Egyenes arányosság van a külső hőmérséklet csökkenése és a gázellátás biztonságával kapcsolatos cikkek száma között: minél hidegebbet jósol a meteorológia, annál több politikusból lesz hirtelen gázipari szakember. Az extra nyilvánosság több részigazságot tett közzé az elmúlt hetekben, valahogy mégsem állt össze a teljes kép a magyar gázellátás biztonságáról.
Azokat az alapkérdéseket próbálom felvázolni, amelyekre választ kell(ene) adni ahhoz, hogy kiderüljön, lesz-e elég gáz Magyarországon a 2016/17-es tél végére.
Három oka lehet annak, ha egy európai országban leáll a gázellátás: fizikai, szabályozási és szemléleti. Minden ország helyzete attól speciális, ahogyan e három tényező történelmi és/vagy geopolitikai okok miatt keveredik. Például 2014 előtt az ukrajnai gázellátás biztonsága 95 százalékban a fizikai tényezőn múlt. Ha az oroszok szállítottak, akkor volt gáz, ha nem, akkor nem. Ez ma már nem igaz. Az ukránok hónapok óta nem vesznek keletről egyetlen köbmétert sem, amúgy pedig van is elég gázuk.
Ettől még lehetnek Ukrajnában gázellátási problémák a másik két tényező miatt. A szabályozás például bevezethet a magánimportőrök számára egy behozatali „büntetést”, és érvényesülhet szemléleti ok is: az ukránok az oroszoktól most már csak azért sem vesznek gázt, pedig februárra már olcsóbban jutnának hozzá, mint az európai importhoz.
Magyarországon a fenti három tényező furcsán keveredik. A magyarországi gáztárolók túl nagyok, ráadásul a hazai gázfelhasználás folyamatosan csökken. Lassan ott tartunk, hogy az ország éves gázfogyasztásának akár a 70 százalékát is be tudnánk tárolni. Ez európai szinten is nagyon magas arány. Ám éppen ezért nagyon félrevezetők a sajtóban gyakran publikált, a tárolók töltöttségéről szóló adatok, hiszen nagy kapacitások és csökkenő fogyasztás mellett az alacsonyabb százalékos töltöttség is elég a biztonságos gázellátáshoz. Ha pedig részben kihasználatlanok a tárolók, akkor logikus lépés lenne közép- és hosszú távú bértárolásról egyeztetni a szomszédos országokkal.
Mivel itt sokkal több tároló van, mint a térség bármely más országában (Szlovéniának nincs is tárolója), az érdeklődés garantált. Kis szerencsével Magyarország regionális tároló hub (központ) lehetne. Sajnos ez nincs így. Eddig egyedül egy orosz állami vállalat kapott bértárolási szerződést, nem publikált feltételekkel. A tárolói együttműködés meghosszabbítása a február 2-i orosz–magyar találkozó egyik napirendi pontja. Mindazonáltal talán érdemes lenne uniós kereskedőket is megkérdezni, szeretnének-e közép- vagy hosszú távú bértárolást indítani Magyarországon.
A második tényező a szabályozás. Magyarország dupla gáztároló rendszert üzemeltet, az állami Magyar Földgáztároló mellett működik a szintén többségi állami ellenőrzésű stratégiai gáztároló is. A probléma nem az, hogy két gáztároló-üzemeltető van az országban (erre van más uniós, így szlovákiai példa is), hanem az, hogy a két tároló között Magyarországon nincs verseny. Pedig ha az energiahivatal arra kötelezné a két üzemeltetőt, hogy egymással versenyezve, nyílt tendereket írjanak ki, akkor a hazai tárolók töltöttségi szintje is jelentősen javulhatna.
További szabályozási probléma, hogy a hazai tárolók még mindig úgynevezett „fizikai és szezonális” üzemmódban működnek, vagyis a tárolócégek nyáron fizikai letárolást, télen kitárolást várnak el a kereskedőktől. Ezt a le- és kitárolási időszakkal jellemezhető modellt a régióban már felváltotta a „virtuális tároló”. Ennek használatakor a kereskedő egy virtuális kereskedelmi ponton egyik nap letárol, a másikon ki, évszaktól függetlenül.
A virtuális tárolók mindennap aktívak, és mindkét irányba van forgalom. Bevezetésükkel Magyarország olyan extra rugalmassághoz jutna, amely tovább javítana a gázellátás biztonságán.
Svájcban például nincs föld alatti tároló, de még gáztermelés sem, mégis ez Európa egyik legbiztonságosabban ellátott országa. Évente 3,7 milliárd köbméter gázt használ, amelyhez 12 nemzetközi csatlakozási ponton jut hozzá. A Magyarországon szükséges évi 8,6 milliárd köbméter gáz sajnos csak két és fél interkonnektoron érkezik. A svájci rendszer tízszer jobban csatlakozik rá a nemzetközi gázrendszerre, mint a magyarországi, így tízszer biztonságosabb is. Az üzenet világos: új interkonnektorokat kell építenünk.
Át kell gondolni a meglévő importvezetékek szabályozását is. Miért áll üresen a szlovák–magyar vezeték? És miért nem lehet a román–magyar vezetéket kétirányú szállításra használni?
A gázellátás biztonsága kapcsán tehát a „csak gáztároló” szemléletről át kell térni a gázmérlegalapú értékelésre: mennyi gáz van a tárolókban, és mennyit tudnánk importálni? És mennyit akkor, ha másként szabályoznák a vezetékeket? E téren jó lépés volt, és jó irányba, hogy az energiahivatal 2017. január 1-jétől csökkentette az összes határkeresztező kapacitás díját. A második jó lépése az lehetne, ha zsugorodna a téli és a nyári tarifák közötti különbség. Alacsonyabb téli tarifákkal a kereskedőket nagyobb behozatalra lehetne ösztönözni.
A fentiek fontos elméleti és szabályozási problémák. Megoldásukhoz idő és politikai elkötelezettség kell. Idő viszont nincs: hamarosan jön a tavaszi felmelegedés, a téli gázellátás biztonsága pedig emlékké válik, mint a korcsolyázás. Kivéve, ha tényleg leáll a szállítás valamely szomszédos országban, bármely okból is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.