Nincs háború, de béke sincs. Árfolyamfronton a helyzet persze mindig változó – a gazdasági teljesítménynek és a piaci megítélésnek megfelelően. De nagy ütközetek után most csendesnek látszik a táj. Ki tudja, meddig. A Hetek Csoportjának (G7) hétvégi pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozóján a japánok újra harciasabb hangot ütöttek meg, mert túlzottnak tartják a jen erősödését, és a gyengítés érdekében beavatkoznának.
Ám az amerikaiak nemet mondtak, mert semmi rendkívülit nem észlelnek. Tokiót le tudták beszélni az árfolyam alakításáról, ez pedig arra utal, hogy februárban egy hasonló szintű, de a Húszak Csoportjában (G20) folyt sanghaji egyeztetésen – hasonlóan az 1985-ös Plaza Egyezményhez – a globális hatalmak szóban valóban elismerhették: a túl erős dollár nemzetközi kockázatokat rejt magában. Mert ha az amerikai valuta magával húzza a kínai jüant, akkor Peking megint a leértékelés fegyveréhez nyúlhat, s újabb piaci zűrzavart idézhet elő. A sanghaji és a mostani japán találkozón is megismételték a részvevők, hogy nem indítanak leértékelési versenyt egymás kárára.
S valóban, február vége óta mintha elcsendesedett volna a nemzetközi devizapiac. Ennek ellenére az amerikai pénzügyminisztérium megküldte a kongresszusnak a szokásos jelentését, amelyben Kínát, Japánt, Koreát és Németországot jelölte meg – következmények nélkül – árfolyam-befolyásolóként a kereskedelmi mérleg többlete és a beavatkozásra fordított összegek alapján.
A bökkenő azonban az, hogy a lassuló világgazdaságban az élénkítés terhe mindinkább a jegybankokra hárul. Hiába gyenge a növekedés, hiába fenyeget defláció, hiába alacsony a kamat, a kormányok nem merészkednek újra a fiskális lazítás terepére, s nem indítanak infrastrukturális beruházásokat. A hétvégi egyeztetésen sem bukkant fel új elgondolás, hogyan lehetne ösztönözni a növekedést. A monetáris, fiskális és szerkezeti reformpolitika elegyét ajánlgatták a miniszterek, de azok az államok sem próbálnak többet költeni, amelyek megtehetnék.
Például Németország. Maradnak a jegybankok, amelyek kamatcsökkentéssel, mennyiségi lazítással próbálkoznak, ám ezek következménye általában az árfolyam gyengülése. De a versenytársak számára a kurzus erősödése. Ezért maguk is lépni kényszerülnek. Figyelemre méltó cikkében viszont azt írja Narayana Kocherlakota, a minneapolisi Fed volt elnöke, hogy a monetáris lazítás következtében a dollár ellenében végbemenő árfolyamgyengülés igenis jó dolog, mert élénkíti az egész világgazdaságot, miközben az Egyesült Államok kezelni tudja az árfolyamhatást.
A nagy recesszió kirobbanása után az Egyesült Államok előbb nyúlt a drámai mértékű kamatcsökkentés és a mennyiségi lazítás fegyveréhez, a dollár érdemben gyengült, az eurózóna és Japán nem nagy örömére. Az amerikai gazdaság eltérő pályára került. A Fed felhagyott a mennyiségi lazítással, majd meglengette a kamatemelést, végül szigorított, a dollár pedig erősödni – az olaj ára meg csökkenni – kezdett. Az eurózóna és Japán viszont negatív kamatokkal és nagy összegű értékpapír-vásárlásokkal igyekezett támogatni a gazdaságot – az inflációs cél elérésének reményében is.
Ám a dollár duzzadó ereje kikezdte az amerikai exportot, mérsékelte a növekedés ütemét, elfojtotta az amúgy is elégtelen inflációt, ezért Janet Yellen Fed-elnök kora tavasszal egy beszédében a további kamatemelés halasztásáról elmélkedett. Ezzel gyengítette az árfolyamot, gondokat okozva persze az óceánok túlpartjain. De vajon miért bólintott rá az Európai Központi Bank (EKB) és a japán jegybank a sanghaji megállapodásra? Elemzők úgy gondolják, az EKB elégedett az euró 2014–2015-ös gyengülésének mértékével, s kiszállt az árfolyamvillongások idegtépő sorozatából. Washington alighanem szintén elérte célját, idén gyengítette annyira a dollárt – és emelte az olaj árát –, hogy a júniusra előjegyzett kamatemelés árfolyam-erősítő hatását el tudja viselni. A japánok a beavatkozásra utaló nyilatkozatokkal májusban már gyengítették a jent. S mivel a jüan bekerül a Nemzetközi Valutaalap elszámolási kosarába (SDR), az adósságbuborék kipukkanásától tartó Kína is elfogadja az árfolyambékét.
Meddig tarthat a béke? Talán a következő jegybanki lépésig. Ám ha létezik az árfolyamalku, s a fiskális fegyverhez sem nyúlnak a kormányok, akkor az igazi kérdés persze az, mitől lesz itt fellendülés.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.