Brexit és EUtanázia

A felszínen lassan ismét nyugalom lehet. A mélyben viszont veszélyes örvények kavarognak.

Bizonyos társadalmi folyamatok rendkívül hatékonyan befolyásolhatók. Mások továbbra is nehezen kontrollálhatók. Ebben pedig nincs semmilyen csoda. A csúcsértelmiség hajlamos a túlspecializálódott elefántcsonttornyából választékosan jajveszékelni, a komplex gondolkodásra alkalmatlanok pedig az összeesküvések rövid távon tényleg hálás illúziójával takaróznak. A modernitásnak, a nyitott piacgazdaság fejlődésének, a technológiai újításoknak mindig is voltak vesztesei és nyertesei. Csakhogy amíg a 80-as évekig a hatalom mindig figyelt arra, hogy a jóléti állam keretei között megfelelő újraelosztással, adópolitikával és a közszolgáltatások (így például az oktatás) magas szinten tartásával, az esélyegyenlőség felé való terelésével kiegyensúlyozza az anomáliákat, kezelje a lecsúszók szociális problémáit – igaz, részben hitelből –, addig mostanra az egyensúly teljesen felborult az elit, a politikai hatalom és az alsó középosztály között.

Persze ettől még a Brexit-szavazásnak a piaci következményei első körben nem biztos, hogy komolyak lesznek. Hiszen a gazdaságpolitikai döntéshozók egy leckét rendkívül jól megtanultak 2008–2009 óta: azt, hogy hogyan lehet a felszínen politikai, gazdasági sokkokat kezelni. A görög válságnál vagy a kínai hitelbuboréknál ugyan a fő problémák sehol sem tűntek el, de az összehangolt vagy harmonikusnak tetsző jegybanki lépések – így a kamatcsökkentések és likviditásnövelő intézkedések, áthidaló hitelek – ideiglenes megingás után helyrebillentették a globális piaci bizalmat. A Brexit-népszavazás után a fő központi bankok, az angol, az európai és az amerikai is, azonnal jelezték a beavatkozás lehetőségét. Vagyis a piacok már valószínűleg ismét meg lesznek mentve, így, ahogy ez le van írva: szenvedőben, robotosan. Egy ideig nem lesz összeomlás, talán.

A mélyben viszont tényleg megjósolhatatlan folyamatok indulhatnak. Pontosabban eszkalálódhatnak, és az eddigi politikai-gazdasági evolúció logikai mezsgyéjén haladva akár még előre is jelezhetők. A harminc éve hullámokban erősödő populizmus a Brexitre szavazók győzelmével újabb történelmi állomásához érkezett. Persze ebbe bele lehet látni az éhezők lázadását a globalizmus ellen, csakhogy itt az elégedetlenség a forrását és okait tekintve egy azzal tökéletesen összeegyeztethetetlen kérdésfeltevéssel, valamint arra adott válasszal párosult. Ahogy Woody Allen mondaná: vessetek a mókusok közé! Hiszen annak a ténynek, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja, az égvilágon semmi köze nincs ahhoz a leszakadó-szétszakadó társadalmi folyamathoz, amelynek a segélykiáltása most a szavazáson megjelent. Ezt csak a populista, valamint a hátradőlő, felelőtlen, a közvéleményt észszerűen, etikusan és hosszú távon józanul formálni képtelen politikai elit kötötte össze.

A szavazás azonban sajnos nemcsak kijózanító tanulsággal szolgálhat, hanem egyben ördögi mintát is hordoz. Méghozzá azt a tényt és lehetőséget Európában (és akár az Egyesült Államokban, hiszen novemberben elnökválasztás lesz), hogy a kritikus nagyságúvá nőtt elégedetlen tömeg könnyen állítható egy éppen aktuális érdekeit érvényesíteni kívánó politikai csoport irányított bűnbakképzési és összeesküvés-elméletet gyártó törekvései mögé. A 2008-as Lehman-csőd óta vérszegény növekedés és a várakozásoktól rendre elmaradó gazdasági teljesítmény leheletfinoman, de nem észrevétlenül ágyazott meg a jövő ripacsainak. Egy ideig úgy tűnt pedig, hogy Alexis de Tocqueville-nak nem lesz igaza: az alsó középosztály nem tudja foglyul ejteni demagóg ígéretelvárásokkal a politikát, mert az érdektelenség és a közöny nem viszi el ezt a réteget szavazni. Most viszont ennek a cáfolatát látjuk: kellően egyszerű és lebutított kampánnyal fel lehet sorakoztatni és fel lehet hergelni a tudatlan, kevésbé képzett és a gazdaságpolitika által eddig indokolatlanul és jogtalanul mellőzött, segítség, képzés és perspektíva nélkül hagyott embereket. Logikailag és összefüggéseiben teljesen képtelen kérdések, majd választási alternatívák válhatnak az elégedetlenség szimbólumává: a változást akarók táblájára szinte bármilyen zagyvaság felírható. Az európai egység megbontása gazdasági széttöredezettséggel, a verseny és vállalkozás szabadságának csökkenését hozhatja éveken belül, ami a piaci felszínre is kihathat. Hiszen a stagnáló kereslet és korábbi buborékgazdaság eresztéséből következő, máig ható alacsony inflációs környezetet megfordíthatja a strukturális, elosztási akadályok további képződése, bizonyos szegmensekben, tagországokban adóemelési nyomás, vagyis a torzuló piac. A hiánygazdaság első tétova tünetei az emelkedő árak, az ellátási zavarok és a hanyatló szolgáltatási színvonal: Venezuela ultra light. Az infláció megjelenése a jegybankok felszínsimító akcióit is gátolhatja majd, így akár a bizalom mesterséges fenntartása is komoly akadályokba ütközhet. Ahogy megyünk bele a folyamat sűrűjébe a mélyben, a logikai láncban úgy kerül közelebb a politikai és gazdasági katasztrófa.

Nálunk pedig, a strómanok és oligarchák hazájában, a potenciális következmények még elkeserítőbbek. A magyar átlagpolgár tudatosságban, általános jártasságban, kulturális termékek fogyasztásában, vagyis a világ dolgainak megértésében, az eligazodási képességben európai rangsort tekintve szinte a legvégén kullog egy 2013-as uniós felmérés szerint. Az autógyártók, a politikai klientúra, az uniós források haszonélvezőinek szűk és korlátolt körén kívül a gazdasági senkik földjén sokaknak egyetlen kapaszkodót sajnos szintén a populizmusba mártott szlogenek és az egy darab logikai lépésből álló mantrák nyújthatnak. A teljesítmény és egzakt gazdaságpolitika helyettesíthető a szakrális ostobasággal és a homeopátiás, nemzeti röggazdaságtannal. Az unortodoxia pedig nem zseniális újítás, nem kreatív iskola, amit sugallni is szeretnének. Ennél sokkal egyszerűbb és praktikusabb jelentése van: a hatalom bármit megtehet. Így, ha szeretném leegyszerűsíteni az üzenetet: a gazdasági és szellemi leszakadás még durvább lesz, mielőtt még jobban eldurvulna. Csak semmi light. Magyarország hard.