Valutavillongások

Nincs háború, de béke sincs. Árfolyamfronton a helyzet persze mindig változó – a gazdasági teljesítménynek és a piaci megítélésnek megfelelően. De nagy ütközetek után most csendesnek látszik a táj. Ki tudja, meddig. A Hetek Csoportjának (G7) hétvégi pénzügyminiszteri és jegybankelnöki találkozóján a japánok újra harciasabb hangot ütöttek meg, mert túlzottnak tartják a jen erősödését, és a gyengítés érdekében beavatkoznának.

Ám az amerikaiak nemet mondtak, mert semmi rendkívülit nem észlelnek. Tokiót le tudták beszélni az árfolyam alakításáról, ez pedig arra utal, hogy februárban egy hasonló szintű, de a Húszak Csoportjában (G20) folyt sanghaji egyeztetésen – hasonlóan az 1985-ös Plaza Egyezményhez – a globális hatalmak szóban valóban elismerhették: a túl erős dollár nemzetközi kockázatokat rejt magában. Mert ha az amerikai valuta magával húzza a kínai jüant, akkor Peking megint a leértékelés fegyveréhez nyúlhat, s újabb piaci zűrzavart idézhet elő. A sanghaji és a mostani japán találkozón is megismételték a részvevők, hogy nem indítanak leértékelési versenyt egymás kárára.

S valóban, február vége óta mintha elcsendesedett volna a nemzetközi devizapiac. Ennek ellenére az amerikai pénzügyminisztérium megküldte a kongresszusnak a szokásos jelentését, amelyben Kínát, Japánt, Koreát és Németországot jelölte meg – következmények nélkül – árfolyam-befolyásolóként a kereskedelmi mérleg többlete és a beavatkozásra fordított összegek alapján.

A bökkenő azonban az, hogy a lassuló világgazdaságban az élénkítés terhe mindinkább a jegybankokra hárul. Hiába gyenge a növekedés, hiába fenyeget defláció, hiába alacsony a kamat, a kormányok nem merészkednek újra a fiskális lazítás terepére, s nem indítanak infrastrukturális beruházásokat. A hétvégi egyeztetésen sem bukkant fel új elgondolás, hogyan lehetne ösztönözni a növekedést. A monetáris, fiskális és szerkezeti reformpolitika elegyét ajánlgatták a miniszterek, de azok az államok sem próbálnak többet költeni, amelyek megtehetnék.

Például Németország. Maradnak a jegybankok, amelyek kamatcsökkentéssel, mennyiségi lazítással próbálkoznak, ám ezek következménye általában az árfolyam gyengülése. De a versenytársak számára a kurzus erősödése. Ezért maguk is lépni kényszerülnek. Figyelemre méltó cikkében viszont azt írja Narayana Kocherlakota, a minneapolisi Fed volt elnöke, hogy a monetáris lazítás következtében a dollár ellenében végbemenő árfolyamgyengülés igenis jó dolog, mert élénkíti az egész világgazdaságot, miközben az Egyesült Államok kezelni tudja az árfolyamhatást.

A nagy recesszió kirobbanása után az Egyesült Államok előbb nyúlt a drámai mértékű kamatcsökkentés és a mennyiségi lazítás fegyveréhez, a dollár érdemben gyengült, az eurózóna és Japán nem nagy örömére. Az amerikai gazdaság eltérő pályára került. A Fed felhagyott a mennyiségi lazítással, majd meglengette a kamatemelést, végül szigorított, a dollár pedig erősödni – az olaj ára meg csökkenni – kezdett. Az eurózóna és Japán viszont negatív kamatokkal és nagy összegű értékpapír-vásárlásokkal igyekezett támogatni a gazdaságot – az inflációs cél elérésének reményében is.

Ám a dollár duzzadó ereje kikezdte az amerikai exportot, mérsékelte a növekedés ütemét, elfojtotta az amúgy is elégtelen inflációt, ezért Janet Yellen Fed-elnök kora tavasszal egy beszédében a további kamatemelés halasztásáról elmélkedett. Ezzel gyengítette az árfolyamot, gondokat okozva persze az óceánok túlpartjain. De vajon miért bólintott rá az Európai Központi Bank (EKB) és a japán jegybank a sanghaji megállapodásra? Elemzők úgy gondolják, az EKB elégedett az euró 2014–2015-ös gyengülésének mértékével, s kiszállt az árfolyamvillongások idegtépő sorozatából. Washington alighanem szintén elérte célját, idén gyengítette annyira a dollárt – és emelte az olaj árát –, hogy a júniusra előjegyzett kamatemelés árfolyam-erősítő hatását el tudja viselni. A japánok a beavatkozásra utaló nyilatkozatokkal májusban már gyengítették a jent. S mivel a jüan bekerül a Nemzetközi Valutaalap elszámolási kosarába (SDR), az adósságbuborék kipukkanásától tartó Kína is elfogadja az árfolyambékét.
Meddig tarthat a béke? Talán a következő jegybanki lépésig. Ám ha létezik az árfolyamalku, s a fiskális fegyverhez sem nyúlnak a kormányok, akkor az igazi kérdés persze az, mitől lesz itt fellendülés.