A Brexit igazi tétje nem az, hogy Nagy-Britanniából Kis-Britannia lesz-e, vagy az Európai Unió még kevésbé befolyásos világpolitikai szereplővé válik-e. Hanem az, hogy az EU vezető hatalmai (elsősorban Berlin és Párizs, de London és Róma is) és intézményei képesek-e megnyugtató és hatékony válaszokat adni a globalizáció, a pénzügyi válság veszteseinek, a migrációs krízis és szűkebben a szabad munkavállalás miatt aggódó rétegeknek, általában véve az európai tervből kiábrándult mind nagyobb tömegeknek, meg tudja-e állítani a politika széttöredezésének folyamatát, visszaszerzi-e a kiábrándultak bizalmát, elveszi-e az illiberális álmodozók kedvét az orosz–török–kínai modellek utánzásától.
Ez nagy kihívás, de megkerülhetetlen. Akár úgy döntenek a britek csütörtökön, hogy maradnak, akár úgy, hogy távoznak. Az Európai Uniónak mindkét esetben változnia kell. Nem alapértékeiben, hanem működésében, szabályrendszerében, intézményeiben. Föl sem merülhet megoldásként, amit Lampedusa Párducának egyik hőse, Tancredi mond a régi rendhez ragaszkodó Salina hercegnek: ha azt akarjuk, hogy minden maradjon úgy, ahogy van, akkor sok mindennek meg kell változnia. Nem maradhat minden úgy, ahogy van, ezért sok mindennek meg kell változnia, mondja most az olasz író honfitársa, Matteo Renzi kormányfő, aki a britek maradása után is mélyreható reformprogramot hirdetne. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig – amely a minap az eurózónáról tett közzé jelentést – a legnagyobb veszélynek a politikai megosztottságot, a populizmus előretörését látja, s ezzel lényegében a maga részéről ki is adta a feladatot az uniós vezetőknek.
A brit népszavazás most a szigetországba sűríti össze a kontinensen – sőt az Egyesült Államokban is – jól észlelhető folyamatokat, aggodalmakat és félelmeket. Brit hagyományok is színezik a képet, de lényegében a globalizáció, a válság, a külföldi munkavállalók miatt önnön lecsúszásukat, talajvesztésüket érzékelő polgárok csapnak össze az elittel, az „establishmenttel”. A politika töredezettségét mutatja, hogy a maradás hívei éppen a tory és a munkáspárti (a blairista szárny) establishment soraiból kerültek ki, lényegében együtt kampányoltak a tagság mellett. S lehet, hogy a távozni vágyók táborának győzelmének esetén erre a koalícióra szükség is lesz, hogy Nagy-Britannia kormányozható maradjon a következő parlamenti választásokig. A veszélyeket eltúlzó, például a török bevándorlás drámai növekedésével riogató kilépéspártiak érveire a maradni vágyók főként a gazdasági következményekkel, és kevésbé a közös értékkel vágtak vissza, ami nem bizonyult elég kifinomult stratégiának. Ha a britek többsége a kilépésre voksol – figyelmeztetett Philip Stephens, a maradásra felszólító Financial Times szakértője –, akkor miért is ne választhatnák meg elnöküknek az amerikaiak a vesztesek dühére játszó Donald Trumpot.
Nagy különbség azonban, hogy Európában az eurózónát ért sokkok miatt most lángolt fel igazán a föderalisták és az antiföderalisták csatája, amely az Egyesült Államokban két és fél évszázaddal ezelőtt eldőlt, igen versenyképes formációt kialakítva. Az uniós reformkényszer szemszögéből egyrészt persze mindegy, hogyan szavaznak a britek, de a reformfolyamat irányát illetően egyáltalán nem. Igaz, sok bizonytalanság övezi a távozást: miként szavaz a parlament, amelyre jogilag nem kötelező érvényű a referendum eredménye, mennyi idő alatt és milyen megállapodásra jutna London Brüsszellel, s az sem jelezhető előre pontosan, milyen veszteség érné a brit és az uniós gazdaságot. Rövid távon kaotikus helyzet alakulhat ki, de a kedélyek nyilván lehiggadnak. Az viszont prognosztizálható, hogy Nagy-Britannia veszítene nemzetközi befolyásából s abból a képességéből, hogy – bár szinte minden fontos közös politikából már eleve kimaradt – formálni tudta az uniós szemléletet a liberális, piacpárti, szabadkereskedelmi és szabadversenyes felfogásával. Uniós költségvetési befizetései hiányozni fognak a haszonélvezők, például Magyarország kasszájából. S kérdéses, hogy a világ GDP-jének 2,4 százalékát adó Nagy-Britannia a teljes szuverenitását visszaszerezve, de az uniós belső piacról kiszorulva helyt tud-e állni a globális gazdasági térben. Időbe telik, mire ez kiderül. Az EU-nak viszont sürgősen válaszokat kell megfogalmaznia. A maradó s így az uniós erőviszonyokat a németek javára el nem billentő britekkel ez könnyebben menne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.