Donald Trump meglepetésszerű győzelme az amerikai elnökválasztáson egy dolgot egyértelművé tett: túl sok amerikai érzi úgy, hogy magára hagyták, s ez különösen a fehér férfiakra jellemző. Nem csak egy érzésről van szó: sok amerikaival valóban ez történt, ami kimutatható az adatokból. Elbukottnak tekinthető az a gazdasági rendszer, amely nem szolgálja a népesség nagy részének javát. Vajon mit kellene ezzel kapcsolatban tennie az újonnan megválasztott elnöknek?
Az elmúlt jó harminc évben az amerikai gazdasági rendszer szabályait úgy írták át, hogy azok a felül lévő kevesek javát szolgálják, miközben az egész gazdaságnak ártanak, különösen a társadalom alsó nyolcvan százalékának. Trump győzelmének iróniája, hogy a republikánus párt volt az, amely a túlzott globalizációt erőltette, illetve éppen az ellen a politikai keretrendszer ellen dolgozott, amely csökkentette volna a túlzott globalizációval járó traumát. Azonban ami számít, az az, hogy Kína és India integrálódik a világgazdaságba, továbbá olyan gyors technológiai fejlődés történt, hogy a feldolgozóipari állások száma világszerte csökken. Ebből adódóan nincs lehetőség arra, hogy Trump nagy számban hozzon vissza az USA-ba jól fizető feldolgozóipari állásokat. Vissza tud ugyan hozni feldolgozóipari tevékenységet, de csak a fejlettebb típusúból, ahol kevés állásra lesz szükség. Más állásokat is vissza tud hozni, azonban ezek alacsony fizetett munkahelyek lesznek. Ha Trump komolyan gondolja az egyenlőtlenség csökkentését, akkor újra kell írnia a szabályokat oly módon, hogy azok a társadalom egészét, ne csak a hozzá hasonlókat szolgálják.
Első lépésben élénkíteni kellene a beruházásokat, amivel hosszú távon helyreállítható lenne az erőteljes növekedés. Trumpnak különösképpen az infrastruktúra és a kutatás terén kellene megvalósítania állami beruházásokat. Egy fejlettebb infrastruktúra erősítené a magánberuházások jövedelmezőségét, ahol jelenleg szintén csökkenést látni. Egy karbonadó pedig háromszoros értelemben is növelné a jólétet. Először is magasabb növekedés alakulna ki, miután a cégek alkalmazkodnának a szén-dioxid-kibocsátás megnövekedett költségeihez. Másodsorban tisztább lenne a környezet, harmadsorban pedig az adóbevételeket az infrastrukturális beruházások finanszírozására, illetve arra lehetne fordítani, hogy csökkenjen Amerika gazdasági megosztottsága. Tudva azonban, hogy Trump tagadja a klímaváltozás tényét, nem valószínű, hogy kihasználná egy ilyen intézkedés előnyeit.
Átfogó megközelítés szükséges a jövedelmi redisztribúció terén történő javuláshoz, amelynek mértéke a fejlett gazdaságok közül az USA-ban a legrosszabb. Miközben Trump azt ígérte, hogy emeli a minimálbért, nem valószínű, hogy más fontos lépést is megvalósít e téren, például a munkavállalók kollektív alkupozíciójának erősítését.
A szabályozási reformnak kiterjedtebbnek kell lennie annál, mint hogy csak a pénzügyi szektor által okozott károkat mérsékli, illetve azt kell biztosítania, hogy a pénzügyi szektor valóban a társdalom érdekeit szolgálja. Meg kell reformálni Amerika regresszív adórendszerét, amely fokozza az egyenlőtlenséget azzal, hogy a gazdagokat teszi gazdagabbá – és senki mást nem. Egyértelmű célnak kell lennie annak, hogy eltöröljék a tőkenyereségekkel és az osztalékokkal kapcsolatos egyedi politikát. Másrészt biztosítani kell, hogy a cégek adót fizessenek. Ennek módja lehet a társasági adó csökkentése azon cégek esetében, amelyek beruháznak, és munkahelyeket hoznak létre az USA-ban. Azon cégek esetében pedig, amelyekről ez nem mondható el, növelni kell az adó mértékét.
A közös jólét helyreállítása olyan intézkedéseket követelne meg, amelyek javítják a lakhatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást, és tisztes nyugdíjat biztosítanak. Miközben azt látni, hogy Trump ingatlanmágnásként támogatja a jelentős mértékű lakásépítési programot, az ObamaCare általa ígért visszavonásával amerikaiak milliói maradnának egészségbiztosítás nélkül. A választás után nem sokkal azonban jelezte, óvatosabban kezeli majd ezt a kérdést.
Az elégedetlen amerikaiak problémáját – ami évtizedek során alakult ki – nem lehet gyorsan vagy hagyományos eszközökkel megoldani. Egy hatékony stratégiának nem hagyományos megoldások alkalmazását is meg kell fontolnia, amit a republikánusok kollektív érdeke valószínűleg nem támogat majd. Például lehetővé lehetne tenni, hogy az emberek fokozzák a nyugdíjas éveik biztonságát: többet fizetnének be a társadalombiztosítási számlájukra, amivel arányosan növekedne a nyugdíjuk mértéke is.
Sok minden változott azóta, hogy Ronald Reagen elkezdte a középosztályt kiapasztani, és a növekedés hasznát a topjövedeleműeknek csatornázta át. Kezdve a nők munkaerőpiacon betöltött szerepétől az internet elterjedéséig a 21. századi Amerika alapvetően különbözik az 1980-as éves Amerikájától. Ha Trump ténylegesen segíteni akar azokon, akik lemaradtak, túl kell lépnie a múlt ideológiai csatározásain. Az általam felvázolt politika nemcsak a gazdaságról, hanem arról is szól, hogy egy olyan dinamikus, nyitott és igazságos társadalmat kell létrehozni, amely beváltja az amerikaiak számára legfontosabb értékek ígéretét.
Az igen borús képet mutató kristálygömböm szerint átírják majd a szabályokat, de nem a reagani forradalom súlyos hibáinak kijavítására, amely mérföldkő volt azon az úton, amelyen oly sokakat magukra hagytak. Ehelyett az új szabályok tovább súlyosbítják a kialakult helyzetet, még több embert zárva ki az amerikai álomból.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Joseph E. Stiglitz, a Columbia Egyetem közgazdasági Nobel-díjas professzora
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.