ezen belül pedig az autóipari kereslet alakulása. Az elmúlt években az autóipari beruházásokon kívül megfigyelhető általános pangás és az elmaradt modernizáció máris megnövelte a magyar gazdaság szerkezeti sebezhetőségét. Egyre inkább jelentkezik a megfelelő munkaerő-kínálat hiánya, ami nemcsak a külföldi, de a hazai befektetőket is visszatartja, sőt külföldi piacok felé orientálja. Harmadrészt az elmúlt években tetemes erőforrás-kivonás valósult meg a hosszabb távú és a fenntartható versenyképesség és fejlődés szempontjából kulcsfontosságú humán szektorban. Az oktatás és az egészségügy helyzete és kilátásai nem a 21. századi globális versenyképesség irányába mutatnak.
A legnagyobb rombolás azonban a társadalom tudatában és mindennapos viselkedésében ment végbe. Miközben Európa legtöbb országában kiemelt cél az innovatív, jövőorientált, a globális kihívásokra felkészülő (és azokat sikeresen kezelő) társadalmakba történő pénzügyi, szakmai és kommunikációs beruházás, a magyar társadalmat az apátia, az elvándorlási kényszer, a 18–19. századba való visszamenekülés, a „modern maffiásodás”, valamint a „nemzeti szuverenitás” hamis ideológiája jellemzi, miközben ezer szállal függünk a külső környezettől.
A fenntartható növekedés és versenyképesség sajátos robbanótöltete a soha nem látott – és részben a kormányzat által felelőtlenül előidézett vagy tudatosan nem kezelt – társadalmi-jövedelmi polarizáció. Minél később ébred a társadalom, annál költségesebb, fájdalmasabb és erőszakosabb lesz az „új korszak hajnala”. Tekintettel a 21. század globális környezetére, félő, hogy ilyen „hajnal” nem is adatik meg. Helyette történelmi léptékkel mérhető leszakadásra kerül sor, annak minden súlyos, a következő két vagy akár három generációt megterhelő következményeivel együtt.
Év végi cikksorozatunkban neves közgazdászok írnak arról, hogy milyen teljesítményt várnak az előttünk álló években a magyar gazdaságtól. Kovács Árpád (megjelent a Világgazdaság, december 14-i számában) és Török Zoltán (VG, december 15.) után Suppan Gergely (TakarékBank) és Vértes András (GKI) cikkei következnek.
E témáról szól a Világgazdaság évindító konferenciája is (vg.hu/konferencia).
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.